BRAINOMIX

1. https://radiology.healthairegister.com/products/brainomix-e-aspects/

gleamer.ai

1. Evaluation of radiologists’ performance compared to a deep learning algorithm for the detection of thoracic abnormalities on chest X-ray
   ECR 2022
   https://epos.myesr.org/poster/esr/ecr2022/C-15432

gleamer.ai

1. Assessment of an AI Aid in Detection of Adult Appendicular Skeletal Fractures by Emergency Physicians and Radiologists: A Multicenter Cross-sectional Diagnostic Study
   Radiology, 2021
   https://pubs.rsna.org/doi/full/10.1148/radiol.2021203886
2. Automated detection of acute appendicular skeletal fractures in pediatric patients using deep learning
   Skeletal Radiology, 2022
   https://link.springer.com/article/10.1007/s00256-022-04070-0
3. Assessment of performances of a deep learning algorithm for the detection of limbs and pelvic fractures, dislocations, focal bone lesions, and elbow effusions on trauma X-rays
    Eur J Radiol, 2022
   https://www.ejradiology.com/article/S0720-048X(22)00297-2/fulltext
4. A Prospective Approach to Integration of AI Fracture Detection Software in Radiographs into Clinical Workflow
   Life, 2023
   https://www.mdpi.com/2075-1729/13/1/223

forrás: 
Ömer Kasalak, Jan P. Pennings, Jeroen W. Op den Akker, Derya Yakar, Thomas C. Kwee
Why don’t we inform patients about the risk of diagnostic errors?
EJR  VOLUME 165, 110956, AUGUST 2023
DOI: 10.1016/j.ejrad.2023.110956

• A diagnosztikai hibák elkerülhetetlenek és nem ritkák
• A betegek diagnosztikai hibákról való tájékoztatásának vannak előnyei és hátrányai
• További kutatásokra van szükség ebben a témában

Az autonómia és a tájékozott beleegyezés elvei azt diktálják, hogy a radiológiai vizsgálatnak alávetett betegeket ténylegesen tájékoztatni kell a diagnosztikai hibák kockázatáról. Ennek bevezetése potenciálisan javíthatná az ellátás minőségét. A kórházakban naponta elvégzett radiológiai vizsgálatok nagy száma, a pénzügyi korlátok, valamint a bizalom, a betegek és a bevételek elvesztésének kockázata miatt azonban, ha a tájékozott beleegyezés követelményét nem írják elő állami vagy nemzeti szinten törvényben, kihívást jelenthet a betegek tájékoztatása a diagnosztikai hibák kockázatáról. A jövőbeni kutatásokra van szükség annak meghatározására, hogy a diagnosztikai hibákra vonatkozó tájékozott beleegyezési eljárás bevezethető-e a klinikai gyakorlatban, és ha igen, hogyan.

1. Bevezetés

A diagnosztikai hibák gyakoriak. A tudományos irodalom szerint a radiológiai vizsgálatok körében a retrospektív hibaarány körülbelül 30%, a valós idejű hibák aránya a mindennapi radiológiai gyakorlatban átlagosan 3-5%. A téves diagnózisok lehetőségének ellensúlyozására vagy minimalizálására irányuló stratégiákat már tárgyaltak a szakirodalomban, de ezek nem tudják megszüntetni a diagnosztikai hibák kockázatát, még a "legjobb" radiológus sem legyőzhetetlen e tekintetben. Bár a diagnosztikai hibák többsége valószínűleg nem okozna a betegnek problémát, egy részük mégis. Az Egyesült Államokból származó, 1991 és 2005 közötti adatok azt mutatták, hogy a radiológusok 7%-a szembesült évente műhiba-kérelemmel, amelyből a keresetek körülbelül egyhatoda vezetett a felperesnek történő kifizetéshez. Ezek az adatok azt sugallják, hogy a betegek kimenetelét károsan befolyásoló diagnosztikai hibák előfordulása enyhén szólva sem elhanyagolható.

A tájékozott beleegyezést úgy definiálták, mint "a beteg beleegyezése egy sebészeti vagy orvosi beavatkozásba vagy egy klinikai vizsgálatban való részvételbe, miután megértette a vonatkozó orvosi tényeket és az ezzel járó kockázatokat" {blogszerző: M.o-on: https://egeszsegvonal.gov.hu/ellatorendszer/beutalasi-rend/2128-tajekozott-beleegyezes.html}. 

