Alhasan, M.S., Alhasan, A.S.
Technical requirements and optimization strategies for home-based teleradiology workstations: a review article. 
Insights Imaging 16, 198 (2025).
https://doi.org/10.1186/s13244-025-02081-8

Fontos:

• Az otthoni távradiológia fenntartja a diagnosztikai minőséget, miközben javítja a radiológusok jólétét; 65%-uk számolt be a stressz csökkenéséről, 96%-uk pedig hasonló vagy csökkent leletezési időkről.
• Az optimális megvalósításhoz megfelelő minőségű monitorok, ellenőrzött környezet (25–75 lux megvilágítás), 50–100 Mbps sávszélesség és robusztus biztonsági intézkedések szükségesek.
• A szabványosítás eltérő; egyes országokban vannak protokollok, de a határokon átnyúló teleradiológia és a hosszú távú eredmények értékelése terén továbbra is hiányosságok vannak.

A teleradiológia az ügyeleti időn kívüli ellátás hiányosságainak pótlásából, a modern radiológiai gyakorlat alapkövévé fejlődött, 2019-re az amerikai radiológusok 85,6%-a jelentette, hogy részt vesz távoli képkiértékelésben [1].

A COVID-19-járvány jelentősen felgyorsította a teleradiológia elterjedését, amely így az ügyeleti időn kívüli vagy kiegészítő szolgáltatásból a radiológiai gyakorlat mainstream modelljévé vált (1. ábra). A társadalmi távolságtartási intézkedésekre reagálva az egészségügyi intézmények gyorsan bevezették az otthoni munkaállomásokat, hogy biztosítsák a diagnosztikai szolgáltatások folytonosságát, miközben megvédik a személyzetet [2]. Ez a hirtelen változás feltárta a meglévő teleradiológiai infrastruktúra erősségeit és korlátait egyaránt. Az állami intézmények és a magánpraxisok egyaránt technikai, szabályozási és működési kihívásokkal szembesültek az otthoni leletezési környezet kialakításában, amely képes fenntartani a diagnosztikai minőséget, miközben elősegíti a radiológusok jólétét. A felmérési adatok tükrözik ezt a paradigmaváltást: az intézmények körülbelül 65%-a telepített otthoni munkaállomásokat, 74%-uk pedig a pandémia idején a rutin nappali műszakokat belső teleradiológiára állította át. Figyelemre méltó, hogy a radiológusok több mint fele a pandémiával kapcsolatos szigorú korlátozások enyhítése után is folytatta a távmunkát, ami a radiológiai gyakorlat mintáinak tartós változását jelzi [3].

1. ábra: Teleradiológiai munkafolyamat-architektúra. A teljes munkafolyamat bemutatása: képalkotó berendezés (zöld) modalitásokkal, PACS-szel és helyszíni kiértékeléssel; teleradiológiai infrastruktúra (kék) biztonságos kapcsolatot, munkalista-kezelést és leletezési platformokat biztosítva; otthoni kiértékelési környezet (narancssárga) diagnosztikus monitorokkal és munkaállomással valamint minőségbiztosítási keretrendszer (piros) szakértői értékeléssel és teljesítményfigyeléssel. A nyilak a munkafolyamat irányát és a visszacsatolási hurkokat jelzik.

A hibrid és otthoni gyakorlati modellek felé történő átállás fenntarthatósága a távoli munkaállomások hatékony optimalizálásán múlik. A kórházi, központi leletezők  ellenőrzött körülményeivel ellentétben az otthoni berendezések egyedi kihívásokat jelentenek a hardver specifikációk, a szoftverkonfigurációk, a hálózat megbízhatósága, az ergonómiai kialakítás és a minőségbiztosítási protokollok tekintetében. Erre válaszul a szakmai szervezetek kifejezetten az otthoni teleradiológiára szabott irányelveket adtak ki. Különösen fontos, hogy az Amerikai Radiológiai Kollégium (ACR), az Amerikai Orvosi Fizikusok Szövetsége (AAPM) és az Orvosi Képalkotó Informatikai Társaság (SIIM) 2022-ben közösen kiadta az Elektronikus Gyakorlati Szabványt, amelyben felvázolta a távoli diagnosztikai értelmezéshez megfelelő monitorok, számítástechnikai hardverek és biztonsági infrastruktúra követelményeit [4]. Hasonlóképpen, a Brit Királyi Radiológusok Kollégiuma (RCR) és a Török Radiológiai Társaság (TSR) is közzétett technikai és működési ajánlásokat a magas színvonalú otthoni radiológiai jelentések támogatására [5, 6].

A távleletezés széles körű elterjedése jelentős mennyiségű adatot eredményezett mind a technikai teljesítmény, mind a radiológusok tapasztalatai tekintetében. Az empirikus bizonyítékok azt mutatják, hogy a jól konfigurált otthoni munkaállomások fenntarthatják a diagnosztikai pontosságot, miközben növelik a radiológusok elégedettségét és termelékenységét. A radiológusok körülbelül 65%-a mondja, hogy csökkent a stressz szintje, amikor otthonról dolgozik, és 96%-uk hasonló vagy jobb leletezési időket produkál [7]. Ennek ellenére továbbra is jelentős kihívások állnak fenn, különösen a képzés, a csapat kohéziója és a minőségbiztosítás terén a decentralizált olvasási környezetekben. Különösen aggasztó az oktatásra gyakorolt hatás, mivel a rezidensek 52%-a számolt be a távoktatás során az esetek áttekintésének és a valós idejű visszajelzéseknek a csökkenéséről [8]. Ebben a cikkben cél a jelenlegi szakirodalom és a szakértői vélemények összefoglalása, hogy bizonyítékokon alapuló útmutatást nyújtson az otthoni teleradiológiai munkaállomások hardverének és szoftverének optimalizálásához.

Kijelzőtechnológia és leletezési környezet

Kijelzőtechnológia összehasonlítás
A diagnosztikai kijelző a radiológiai adatok és az azokat értelmező radiológus közötti kritikus interfész, amely közvetlenül befolyásolja a detektálási érzékenységet és a diagnosztikai megbízhatóságot. Az orvosi célra tervezett monitorok, amelyeket kifejezetten radiológiai értelmezéshez fejlesztettek ki, több fontos szempontból is jelentősen eltérnek a fogyasztói célra készült kijelzőktől. Az egyik legfontosabb különbség a DICOM 14. részében meghatározott szürkeárnyalat-szabvány (GSDF) betartása, amely biztosítja a pontos szürkeárnyalat-megjelenítést és az egyenletes kontrasztérzékelést különböző fényerőszintek mellett [5, 9,10,11,12]. Az orvosi célra tervezett kijelzők szigorú fényerő-egyenletességet is biztosítanak, általában 30% alatti eltéréssel a képernyőn, míg a fogyasztói monitoroknál ez az eltérés meghaladhatja az 50%-ot. Ezenkívül az orvosi kijelzőket hosszú távú kalibrációs stabilitásra tervezték, a prémium modellek több ezer üzemóra után is megőrzik pontosságukat, míg a fogyasztói kijelzők már néhány száz óra után is jelentős eltéréseket mutathatnak. Ezek a műszaki különbségek magyarázzák a jelentős árkülönbséget: az orvosi minőségű kijelzők ára általában 5000–15 000 dollár között mozog, míg a csúcskategóriás fogyasztói monitorok ára 500–2000 dollár között van. Ez a költségkülönbség aláhúzza, hogy a szakmai irányelvek miért tiltják következetesen az általános célú kijelzők használatát elsődleges diagnózishoz a teleradiológiai környezetben [13, 14].