A tájékozott beleegyezés történetét, alapelveit és ellentmondásait számos korábbi munka tárgyalta. A tájékozott beleegyezést az egészségügyi ellátás jogszabályi előfeltételének tekintik, és minden kezelésre és invazív vizsgálatra vonatkozik, beleértve az intervenciós radiológiai eljárásokat is. A nem invazív képalkotó diagnosztikai vizsgálatokhoz (például röntgen, ultrahang, CT, MRI és nukleáris medicina vizsgálatok) való tájékozott beleegyezés megszerzése azonban még mindig szürke zóna. A vizsgálatok többségénél a kockázatot alacsonynak tekintik, és a hallgatólagos beleegyezést (azaz a beteg által hallgatólagosan adott engedélyt) elegendőnek tartják. Mindazonáltal vita folyik arról, hogy az intravénás kontrasztanyag beadása és az ionizáló sugárzást alkalmazó vizsgálatok előtt be kell-e szerezni a kifejezett beleegyezést (azaz a beteg kifejezett, szóban vagy írásban adott engedélyét). A terhes nők esetében ma már gyakrabban kérnek kifejezett beleegyezést a CT- és az MRI-vizsgálat előtt, és néhány intézményben bevett gyakorlat, hogy minden betegnél, különösen a járóbeteg- és magánpraxisokban, a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokhoz írásbeli beleegyezést kérnek. A különböző országokban a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra vonatkozó tájékozott beleegyezési gyakorlatról nincs irodalom. Legjobb tudomásunk szerint azonban a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra vonatkozó jelenlegi tájékozott beleegyezési eljárások, ha egyáltalán alkalmazzák őket, nem terjednek ki kifejezetten a diagnosztikai hibákra.
Ebben a közleményben megvitatjuk a betegek diagnosztikai hibák kockázatáról való tájékoztatásának előnyeit és hátrányait, jelezzük a jövőbeli kutatási irányokat, és ismertetjük saját véleményünket.

2. A betegek tájékoztatása a diagnosztikai hibák kockázatáról: előnyök

A betegek tájékoztatása a téves diagnózisból eredő szövődmények kockázatáról számos potenciális előnnyel járhat. Először is, tiszteletben tartja az autonómia és a tájékozott beleegyezés elvét; a betegeket nem teszik ki annak a kockázatnak, hogy olyan káros kimenetelű betegséget, hatást szenvedjenek el, amelyről nem tudtak. Másodszor, a tájékozott beleegyezés hiánya megerősítheti az orvosi műhibára vonatkozó állítást, vagy alternatív támadási pontként szolgálhat, ha az ügy egyébként gyenge. Az orvostudomány más területein végzett korábbi kutatások kimutatták, hogy a hiányos tájékoztatáson alapuló beleegyezés fontos oka a pereskedésnek, és hogy a tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kapcsolatos követelések és panaszok sikerének esélye magas. Ezért azt lehet állítani, hogy a diagnosztikai hibák esetén alkalmazott tájékozott beleegyezési eljárás talán a műhibaperek számát is csökkentheti. Ha a műhibaperek gyakorisága valóban csökkenthető egy ilyen politikával, akkor talán a radiológusok defenzív orvoslási gyakorlata (pl. szükségtelen további képalkotás javaslata) is csökkenhet, ami a költségeket is csökkentené. Végül a betegek tájékoztatása a diagnosztikai hibákról és azok következményeiről növelheti a közvélemény tudatosságát a radiológus munkájával és annak fontosságával kapcsolatban, és a társadalom arra ösztönözheti a döntéshozókat, hogy biztosítsák a radiológusok számára a magas színvonalú ellátás nyújtásához szükséges valamennyi követelmény teljesülését (beleértve a személyzet és a munkaterhelés közötti egészséges egyensúly fenntartását). Ez nem fogja teljesen kiküszöbölni a diagnosztikai hiba kockázatát, de valószínűleg csökkenteni fogja annak előfordulását.