A LED háttérvilágítású folyadékkristályos kijelzők (LCD) továbbra is a diagnosztikai képalkotás szabványos eszközei, amelyek bevált teljesítményt és kialakult minőségbiztosítási protokollokat kínálnak. [15,16,17]. Míg egyes orvosi kijelzőgyártók már elkezdték beépíteni az OLED és mini-LED technológiákat a diagnosztikai minőségű monitorokba, a szakmai szervezetek óvatos álláspontot képviselnek, és további validációs tanulmányokat várnak, amelyek megerősítik azok egyenértékűségét vagy felsőbbrendűségét a standard LCD rendszerekkel szemben az elsődleges diagnosztikai felhasználás terén (1. táblázat). 

1. táblázat: a kijelző konfigurációjának elsődleges szempontja a teljes effektív látómező és a munkafolyamat hatékonysága kell, hogy legyen. Mind a két monitoros, mind az egy nagy monitoros konfigurációk egyenértékű diagnosztikai teljesítményt nyújtanak, ha megfelelnek a felbontási és kalibrálási követelményeknek. A kiválasztás szempontjai között szerepel a rendelkezésre álló hely, a munkafolyamatok mintázata, a radiológusok preferenciái és az intézményi szabványosítási igények.

Fényerősség-szabványok és modalitás-specifikus követelmények
A diagnosztikai kijelzők fényerősségére vonatkozó előírások a képalkotási modalitástól függően változnak, tükrözve a képalkotás különböző típusú vizuális igényeit. Az általános radiográfia, a számítógépes tomográfia (CT) és a mágneses rezonancia képalkotás (MRI) esetében a kijelzőknek általában legalább 350 cd/m² kalibrált fényerőt kell fenntartaniuk, minimális fekete szinttel 1 cd/m² alatt és 350:1-et meghaladó kontrasztaránnyal. A mammográfiai értelmezés szigorúbb teljesítménykritériumokat igényel, mivel mikrokalkulációkat és finom szerkezeti torzulásokat kell észlelni. A jelenlegi irányelvek a mammográfia esetében legalább 420 cd/m² fényerőt és legalább 5 megapixeles kijelzőfelbontást javasolnak [18]. Ezenkívül a nukleáris medicina és bizonyos fejlett vizualizációs alkalmazások is profitálnak a pontos színvisszaadással rendelkező színes kijelzőkből, feltéve, hogy azok a diagnosztikai értelmezéshez megfelelő fényerő- és szürkeárnyalat-szabványoknak is megfelelnek [19, 20].

Az otthoni teleradiológiában a modalitás-specifikus képalkotási követelményeknek közvetlenül tükröződniük kell a berendezések kiválasztásában és a validációs protokollokban. A Royal College of Radiologists (RCR) azt javasolja, hogy a távoli munkaállomásokon a helyszíni környezetben használt kijelzőspecifikációkat alkalmazzák az azonos képalkotási módszerekhez. Ez az iránymutatás hangsúlyozza, hogy az otthoni leletezéshez használt monitoroknak nemcsak a képernyő méretében vagy megjelenésében kell megegyezniük a kórházi rendszerekkel, hanem olyan műszaki paraméterekben is, mint a felbontás, a fényerő, a kontrasztarány és a kalibrációs állapot. Hasonlóképpen, a Török Radiológiai Társaság (TSR) azt tanácsolja, hogy az otthoni munkaállomások legyenek felszerelve legalább három megapixeles felbontású kijelzőkkel a hagyományos röntgen értelmezéséhez, és 5 megapixeles vagy annál nagyobb felbontású kijelzőkkel a mammográfiához, ezáltal fenntartva a diagnosztikai konzisztenciát az intézményi szabványokkal [5, 6].

A környezeti feltételek szabályozása
A diagnosztikai kijelzőket körülvevő környezet jelentősen befolyásolja a vizuális észlelést és a diagnosztikai pontosságot. A környezeti változók közül a környezeti megvilágításnak kiemelt szerepe van; a túl erős vagy nem megfelelően irányított fény rontja a kontrasztérzékelést a képernyő tükröződése és a pupilla összehúzódása miatt. A szakmai irányelvek azt javasolják, hogy a környezeti megvilágítást a kijelző felületén 25–75 lux között tartsák, ami lényegesen alacsonyabb, mint a tipikus lakossági megvilágítási szintek, amelyek gyakran meghaladják a 300 luxot. Ez célzott munkaterület-módosításokat tesz szükségessé az otthoni teleradiológia esetében, például szobát elsötétítő ablakmegoldások, közvetett világítótestek és matt felületek, hogy minimalizálják a visszatükröződő artefaktokat [21,22,23].

A világítás mellett az akusztikai körülmények is befolyásolják a leletezési teljesítményt. A kognitív zavarok csökkentése és a tartós koncentráció elősegítése érdekében, különösen komplex esetek értékelése során, 40 decibel alatti háttérzajszint ajánlott. Ennek elérése otthoni környezetben hangszigetelést, a háztartási tevékenységektől elszigetelt, kifejezetten csendes helyiségeket vagy aktív zajszűrési technológiák alkalmazását igényelheti. A hőmérséklet-szabályozás is hozzájárul az optimális kognitív funkciókhoz, mivel a bizonyítékok arra utalnak, hogy a mentális teljesítmény 20 és 24 °C (68–75 °F) közötti hőmérsékleten a legmagasabb [24, 25]. Ezek a környezeti elemek együttesen támogatják vagy rontják a diagnosztikai pontosságot, függetlenül a kijelző, vagy a  hardver minőségétől.

Minőségbiztosítási és kalibrálási követelmények

A diagnosztikai kijelzők minőségbiztosítási protokollokat igényelnek az elosztott teleradiológiai környezetekben való állandó teljesítmény fenntartása érdekében (2. táblázat). A belső fotométerekkel végzett napi automatikus kalibrálás biztosítja a DICOM GSDF-nek való megfelelést, míg a külső fotométerekkel végzett heti kézi ellenőrzés igazolja a fényerő stabilitását és a kontrasztarányokat. A havi értékeléseknek a fényerő egyenletességét kell vizsgálniuk, amelynek eltérései nem haladhatják meg a 30%-ot a kijelző felületén.

2. táblázat: Teleradiológiai minőségbiztosítási keretrendszer

Az átvételi tesztnek meg kell határoznia az alapvető teljesítményjellemzőket, beleértve a maximális fényerőt (≥ 350 cd/m² hagyományos radiológiában, ≥ 420 cd/m² mammográfiában), a kontrasztarányt és a térbeli felbontást, a gyártói előírásoknak megfelelően. Korábbi bizonyítékok jelentős teljesítménybeli eltéréseket mutattak ki a monitortechnológiák között, rámutatva a specifikus kijelzőjellemzőkre szabott, szabványosított minőségbiztosítási protokollok fontosságára [26]. A környezet monitorozásnak dokumentálnia kell a környezeti fényerősséget (25–75 lux) és a megtekintési feltételeket a legjobb diagnosztikai teljesítmény biztosítása érdekében.

A szabályozási előírások betartása megköveteli a kalibrálási tevékenységek, a teljesítménymérések és a korrekciós intézkedések kiterjedt és részletes dokumentálását. A teleradiológiai alkalmazások esetében a távoli minőségbiztosítási tevékenységek során videodokumentáció és elektronikus monitorozási rendszerek használhatók az akkreditációs követelmények teljesítésére, miközben megmarad a decentralizált leletezési környezetek rugalmassága.