3. A betegek tájékoztatása a diagnosztikai hibák kockázatáról: ellenérvek

A diagnosztikai hibákhoz való beteg beleegyezés megszerzése jelentős többlet munkaerőt igényelne, figyelembe véve az egyes kórházakban naponta elvégzett számos radiológiai vizsgálatot. Ez kifizethetetlennek és az egészségügyi rendszerek számára nem prioritásnak tekinthető. Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy elegendő lenne-e a beteg tájékoztatása a diagnosztikai hibákról szóló bekezdés hozzáadásával a betegismertetőhöz vagy magához a radiológiai lelethez. Egy másik kérdés, hogy az invazív radiológiai beavatkozásokkal ellentétben, ahol általában egyértelmű, hogy milyen eljárásspecifikus szövődményekkel lehet számolni (pl. vérzés és fertőzés a perkután képvezérelt biopszia esetében), ez nem mindig van így egy képalkotó diagnosztikai vizsgálat esetében. A diagnosztikai hibák kockázatáról való tájékoztatás lehetséges hátránya, hogy csökkentheti a betegek kórházba és radiológiai osztályba vetett bizalmát. Egyetlen kórház vagy radiológiai osztály sem lenne hajlandó kockára tenni a hírnevét, és elveszíteni a betegeket és a bevételeket. Azzal is lehet érvelni, hogy a betegek nem értenék meg, miért történnek diagnosztikai hibák, mivel a téves diagnózis általában (utólag) látható; a bizonyíték ott van. Egyes betegek a diagnosztikai hibákról való tájékoztatás után is aggódhatnak a hamis negatív és hamis pozitív eredmények miatt, és esetleg nem hajlandók alávetni magukat egy olyan képalkotó vizsgálatnak, amely diagnosztikai késedelmet okozhat (bár azzal is lehet érvelni, hogy ez a beteg saját döntése, összhangban az autonómia elvével). Végül, azok a betegek, akik a diagnosztikai hibák ismeretében megkérdőjelezik a radiológiai vizsgálat értelmezésének pontosságát, kérhetik a kétszeres leolvasást, ami növeli az egészségügyi költségeket, miközben az esetek túlnyomó többségében nem változtatja meg a diagnózist.

4. Jövőbeni kutatási irányok

Ahhoz, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy a betegeket tájékoztatni kell-e a diagnosztikai hibák kockázatáról, további kutatásokra van szükség.

Először is, tekintettel a betegközpontú orvoslás jelenlegi korszakára, tanulmányokat kell végezni a betegek preferenciáinak vizsgálatára. Ezeknek a vizsgálatoknak ki kell terjedniük a betegek jellemzőinek (pl. életkor, nem, iskolai végzettség), a diagnosztikai hiba változóinak (pl. a diagnosztikai hibák és a kapcsolódó szövődmények abszolút kockázata, valamint e szövődmények súlyossága) és az egészségügyi ellátás költségeinek a preferenciákra gyakorolt hatására.

Másodszor, tanulmányokra van szükség a fent említett diagnosztikai hibaváltozók meghatározására különböző körülmények között (pl. mellkas és hasi CT), mivel a jelenleg rendelkezésre álló adatok bruttó becslésekre és régebbi retrospektív tanulmányokra korlátozódnak.

Harmadszor, tanulmányokat kell végezni annak meghatározására, hogy milyen módon lehet a betegeket a legoptimálisabban tájékoztatni a diagnosztikai hibák kockázatáról (pl. írásbeli és/vagy szóbeli tájékoztatás, ki és mikor, hallgatólagos vagy kifejezett beleegyezés), figyelembe véve a betegek preferenciáit, etikai és jogi szempontokat, valamint a költségeket.

5. A szerzők véleménye

Úgy gondoljuk, hogy a betegeket tájékoztatni kell a diagnosztikai hibák kockázatáról.

Ennek eléréséhez a legpragmatikusabb megközelítés valószínűleg az, ha a beteget a diagnosztikai hibákról szóló bekezdéssel egészítjük ki a betegtájékoztatót a képalkotó vizsgálatról, amelyre a beteget tervezik.

Ennek a szöveges résznek le kell írnia, hogy a képalkotó vizsgálatot (nemzetközi)nemzeti irányelvekkel összhangban végzik, amennyiben azok rendelkezésre állnak, és radiológusok tolmácsolják. A vizsgálat célja, hogy növelje vagy csökkentse bizonyos betegség(ek) meglétének gyanúját. A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a releváns diagnosztikai hibák kockázata viszonylag alacsonynak tűnik. A munka emberi természetéből adódóan azonban még mindig fennáll a diagnosztikai hibák, nevezetesen a téves diagnózis lehetősége, ami késedelmes vagy helytelen kezelést eredményezhet. A páciens ekkor aláírhatja a kísérő beleegyező nyilatkozatot, amelyben tájékoztatják a diagnosztikai hibák kockázatáról, és azt a képalkotó vizsgálat elvégzése előtt leadhatja. Alternatív megoldásként a beutaló orvos bejegyzést készíthet az elektronikus betegdokumentációba arról, hogy a beteg beleegyezett a képalkotó vizsgálat elvégzésébe, és elfogadta a diagnosztikai hibák kockázatát.