Ergonómia és humán tényezők mérnöki tudománya

Izom-csontrendszeri rendellenességek megelőzése
A radiológusok jelentős kockázatnak vannak kitéve a munkával kapcsolatos izom-csontrendszeri rendellenességek (MSD) kialakulásában a hosszan tartó statikus testhelyzetek, az ismétlődő mozdulatok és a nem optimális munkaállomás-konfigurációk miatt. Tanulmányok szerint a radiológusok akár 60%-a tapasztal izom-csontrendszeri diszkomfort tüneteket, amelyek leggyakrabban a nyakat, az alsó hátat és a felső végtagokat érintik [27]. A hatékony megelőzés az ergonómiailag tervezett ülőhelyekkel kezdődik [28,29,30].

A munkaállomás elrendezése egy másik kritikus tényező. Kimutatták, hogy a magasságában állítható íróasztalok, amelyek ülő és álló testhelyzetet is lehetővé tesznek, csökkentik a gerinc statikus terhelését. A bizonyítékok alátámasztják, hogy 30–45 percenként érdemes váltani az ülő és álló testhelyzet között, hogy maximalizálható legyen az izom-csontrendszerre gyakorolt jótékony hatás a munkafolyamat hatékonyságának és a diagnosztikai pontosságnak a romlása nélkül [31, 32]. A monitor elhelyezkedése közvetlen hatással van a nyaki izomfeszültségre. Az optimális beállításhoz a fő kijelző felső szélét a szem szintjére vagy kissé alá kell helyezni, és a felhasználótól körülbelül 20–40 hüvelyk távolságot kell tartani [33]. Több kijelző használata esetén a monitorokat úgy kell elhelyezni, hogy a fej forgatása minimális legyen, általában ívelt vagy szögletes konfigurációval, amely minden képernyőn azonos nézőtávolságot biztosít (2. ábra).

2. ábra: Optimalizált otthoni leletező környezet

A vizuális fáradtság csökkentésére irányuló stratégiák
Az egyik széles körben támogatott beavatkozás a 20-20-20-as szabály: 20 percenként 20 másodpercig kell 20 méter távolságban lévő tárgyat nézni. Ez a technika bizonyítottan enyhíti az akkomodációs fáradtságot, és hatékonyan integrálható a munkafolyamatba ütemezett szünetemlékeztetőkkel [34, 35].

Nagyteljesítményű számítástechnikai infrastruktúra

Számítási követelmények elemzése
A teleradiológiai munkaállomásokat támogató számítástechnikai hardvereknek konzisztens, nagy teljesítményű képességeket kell biztosítaniuk a képalkotási módok és a fejlett vizualizációs feladatok széles skáláján. A hardverkövetelmények modalitásonként változnak: az alapvető röntgenfelvételek és a korlátozott CT-értelmezés viszonylag szerény erőforrásokat igényel, míg a többsíkú rekonstrukciót, volumetrikus renderelést és fúziós képalkotást tartalmazó alkalmazások lényegesen nagyobb feldolgozási teljesítményt igényelnek [36].

Grafikus feldolgozóegységek gyorsítási előnyei
A grafikus feldolgozó egységek (GPU-k) egyre fontosabb szerepet játszanak a radiológiai értelmezésben, különösen a fejlett vizualizációs és mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásokban. Számos modern PACS-megjelenítő eszköz kihasználja a GPU-gyorsítást az erőforrás-igényes feladatok, például a háromdimenziós renderelés, a maximális intenzitású vetítés és a valós idejű volumetrikus manipuláció teljesítményének növelése érdekében. A teljesítményértékelések azt mutatták, hogy a GPU-gyorsított renderelés 30-600%-kal javíthatja a képkocka sebességét a csak CPU-s feldolgozáshoz képest, a legnagyobb előnyök az olyan összetett műveleteknél figyelhetők meg, mint a filmszerű renderelés és a térfogatvizualizáció [37].

Rendszer redundancia tervezés
A redundanciatervezés elengedhetetlen a potenciális hibapontok mérsékléséhez, kezdve az energiaellátás megbízhatóságával. A szünetmentes áramellátó rendszerek (UPS), amelyek képesek a teljes munkaállomást legalább 15-30 percig ellátni, a teleradiológia minimális szabványának tekinthetők, lehetővé téve a kiesések során történő kíméletes leállást, és védelmet nyújtva a lakossági környezetben gyakran előforduló áramingadozások ellen [38].

Csatlakoztathatóság és hálózati architektúra

Sávszélességi követelmények
A hálózati összeköttetés a teleradiológiai infrastruktúra kritikus eleme, amely a távoli radiológusok és az intézményi képalkotó rendszerek közötti elsődleges összeköttetésként szolgál. A sávszélességi követelményeket a vizsgálat összetettsége, a munkafolyamat intenzitása és a napi leletezési mennyiség befolyásolja. A letöltési sávszélesség közvetlenül befolyásolja a képlekérdezés sebességét, a jelenlegi irányelvek 50-100 Mbps minimálisan fenntartható sebességet javasolnak az általános teleradiológiai alkalmazásokhoz, és több mint 200 Mbps-ot a nagy volumenű vagy subspecialista munkafolyamatok esetében, amelyek nagy adathalmazokat, például többfázisú CT-t, emlő tomoszintézist vagy dinamikus szív MRI-t tartalmaznak [39].

A feltöltési sávszélesség iránti igények is megnövekedtek, amit a robusztus kétirányú kommunikáció iránti igény hajt. A zökkenőmentes videokonferenciák, az interdiszciplináris konzultációk során történő képernyőmegosztás és a véglegesített leletek időben történő továbbítása érdekében 20-50 Mbps-os tartós feltöltési sebesség ajánlott. Fontos, hogy ezek a számok inkább minimális működési küszöbértékeket jelentenek, mint ideális célértékeket. A nagy teljesítményű teleradiológiai környezetek gyakran túllépik ezeket a referenciaértékeket, hogy biztosítsák a csúcsidőszakokban a konzisztens teljesítményt, valamint a képalkotó adatkészletek növekvő méretének és összetettségének figyelembevételét [39,40,41].

Késleltetéskezelési stratégiák
Míg a sávszélesség-mérések az adatátviteli kapacitást számszerűsítik, a késleltetés mérése ugyanilyen fontos a teleradiológiai teljesítmény szempontjából, különösen a valós idejű interaktivitást igénylő feladatok esetében. A késleltetés, amelyet általában a radiológus munkaállomása és az intézményi rendszerek közötti átfutási időként mérnek, közvetlenül befolyásolja a reakciókészséget az olyan műveletek során, mint az ablak/ablakszélesség, a kép görgetése és a FOV manipulálása. Az optimális teljesítmény érdekében az átviteli késleltetésnek ideális esetben 50 milliszekundum alatt kell maradnia, hogy a képi interakció gördülékeny és érzékeny legyen [42].

A késleltetés kezelése gyakran magában foglalja a hálózati útvonal optimalizálását, amelynek célja a fizikai távolság és a végpontok közötti hálózati ugrások számának minimalizálása. Az olyan technikák, mint a Border Gateway Protocol (BGP) útvonalvezérlés, a routing control és a traffic peering megállapodások 20-40%-kal csökkenthetik a késleltetést az alapértelmezett internetes útvonalakhoz képest. Az ilyen optimalizációk megvalósításához azonban általában vállalati szintű hálózatirányítási képességekre van szükség, ami nem biztos, hogy megvalósítható az otthoni környezetből dolgozó szakemberek számára [43].

Hálózati biztonsági architektúrák
A teleradiológiai kapcsolatok biztonsági követelményeinek gondos egyensúlyt kell teremteniük a betegadatok megbízható védelme és az időben történő klinikai hozzáférést támogató működési hatékonyság között. A modern biztonsági architektúrák többrétegű, mélységben védekező megközelítést alkalmaznak, több technológiát használnak, ahelyett, hogy egyetlen védelmi pontra támaszkodnának. A virtuális magánhálózati (VPN) megoldások, beleértve az internetprotokoll-biztonságot (IPsec), a biztonságos sockets layer/transport layer-biztonság és a datagramok szállítási rétegének biztonsága (DTLS) protokollokat, titkosított alagutakat hoznak létre a teleradiológiai munkaállomások és az intézményi rendszerek között, védve a nyilvános vagy nem biztonságos hálózatokon átmenő adatokat [44,45,46].

A hitelesítési keretrendszerek jelentősen fejlődtek, az egyszerű jelszóalapú rendszereken túlmutatva a fejlettebb többfaktoros hitelesítési (MFA) modellek felé. Ezek a keretrendszerek a tudástényezők (pl. jelszavak, PIN-kódok), birtoklási tényezők (pl. intelligens kártyák, hardveres tokenek, regisztrált mobileszközök) és biometrikus tényezők (pl. ujjlenyomat-olvasás, arcfelismerés, viselkedési biometria) kombinációit tartalmazzák. A cél a biztonság növelése a használhatóság romlása nélkül, elismerve, hogy a túlságosan megterhelő hitelesítési folyamatok ösztönözhetik a rendszer integritását veszélyeztető megoldások alkalmazását [47,48,49,50,51].

Szoftver optimalizálás

Elosztott architektúra modellek
A teleradiológia alapjául szolgáló technológiai architektúra jelentősen fejlődött, a központosított képtárak egyszerű távoli megtekintésétől a fejlett elosztott rendszerekig, amelyeket a nagyobb teljesítmény, skálázhatóság és megbízhatóság érdekében terveztek különböző környezetekben. A hagyományos vastagkliens architektúrák, amelyekben a teleradiológusok a központosított PACS-adatbázisokhoz kapcsolódó, teljes körű munkaállomás-szoftvereket működtetnek, továbbra is erős megjelenítési teljesítményt és támogatást nyújtanak a fejlett vizualizációhoz. Ezek az előnyök azonban a telepítés, a konfiguráció és a folyamatos karbantartás tekintetében megnövekedett bonyolultsággal járnak.

A közelmúltban a felhő-natív PACS-architektúrák az elosztott képalkotó platformok átalakító fejlődéseként jelentek meg. Ezek a rendszerek a globális felhőinfrastruktúrát kihasználva jobb elérhetőséget, skálázhatóságot és rugalmasságot kínálnak, és gyakran felülmúlják a hagyományos, helyben telepített megoldásokat. A mikroszolgáltatási architektúrákra épülő rendszerek a monolitikus PACS-funkciókat moduláris összetevőkre bontják, amelyek a munkaterhelés igényei alapján függetlenül telepíthetők és dinamikusan skálázhatók. A teleradiológia számára ez az architektúra egyértelmű előnyöket kínál, többek között a földrajzi elosztott feldolgozást a késleltetés csökkentése érdekében, rugalmas skálázást a csúcsmunkaterhelés idején, valamint a több régióra kiterjedő telepítések révén beépített redundanciát [52, 53].

Prefetching (előhívó, előre lekérő) algoritmusok
Az intelligens előhívási mechanizmusok döntő szerepet játszanak a teleradiológiai teljesítmény fokozásában azáltal, hogy proaktívan lekérik a releváns korábbi- és kapcsolódó vizsgálatokat, mielőtt a radiológusok kifejezetten kérnék azokat. Ez a megközelítés hatékonyan elfedi a hálózati késleltetést azáltal, hogy az adatok lekérdezését összehangolja a munkafolyamatok időzítésével. A szabályalapú előhívó rendszerek statikus kritériumokat alkalmaznak, például anatómiai régiót, képalkotó modalitást és időbeli közelséget, a megfelelő összehasonlító vizsgálatok azonosítására. Ezeket jellemzően automatikusan lekérik, amikor egy új eset kerül a radiológus munkalistájára, feltéve, hogy megfelelnek az előre meghatározott relevancia küszöbértékeknek [54].

A teleradiológiai megoldásokban az előhívási stratégia jelentősen befolyásolja mind a leletezés hatékonyságát, mind a teljes hálózathasználatot. Az agresszív előhívás maximalizálja a vizsgálatok elérhetőségét és minimalizálja a képértelmezés során fellépő késedelmeket, de sok olyan vizsgálat lekérdezését eredményezheti, amelyek végül nem kerülnek felhasználásra, ami szükségtelen sávszélesség-fogyasztáshoz vezet. Ezzel szemben a konzervatív előhívás csökkenti a nem lényeges adatátvitelt, de késleltetheti a munkafolyamatot, amikor a radiológusok olyan korábbi vizsgálatokat kérnek, amelyeket korábban nem hívtak le. Az optimális előhívási stratégiáknak ezért egyensúlyt kell teremteniük a teljesítménynövekedés és a sávszélesség hatékonysága között, különösen elosztott vagy sávszélesség-korlátozott környezetben [54, 55].

A modern PACS-architektúrák egyre inkább a valós idejű streaming technológiákat használják, amelyek nagymértékben felváltották a hagyományos előhívási (prefetching) megközelítéseket. A progresszív JPEG 2000 és az adaptív streaming protokollok lehetővé teszik a sávszélesség elérhetősége és a felhasználói interakciós minták alapján történő dinamikus képszállítást. Ezek a streaming implementációk azonnali képelérést biztosítanak, miközben minimalizálják a sávszélesség pazarlását, ami különösen előnyös a teleradiológia számára, ahol a hálózati erőforrások korlátozottak lehetnek. Az optimalizált teleradiológiai teljesítmény jelenlegi állása azonban a magas prioritású vizsgálatok intelligens előhívását és az igény szerinti hozzáférést biztosító streaming képességeket kombináló hibrid megközelítések [56,57,58,59].

Hangfelismerő technológia összehasonlítás
A modern beszédfelismerő rendszerek 95% feletti pontosságot érnek el a radiológiai diktálásban [60,61,62]. A felhőalapú megoldások jobb pontosságot kínálnak, de a helyi feldolgozáshoz képest 200 ms és 500 ms közötti késleltetéssel járnak [63,64,65,66,67,68].

Strukturált leletezési megoldások, stratégiák
A teleradiológiai alkalmazásokban a strukturáltleletkészítés egyértelmű előnyöket kínál, többek között a leletezők közötti jobb konzisztenciát, a minőségellenőrzés egyszerűsítését és a diktálási terhek csökkentését, ami segíthet a beszédfelismeréssel kapcsolatos kihívások enyhítésében változó akusztikai környezetben [69]. A hatékony megvalósítások prioritásként kezelik a sablonok harmonizálását az összes leletezési helyszínen, hogy egységes leletszerkezetet és terminológiát biztosítsanak, függetlenül attól, hogy a leletezés hol történik. Ugyanakkor a rendszereknek lehetővé kell tenniük a helyspecifikus módosításokat, hogy megfeleljenek az egyes Intérmények vagy szolgáltatások egyedi preferenciáinak, klinikai követelményeinek [70].

Biztonsági és megfelelőségi keretrendszer

Többrétegű biztonsági architektúra
A hatékony teleradiológiai biztonság az elszigetelt biztonsági intézkedésekre való támaszkodás helyett több technikai réteg, rendszerelem és potenciális támadási vektor összehangolt védelmét teszi szükségessé. A modern biztonsági architektúrák a mélységi védelem stratégiáját alkalmazzák, hangsúlyt fektetve a redundáns biztosítékokra annak biztosítása érdekében, hogy egyetlen ellenőrzés veszélyeztetése se vezessen a rendszer teljes kiszolgáltatottságához. Ennek az architektúrának az alapja a fizikai biztonság, amely a teleradiológiai munkaállomásokhoz és a támogató infrastruktúrához való jogosulatlan hozzáférést korlátozó ellenőrzéseket tartalmaz, és amely az alapot képezi, amelyre a magasabb szintű biztonsági intézkedések épülnek [71, 72].