Megjegyezzük, hogy úgy véljük, hogy a szóbeli beleegyezés nem elegendő a műhibaperekre vonatkozó követelések fényében. Végül hangsúlyozni kell, hogy ez a bekezdés a szerzők véleményét tükrözi, akik mindannyian radiológusok. További kutatásokra van szükség, amelyekbe különösen a betegeket, de a beutaló orvosokat, valamint jogi és etikai szakértőket is be kell vonni.

forrás:
Ömer Kasalak, Jan P. Pennings, Jeroen W. Op den Akker, Derya Yakar, Thomas C. Kwee
Why don’t we inform patients about the risk of diagnostic errors?
EJR  VOLUME 165, 110956, AUGUST 2023
DOI: 10.1016/j.ejrad.2023.110956

blogszerző javaslat:

forrás:
Kwee, T.C., Almaghrabi, M.T. & Kwee, R.M.
Diagnostic radiology and its future: what do clinicians need and think?. 
Eur Radiol (2023). https://doi.org/10.1007/s00330-023-09897-2

A tanulmány eredményei szerint, a klinikusok általában nagyon magas értékű ellátásnak tekintik az orvosi képalkotást. Az ausztrál kontinensen dolgozó klinikusok hajlamosak voltak valamivel alacsonyabb osztályzatot adni az orvosi képalkotás értékének, de nem világos, hogy ez miért volt így.

Az eredmények azt is jelzik, hogy a klinikusoknak nagyobb szükségük van a radiológusokra a keresztmetszeti képalkotás, mint a hagyományos röntgendiagnosztika értelmezéséhez. Valójában úgy tűnik, hogy a röntgenfelvételek jelentős részét a klinikusok teljesen önállóan, radiológussal való konzultáció vagy a radiológiai lelet elolvasása nélkül értelmezik. A sebészeti szakterületeken dolgozó klinikusok a röntgen-, ultrahang- és CT-felvételek értelmezésében szignifikánsan kevésbé függtek a radiológusoktól, mint a nem sebészeti szakterületeken dolgozók, ami a nagyobb anatómiai ismeretekkel magyarázható. Az MRI esetében azonban nem ez volt a helyzet, ami valószínűleg az MRI összetettebb fizikai alapelveinek köszönhető, amelyeket a képértelmezéshez érteni kell. A tanulmányunk interkontinentális különbségeket talált a klinikusok radiológusoktól való függőségében is az orvosi képalkotó vizsgálatok értelmezésében, ami a radiológusok elérhetőségében és a klinikusok orvosi képalkotási ismereteiben mutatkozó különbségeket tükrözheti az egyes kontinenseken. A nem egyetemi kórházban dolgozó klinikusok az ultrahangvizsgálat értelmezésében is inkább függtek a radiológusoktól, mint az egyetemi kórházban dolgozók. Ennek a megfigyelésnek az oka továbbra sem világos.

A tanulmányban válaszadó klinikusok:

további adatok a cikkben

A klinikusok arra számítanak, hogy az orvosi képalkotás igénye tovább fog növekedni az elkövetkező 10 évben.
A klinikusok közel fele azt is várta, hogy több radiológusra lesz szükség, bár a 65 évnél idősebbek inkább azt jelezték, hogy kevesebb radiológusra van szükség. Talán a nyugdíjas klinikusok kevésbé tájékozottak a képalkotás technikai és alkalmazásuk legújabb fejleményeiről, ami magyarázatot adhat a témával kapcsolatos véleményükre. A legtöbb klinikus úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia nem fogja feleslegessé tenni a radiológusokat a következő 10 évben. Valójában a legtöbben úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a radiológusokat, és csak szűk feladatspecifikus alkalmazások támogatására használható. A női klinikusok nagyobb valószínűséggel gondolták úgy, hogy a mesterséges intelligencia nem fogja helyettesíteni a radiológusokat, amire nincs egyértelmű magyarázat.