A rendszerbiztonság a munkaállomások hozzáférését (korlátozott jogosultságok, végpontvédelem) az alkalmazásszintű ellenőrzésekkel kombinálja, beleértve a biztonságos hitelesítést és az átfogó fenyegetésvédelmet (3. táblázat).

3. táblázat: A teleradiológiai biztonsági keretrendszer áttekintése

Betegadat-védelmi stratégiák
A teleradiológiai munkafolyamatokban a betegadatok védelme olyan robusztus, strukturált és kontextusspecifikus stratégiákat igényel, amelyek túlmutatnak az általános biztonsági ellenőrzéseken, és figyelembe veszik a orvosi képalkotó adatok egyedi tulajdonságait [73]. Az egyik alapelv az adatok minimalizálása, amely a személyes egészségügyi adatok továbbítását csak a diagnosztikai értelmezéshez elengedhetetlen elemekre korlátozza. A fejlett megvalósítások gyakran alkalmazzák a részleges anonimizálást, megőrizve a klinikailag releváns azonosítókat (pl. életkor, nem, vizsgálat dátuma), miközben eltávolítják a felesleges személyes adatokat, ezáltal csökkentve a biztonsági incidens esetén a magánéletre gyakorolt hatást [74].

Gyakorlati végrehajtási útmutató

A teleradiológia sikeres bevezetése strukturált döntéshozatalt igényel a hatókörrel kapcsolatban, a korlátozott sürgősségi lefedettségtől az átfogó bevezetésig, fokozatos megközelítéssel (4. táblázat).

4. táblázat: Teleradiológiai végrehajtási modellek: stratégiai megfontolások és relatív költségkeret

A sikeres teleradiológiai telepítéshez/bevezetéshez átfogó ellenőrző listákra van szükség, amelyek kiterjednek a műszaki infrastruktúrára (munkaállomás-specifikációk, kapcsolódási hitelesítés, biztonsági megvalósítás, környezeti értékelés) és az adminisztratív felkészültségre (szerződések, kompetencia igazolások ellenőrzése, számlázási integráció, ütemezés-tervezés, támogatási infrastruktúra) a működési készenlét biztosítása érdekében.

Következtetések

A szakirodalmi áttekintés és a valós végrehajtási tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelően alkalmazott otthoni (HO) teleradiológia a helyszíni leletezéssel egyenértékű diagnosztikai teljesítményt nyújt, miközben növeli a radiológusok elégedettségét és kiterjeszti a földrajzi határokon átnyúló subspecialista szakértelmet. A technikai bizonyítékok alátámasztják a magas színvonalú távleletezést, ha a megjelenítési technológiák megfelelnek az ACR/AAPM irányelveknek, annak ellenére, hogy a mammográfia és a finomabb rendellenességek felismerése előnyös lehet a kontrollált olvasótermi körülmények között.

Továbbra is jelentős tudásbeli hiányosságok állnak fenn, többek között a hálózati teljesítményre vonatkozó előírásokkal kapcsolatos konszenzus hiánya, a fogyasztói minőségű hardverekre vonatkozó validálási protokollok hiányosságai, valamint a speciális alkalmazásokra vonatkozó kalibrációs szabványok elégtelensége. A szabályozási hiányosságok közé tartozik a több joghatóságot érintő engedélyezési modellek korlátozott szabványosítása és az elosztott ellátás fejletlen visszatérítési keretei. A jövőbeli tanulmányok részletes, strukturált módszertanokat igényelnek, amelyek a technikai optimalizálással foglalkoznak összehasonlító értékelések és a diagnosztikai pontosságot, konzisztenciát, hatékonyságot és érzékenységet értékelő klinikai eredményvizsgálatok révén. Az egyetemesen alkalmazható ajánlások kidolgozásához és a jövőbeni teleradiológiai szabványok megalkotásához elengedhetetlenek lesznek a különböző gyakorlati környezetben reprodukálható módszertannal végzett többközpontú vizsgálatok.

Clinical Radiology 2025
The diagnostic radiology life cycle guidance
The Royal College of Radiologists
https://www.rcr.ac.uk/our-services/all-our-publications/clinical-radiology-publications/the-diagnostic-radiology-life-cycle-guidance/

 Vezetői összefoglaló

A diagnosztikai radiológia szakkifejezéseinek nagy része nem szabványosított a szervezetek között. Ez a kommunikációt hibalehetőséggel terheli, különösen a klinikai és menedzsment csapatok számára, amelyek a radiológiai szolgáltatások között dolgoznak és értékelik a teljesítményt.
Ebben a dokumentumban meghatározzuk a diagnosztikai képalkotó epizódok (a diagnosztikai radiológia életciklusa) szabványos munkafolyamatát a beutalástól az eredmény kézbesítéséig, meghatározva és részletezve az egyes időpontokat a vizsgálat útján három kulcsfontosságú szakaszon keresztül: az akvizíció előtti, a képalkotási és az akvizíció utáni szakaszon. Az eredmény kézbesítése (a lelet kézbesítése a beutaló orvosnak) egy további, az akvizíció utáni lépés, amely külön fázisként következik. Az eredmény kézbesítése nem tartozik e dokumentum hatálya alá, de fontos ajánlások találhatók a „Riasztások és képalkotó leletek értesítése: ajánlások” című dokumentumban.
A szabványosított terminológia alapvető fontosságú a hatékony betegellátáshoz. Szükséges az intézmények közötti vagy hálózatokon átívelő munka megkönnyítéséhez, és egyre fontosabbá válik, ahogy a mesterséges intelligencia (MI) tovább integrálódik a radiológiai gyakorlatba.
Figyelembe vesszük a radiológiai epizódok prioritásának meghatározásakor használt általános hivatkozási feltételeket is, valamint útmutatást adunk a vonatkozó jogszabályokhoz, például az ionizáló sugárzásról (orvosi expozíció) szóló rendeletekhez.

Bevezetés

A diagnosztikai radiológia nagymértékben folyamatvezérelt, ami azt jelenti, hogy alkalmas a munkafolyamat egyes szakaszainak és állapotpontjainak leírására használt terminológia szabványosítására a beutalástól az eredmény kézbesítéséig terjedő adott időpontban. Számos folyamatot úgy terveztek, hogy biztosítsák az Egyesült Királyság jogszabályainak való megfelelést. Ahol lehetséges, harmonizált nyelvezetet használunk ebben a dokumentumban, de a szándék az, hogy áttekintést nyújtsunk a szabványosított munkafolyamatról, amelyen belül az ilyen szabályozásokat figyelembe kell venni, és nem kíséreljük meg felülírni a jogszabályi követelményeket.
Az egyes betegeket több radiológiai vizsgálatra is beutalhatják, és a cél az, hogy strukturált munkafolyamatot biztosítsunk számukra minden egyes vizsgálat hatékony elvégzéséhez. Ezért az egyértelműség kedvéért a „radiológiai vizsgálatok/epizódok”, nem pedig a „betegek” kifejezést használjuk, hogy elkerüljük azt a félreértést, hogy egy adott beteg egyszerre több különböző radiológiai epizód különböző szakaszaiban lehet.
Annak ellenére, hogy a radiológiai szolgáltatásokban dolgozók tapasztalatai alapján hallgatólagosan elismerik a munkafolyamat leggyakoribb pontjait (átvilágítás, akvizíció, leletezés stb.), ez továbbra is egy nagyrészt dokumentálatlan folyamat, amely hiányzik a mérés és a statisztikai jelentéstétel szabványaiból. Sok esetben a radiológiai technológiai megoldásokat (radiológiai információs rendszerek (RIS) és képarchiváló és kommunikációs rendszerek (PACS)) szállító gyártók által használt elnevezési konvenciók révén hallgatólagos terminológiát fogadtak el. A gyártók közötti eltérések ezért új terminológiák elfogadását teszik szükségessé a gyártó vagy a megoldás cseréjekor. A radiológiai szoftveripar soha nem kapott szabványos terminológiát referenciapontként, ami megmagyarázná a következetlenséget.
A diagnosztikai radiológia nem rendelkezik közös, szabványosított nyelvvel a folyamatok kommunikációjához, a statisztikai elemzéshez és a teljesítmény-összehasonlításhoz.
Ennek következtében a radiológiát gyakran zavarosnak és nehezen érthetőnek tartják a szakterületen kívüli munkatársak. A terminológia, a mérés és a teljesítményelemzés hibái mindennaposak (pl. a vizsgálat akvizíciója és leletezése közötti különbség figyelmen kívül hagyása), amikor a radiológiai szolgáltatásokat külsőleg értékelik helyi, regionális vagy országos szinten.
Klinikai környezetben a fontos epizódállapotok, például a prioritás (pl. rutin, sürgős) szabványosított terminológiájának hiánya káros hatással lehet az ellátás nyújtására. A szabványosítás fontossága különösen akkor lényeges, ha a radiológiát regionális vagy országos hálózati szintre terjesztik ki, ahol a vizsgálati prioritások ellentmondásosak lehetnek a részt vevő helyszínek között. A prioritás következésképpen összetett terület, túlmutat a folyamatban követett lépések meghatározásán, ami e dokumentum célja.

E szabvány hatóköre

Ebben a dokumentumban a diagnosztikai radiológia következő szabványait határozzuk meg:

• A radiológiai vizsgálat szakaszai (a radiológiai életciklus - WF)
• Szabványosított kifejezések az életciklusban végzett műveletekre (WF elemekre)
• Szabványosított kifejezések az életciklus állapotaira 

A  lelet kézbesítése a beutaló orvosnak nem tartozik e szabvány hatálya alá. 

Prioritás

Bár a priorizálás összetett terület, és túlmutat e dokumentum hatókörén, hasznos figyelembe venni néhány elemet, amelyek hatással lesznek a radiológia standard üzleti folyamataira.
Általánosságban elmondható, hogy egy vizsgálat prioritását mind a beteg által követett útvonal, mind a beutalóban szereplő specifikus információk határozzák meg; lesz némi belső sürgősség bizonyos útvonalak esetében másokhoz képest, és potenciális különbségek is lehetnek az egyéni betegek sürgősségében egy adott útvonalon belül.
A prioritásnak különböző okai vannak, például közvetlen klinikai fontosság, ahol az orvosi képalkotás késedelme negatívan befolyásolja a vizsgált állapot morbiditását vagy mortalitását. Ezt meg kell különböztetni a belső vagy külső teljesítménytényezőkön alapuló prioritástól, ahol célokat tűztek ki, amelyekhez képest a teljesítményt mérik, vagy egy céldátumot vezettek be, mert az orvosi képalkotást az ellátási útvonal sebességkorlátozó lépésének tekintik. Ezek a megkülönböztetések nem feltétlenül abszolútak; például a prioritás, amely egy közelgő multidiszciplináris csapat (MDT) ülésen való bemutatás felgyorsítására irányul, klinikai sürgősség, útvonal céldátum sürgősség vagy mindkettő által vezérelhető.
A megfelelő prioritás hatással van a hatékonyságra és a biztonságra, és ha a terminológia nem szabványosított, akkor a vizsgálati prioritások ellentmondásosak lehetnek a különböző egységek között. Ez különösen fontos, ha a radiológiát regionális vagy országos hálózati szintre terjesztik ki.
Fontos azonban felismerni, hogy nem minden vizsgálat kaphatja meg a legmagasabb prioritást, és egy sürgős vizsgálat költsége magasabb, mint egy rutin vizsgálaté – beleértve a további adminisztratív, radiológiai és radiográfiai költségeket. Hasonlóképpen, bár a sürgős munka természetes és elvárt része a normál munkanapnak, a szükségtelen sürgős vizsgálatok nagy száma potenciálisan zavaró, sőt káros is lehet más betegekre és az egész szolgáltatásra nézve.

Terminológia

Beutalás
A beutalás az orvostudományban jól ismert fogalom, amelynek során egy beteget osztályok vagy szakemberek között küldenek, kísérő kommunikációval, vélemény kérése céljából. A radiológiában a beutalás kifejezés a kéréssel szinonim. 

Epizód (eset)
Az epizód egy diszkrét esemény a beteg idővonalán. Gyakran egyetlen radiológiai vizsgálatot vagy eljárást foglal magában, de többet is tartalmazhat (pl. ultrahangvizsgálat és injekciós eljárás ugyanazon látogatás során). A radiológiai epizódra gyakran „jelenlétként” is hivatkoznak, mivel a betegnek fizikailag jelen kell lennie az ilyen vizsgálatokhoz.

Vizsgálat
A radiológiai vizsgálatok az epizód során végzett egyedi teszteket (pl. számítógépes tomográfia (CT) vagy mágneses rezonancia képalkotás (MRI) vizsgálat) jelentik. Egyetlen epizód több vizsgálatot is tartalmazhat (pl. röntgen és MRI vizsgálat).

Lelet
A radiológiai lelet egy formális orvosi jelentés, amelyet egy megfelelően képzett és képesített személy kommunikál, hogy leírja a vizsgálat eredményeit, diagnózist állítson fel (ahol lehetséges), és tanácsot és útmutatást adjon a jövőbeli kezeléshez. Ez a beteg feljegyzéseinek részét képezi, bár általában a RIS-ben archiválják, változó integrációval a beteg szélesebb körű nyilvántartásábais bekerül.

A radiológiai életciklus szabványosításának előnyei

A radiológiai epizódra (esetre) vonatkozó standard hivatkozási feltételek elfogadása számos kulcsfontosságú előnnyel járna:

• Szabványos terminológia minden gyártó számára a szoftverfolyamatokba való beépítéshez.
• Javuló kommunikáció a radiológiai epizódokról (esetekről) a radiológiai személyzet körében.
• Javul a radiológiai folyamatok megértése a radiológián kívüli személyzet számára.
• Világos és következetes időpontok a beteg útján a haladás méréséhez.
• Szabványos időpontok a statisztikai elemzés pontosságának javításához és a radiológiai szolgáltatások helyi, regionális és országos szintű összehasonlításához.
• Biztonságosabb betegellátás a radiológiai epizód (eset) prioritásának szabványosított állapotainak használata miatt.
• Láthatóvá válik a képalkotás hatása a teljes betegútra a bemutatástól a formális diagnózisig és a kezelés megkezdéséig.
• Potenciálisan javul a diagnosztikai képalkotásban a felelősségi körök megértése és a szabályozásoknak való jobb megfelelés, amelyek alapján dolgozunk.

A radiológiai életciklus

Ahogy egy kért vizsgálat előre jelezhető folyamatszakaszokon halad keresztül, egy életciklusban mozog, amely akkor fejeződik be, amikor a megszerzett képalkotásról leletet készítettek, és az eredményeket sikeresen kézbesítették. Ez a dokumentum a jelentés elkészítéséig és kézbesítésre készenlétéig tartó idővonalra vonatkozik.
Általánosságban elmondható, hogy a fő ciklus a jelentés elkészítéséig három szakaszra osztható (1. ábra).

1. ábra A radiológiai életciklus a jelentés elkészítéséig áttekintő szakaszokban

Az akvizíció (képalkotás-vizsgálat) előtti szakasz nagyrészt adminisztratív feladatokra vonatkozik, amelyek elengedhetetlenek a vizsgálat pontos előkészítéséhez, tervezéséhez és ütemezéséhez.
Az akvizíció (képalkotás-vizsgálat) a beteg megjelenésére vonatkozik az orvosi képek készítése, rögzítése és ezen képek utófeldolgozása, hogy készen álljanak a leletezésre.
Az akvizíció (képalkotás-vizsgálat) utáni feladatok a képalkotás befejezése után történnek.
A képeket utófeldolgozzák, értelmezik és hivatalosan leletezik. Csak ezután állnak készen az eredmények a kézbesítésre. Az eredmény kézbesítése az akvizíció utáni fázis további része, de túlmutat e dokumentum hatókörén.
A diagnosztikai radiológia folyamatának e három fő szakaszra bontása két természetes mérési pontot hoz létre a radiológiai szolgáltatás teljesítményének nyomon követésére, összehasonlítására és összehasonlítására.
Az akvizícióig (képalkotás-vizsgálat) eltelt idő (tAcquisition) a beutalás és a képalkotás közötti idő. Gyakran félreértelmezik a radiológiai befejezés mérési végpontjaként a betegek, klinikusok és más, a teljesítményt nyomon követő személyzet részéről. Azonban ez csupán azt eredményezi, hogy a képek készen állnak az akvizíció (képalkotás-vizsgálat) utáni szakaszba való továbbjutásra.
A lelet elkészültéig eltelt idő (tReport) az akvizíciós (képalkotás-vizsgálat) szakasz befejezése és a lelet beutaló orvosnak történő kézbesítésre való készenléte közötti időintervallum. Ez nem szinonim azzal, hogy a leletet elolvasták és cselekedtek rá, és célszerű lehet ezt a lépést is beilleszteni bármely figyelembe vett metrikába, de az ehhez a következő lépéshez vezető folyamatokat máshol írták le.

Úgy érezzük, hogy ez a két fontos mérési pont jó teljesítményáttekintést nyújt a diagnosztikai képalkotó szolgáltatásokról, értékelve a különböző kihívásokat az időben történő képalkotás eléréséhez, majd a képek értelmezéséhez és a lelet kiadásához. Azonban sokkal részletesebben is meg lehet vizsgálni a folyamatot, az életciklus bármely fázisának alkotóelemeit felhasználva, az alábbiakban leírtak szerint, hogy kiemeljük a specifikus késedelmeket az általános folyamatban.
A meglévő terminológia eltérő lehet. Például a tReport az NHS England által a diagnosztikai képalkotó leletezési időkkel kapcsolatos munkájában átfutási időként (TAT) ismert. Az egyértelműség kedvéért a tAcquisition és tReport kifejezéseket részesítjük előnyben.
Egyes vizsgálatok esetében a képek értékelését közvetlenül a beteget kezelő klinikusok is elvégezhetik (pl. egy feltételezett törés azonnali értelmezése a sürgősségi osztályon). Ez egy párhuzamos folyamat a jelen dokumentumban leírt radiológiai folyamatokkal. Az ilyen véleményt megfelelően dokumentálni kell, és a legjobb gyakorlat az, hogy a radiológiai lelet elkészítésekor is rendelkezésre kell állnia a beteg klinikai nyilvántartásának részeként.
Az eredmény kézbesítése egy további fontos szakasz, amelyet ritkán hasonlítanak össze, annak ellenére, hogy a digitális eredmény kézbesítési rendszerek széles körben elterjedtek.
A radiológiai életciklus e kulcsfontosságú szakaszokra való felosztása lehetővé teszi a szolgáltatás számára, hogy figyelemmel kísérje a kapacitás és a kereslet egyensúlyát mind a képalkotás, mind a leletezési kapacitás tekintetében.
Az üzleti intelligencia (BI) eszközök felhasználhatók e teljesítménymutatók valós idejű nyomon követésére, és figyelmeztethetik a szolgáltatásvezetőket a teljesítmény bármely meghatározott szabványhoz képesti csökkenésére.
Az MI eszközök további segítségével ezen metrikák heurisztikus nyomon követése a történelmi teljesítménytrendekkel szemben korai figyelmeztető rendszerként működhet a jövőbeli szolgáltatási késedelmek előrejelzésére. Hosszabb távú prediktív modellezéssel az MI eszközök segíthetnek előre jelezni a növekedési igényeket az akvizíció (berendezések és személyzet) és a leletezés (személyzet, berendezések és ingatlanok) szolgáltatásnyújtásában, hasznos adatokat szolgáltatva az üzleti esetekhez és a pénzügyi tervezéshez.
Mindezek a lépések helyi finomítás tárgyát képezik, és bonyolultabbak vagy egyszerűbbek lehetnek a modalitástól és a különböző működési tényezőktől függően. E dokumentum célja, hogy áttekintést és szabványosított terminológiát biztosítson minden képalkotó vizsgálatra vonatkozóan.

A radiológiai életciklus – szakaszok és lépések részletesen

2. ábra A radiológiai életciklus részletesen: szabványosított terminológia a diagnosztikai radiológiai epizód útjára a kéréstől az eredmény kézbesítéséig

Akvizíció (képalkotás-vizsgálat) előtti szakasz

Ebben az életciklus-szakaszban a betegút egy sor lépésen keresztül kezelhető, amelyek biztosítják a képalkotó szolgáltatások megfelelő és biztonságos nyújtását. Ezek a lépések a következőket foglalják magukban:

Kérés
Ez az első lépés, ahol egy klinikus vagy más egészségügyi szakember radiológiai vizsgálatot kér egy beteg számára. A kérésnek elegendő klinikai információt kell tartalmaznia a vizsgálat indoklásához és a radiológus irányításához a legmegfelelőbb képalkotó modalitás és protokoll kiválasztásában.
Döntéstámogatás (indoklással)
Ez a lépés klinikai döntéstámogató rendszerek (CDSS) használatát foglalja magában, hogy segítse a beutalót a megfelelő képalkotó kérések meghozatalában. A CDSS útmutatást nyújthat a kért vizsgálat megfelelőségével, az alternatív képalkotó lehetőségekkel és a sugárdózis-megfontolásokkal kapcsolatban. Az indoklás jogi követelmény az ionizáló sugárzással járó vizsgálatok esetében, és biztosítja, hogy a vizsgálat előnyei meghaladják a kockázatokat.
Átvizsgálás/protokollálás
Az átvizsgálás a képalkotó kérés felülvizsgálatának folyamata annak klinikai megfelelőségének biztosítása és az optimális képalkotó protokoll kiválasztása érdekében. Ez magában foglalhatja egy radiológus vagy egy megfelelően képzett radiográfus bevonását. A protokollálás magában foglalja a képalkotó vizsgálat specifikus paramétereinek és sorrendjének meghatározását, figyelembe véve a beteg klinikai állapotát, a feltételezett diagnózist és bármely korábbi képalkotó vizsgálatot.
Ütemezés
Miután a kérést átvizsgálták és protokollálták, a vizsgálatot ütemezik. Ez magában foglalja a beteg számára időpont foglalását és a szükséges erőforrások, például képalkotó berendezések és személyzet kiosztását. A beteggel való kommunikáció az időpont részleteiről és bármely szükséges előkészületről szintén része ennek a lépésnek.

Akvizíciós szakasz

Ez a szakasz magában foglalja a képalkotó vizsgálat tényleges elvégzését.
Jelenlét
A beteg megjelenik a képalkotó osztályon az ütemezett időpontjában. A vizsgálat megkezdése előtt elvégzik a beteg azonosítását, beleegyezését és a klinikai információk végső ellenőrzését.
Képalkotás
Ez a fő lépés, ahol az orvosi képeket a kiválasztott képalkotó modalitással (pl. röntgen, CT, MRI, ultrahang) szerzik be. Képzett radiográfusok kezelik a berendezéseket, és biztosítják a képminőséget és a betegbiztonságot.
Kezdeti utófeldolgozás
A képalkotás után a radiográfusok kezdeti utófeldolgozást végezhetnek. Ez magában foglalhatja a kép rekonstrukcióját, formázását és előzetes minőségellenőrzéseket. A képeket ezután előkészítik a Képarchiváló és Kommunikációs Rendszerbe (PACS) való átvitelre a radiológus általi felülvizsgálat céljából.

Akvizíció (képalkotás-vizsgálat) utáni szakasz

Miután a beteg részt vett egy vizsgálaton, és a képeket elkészítették és feldolgozták leletezésre alkalmas formátumba, a vizsgálat az akvizíció utáni szakaszba lép. A felülvizsgálat és a leletezés a radiológiai életciklus kulcsfontosságú része, mégis gyakran figyelmen kívül hagyják vagy rosszul számítják ki azokban az összehasonlításokban, amelyek az akvizíciót tekintik a folyamat végének.
Az akvizíció utáni munkafolyamat egyedi vizsgálatok esetében nem feltétlenül kapcsolódik közvetlenül az akvizícióhoz, és az akvizíciótól a leletezésig eltelt idő mérésekor bármilyen késedelem várakozásra készteti a beteget.
Sürgősségi vizsgálatok esetében általában a lehető legkisebb késedelem van az akvizíció és a leletezés között. Nem minden vizsgálat részesül ilyen kezelésben, és káros lenne a betegekre nézve, ha az elektív munkát éjjel-nappal megpróbálnák leletezni. Következésképpen célszerű lehet különböző metrikákat választani attól függően, hogy klinikailag milyen leletezési átfutási időre van szükség, vagy működésileg mi lehetséges.

Automatizált utófeldolgozás
Az MI eszközök elvégezhetik a vizsgálatok elsődleges olvasását a képadatok és az epizódhoz kapcsolódó metaadatok elemzésével, hogy gépi tanulási algoritmusokon alapuló eredményt kínáljanak. Megvalósítás esetén az eredményt gyakran címkézett másodlagos felvételként kézbesítik, amelyet a leletező a hivatalos leletezési folyamat során támogató adatként figyelhet meg. Az MI eszközök felhasználhatók a leletezési prioritás eszkalációjának automatizálására is egy munkalistán, amikor az algoritmusok fontos megállapításokat észlelnek.
Értelmezés
A leletezési folyamatot végző személy megnyitja az epizód (eset) képsorozatát egy DICOM megjelenítőben (gyakran egy PACS része), és a beépített eszközöket használja a különböző képsorozatok vizsgálatára. A korábbi képeket és leleteket automatikusan lekérik és elérhetővé teszik a leletező számára.
A folyamat során a leletező további eszközöket is használhat, például az eredeti forrásadatok 3D és több síkú rekonstrukcióját, valamint haladó és speciális vizsgálati vizsgálati eszközöket (CT kolonoszkópia, vaszkuláris képalkotás, csontmodellezés stb.).
Leletezés
A lelet elkészítése, amely a beteg orvosi nyilvántartásának részét képezi, az képalkotó életciklus befejezésének egyik legfontosabb lépése. Ez a lelet szerzője által végzett értelmezés rögzítése. Ezt részletesebben tárgyalja az RCR „Standards for interpretation and reporting of imaging investigations” című kiadványa.
Vagy a képsorozat vizsgálata után, vagy annak során egy leletet készítenek, amely leírja a megállapításokat, differenciáldiagnózist állít fel, és tanácsot ad a további kezelésre vagy vizsgálatokra. Ez a folyamat általában hangfelismerő (VR) szoftver használatát foglalja magában a beszéd szöveggé alakításához. A szöveges makrók is növelik a termelékenységet.
Ez a látszólag egyszerű eseménysorozat bonyolultabbá válhat több lelet szerző bevonásával, akár további szakértői vélemény, akár képzési felügyelet céljából. A kapcsolódó terminológia is zavaros, és nem szabványosított: ellenőrzés, társszerzőség, ideiglenes leletezés stb.
Leletek ellenőrzése
Feltételezi, hogy egy személy által készített leletet egy másik személy (másodleletező) olvas el, felülvizsgál és ad ki, aki általában felügyelőként jár el.
Társszerzőség
Két vagy több szerző hozzájárulását jelenti egyetlen szöveges lelethez. A végső felülvizsgálatot és kiadást vagy az eredeti szerző végzi, miután további véleményeket kapott, vagy egy felügyelő szerző, aki megfelelő jogosultságokkal rendelkezik a végső lelet kiadásához. A társszerzőség összetett munkafolyamat, de megvalósítása során tiszteletben kell tartania a következő elveket:

• robusztus auditálási protokollnak kell megfelelnie
• minden szerző azonosítóját és szerepét rögzíteni kell a lelet azon részével szemben, amelyhez hozzájárult
• időbélyegzőnek kell lennie minden szerző hozzájárulásához és az általános végső lelet elkészítéséhez.

Ideiglenes leletezés
Egy leletet készítenek, amely szabványosított kifejezést tartalmaz és/vagy külön státusszal rendelkezik, jelezve, hogy ideiglenes lelet, amelyet egy második olvasó (gyakran felügyelő) felülvizsgál és másodleletez. A helyi gyakorlattól függően az ideiglenes lelet azonnal láthatóvá tehető a beutalók számára, amint elkészült. Ez lehetővé teszi a beutaló számára, hogy a megállapítások alapján azonnali ellátást irányítson, miközben arra is kérik, hogy várja meg és olvassa el a végső leletet a másodleletezést után. Az ideiglenes leletezés gyakori a sürgősségi ellátásban.
Kiegészítő leletezés
Az eredeti lelethez egy további leletet fűznek az eredeti lelet szerkesztése nélkül. A kiegészítéseket számos kontextusban használják (MDT találkozók eredményei, másodlagos szakértői olvasás és felügyelet a leggyakoribb példák).
Lelet elkészítése és eredmény kézbesítése
Amikor egy lelet elkészült, befejezett állapotba kerül, amelynek leírására számos kifejezést használunk: elkészült, ellenőrzött, engedélyezett, aláírt. Az általunk javasolt kifejezés az „elkészült”, amely a legegyértelműbb jelentést közvetíti egyszerű, nem technikai nyelven arról, hogy mikor áll rendelkezésre egy lelet továbbításra.
A lelet elkészítése után az eredmények kézbesítésére használt mechanizmusok széles skálája változik a szolgáltatásban használt egyéb információs rendszerekkel való integrációtól, azok jellemzőitől és kompatibilitásától függően. Ez kulcsfontosságú lépés a biztonságos ellátásban: nincs értelme elvégezni a vizsgálatot, ha a leletet nem kézbesítik, nem olvassák el vagy nem cselekednek rá. Ezt a lépést azonban máshol tárgyalták, és túlmutat e dokumentum hatókörén.

Értesítések

A kritikus riasztások az eredmény kézbesítési folyamat fontos részét képezik, amelyek lehetővé teszik a leletben szereplő fontos és váratlan megállapítások fokozott prioritással történő kézbesítését a beutaló orvosnak, az időben történő ellátás felgyorsítása érdekében. A kritikus riasztás megbízható és automatizált módon történő kézbesítésének képessége nagymértékben függ attól, hogy az alsóbb szintű