Az alacsony értékű ellátást olyan ellátásként definiálták, amely nem nyújt semmilyen hasznot, vagy amelynek haszna aránytalanul alacsony a költségeihez képest. A képalkotó és egyéb diagnosztikai vizsgálatokat alacsony értékű szolgáltatásként jellemezte a New England Journal of Medicine egy nemrégiben megjelent cikke, és becslések szerint az összes radiológiai vizsgálat 20-50%-a alacsony értékű. Korábbi cikkek tárgyalták, hogyan lehet potenciálisan javítani az értéket a radiológiában, és hogyan lehet minimalizálni az egészségügyi erőforrások pazarlását. Ezen felmérés eredményei azonban azt mutatják, hogy a klinikusok általában az orvosi képalkotást kulcsfontosságúnak tartják a betegek szempontjából, és az orvosi képalkotásra vonatkozó kéréseik száma a jövőben növekedni fog. Ezek az eredmények talán meggyőzhetik a politikai döntéshozókat arról, hogy szükséges az orvosi képalkotásba való beruházás.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a radiológiai leletek mintegy 10-20%-át nem olvassák el a klinikusok. Korábbi munkák azt is jelezték, hogy a hagyományos röntgen leleteket ritkábban olvassák el, mint a keresztmetszeti képalkotó jelentéseket. Egy német nyelvű régió kórházaiban dolgozó 81 ortopéd sebész körében végzett vizsgálatban a röntgen-, CT- és MRI-jelentéseket 43%, 67% és 86% rutinszerűen nézte meg, 20%, 4% és 0% pedig soha nem nézte meg. Egy másik, 200 ausztráliai és új-zélandi ortopéd sebész körében végzett vizsgálatban a röntgen-, ultrahang-, CT- és MRI-jelentéseket 10%, 74%, 35% és 92% olvasta el. E korábbi tanulmányok eredményei összhangban vannak ezzel a tanulmányéval, és arra késztethetik a döntéshozókat, hogy újragondolják, hogy a radiológusoknak minden diagnosztikai vizsgálatról (különösen a hagyományos röntgenfelvételekről) leletet kell-e készíteniük, vagy csak azokra a vizsgálatokra korlátozzák idejüket és energiájukat, amelyekben valóban szükség van (különösen a keresztmetszeti képalkotás) leleteikre. Egy ilyen reform bevezetése a klinikai rutinba értékes egészségügyi erőforrásokat takaríthat meg, és növelheti a radiológusok értékét.

A múltban az orvosi képalkotás iránti kereslet növekedése egyszerűen azt jelentette, hogy a megnövekedett munkaterhelés ellensúlyozására a radiológusok számát is növelni kellett. A jelen vizsgálatban a klinikusok általában véve azt jósolták, hogy az elkövetkező 10 évben több radiológusra lesz szükség, és nem számítottak arra, hogy a mesterséges intelligencia felváltja a radiológusokat. Ezek az előre jelzett munkaerőigények informatívak lehetnek a döntéshozók számára, akik arról döntenek, hogy hány radiológus rezidenst kell kiképezni, és mennyi pénzügyi forrást kell elkülöníteni (új) radiológusok alkalmazására.

A jelen tanulmánynak voltak bizonyos korlátai. Ez a tanulmány a New England Journal of Medicine vagy a Lancet című folyóiratban publikáló levelező szerzőkre korlátozódott, és túlnyomórészt egyetemi kórházban dolgozó klinikusokat szólított meg. Bár a tanulmány kimutatta, hogy a klinikusok a képalkotó vizsgálatok jelentős részét teljes mértékben maguk értelmezik (azaz radiológussal való konzultáció vagy a radiológiai jelentés elolvasása nélkül), még további vizsgálatokat kell végezni arról, hogy ez a gyakorlat milyen konkrét klinikai helyzetekre vonatkozik. A klinikusokat megkérdezték, hogy kérnek-e sima röntgen-, ultrahang-, CT- és MRI-vizsgálatokat a praxisukban, és hogy e vizsgálatok mekkora hányadát értelmezik teljes egészében maguk. A sima röntgen, az ultrahang, a CT és az MRI azonban képalkotó eljárások, nem pedig konkrét képtípusok. Az emlők képalkotásával például nem foglalkoztak. A felmérést nem validálták hivatalosan a jelen tanulmányban való felhasználás előtt, és a kvalitatív elemzés nem egy formális modell és folyamat alapján történt.

Összefoglalva, a New England Journal of Medicine-ben vagy a Lancet-ben publikáló klinikusok nagy értéket tulajdonítanak az orvosi képalkotásnak. Általában radiológusokra van szükség a keresztmetszeti képalkotás értelmezéséhez, de a hagyományos röntgenfelvételek jelentős részéhez nem igénylik a leletezésüket. A legtöbben arra számítanak, hogy az orvosi képalkotás igénybevétele és a radiológusok iránti igény a belátható jövőben növekedni fog, és nem várják, hogy a mesterséges intelligencia feleslegessé teszi a radiológusokat.

----------------------------------------------------------------------

A radiológusi korfa Magyarországon, 2022. év elején: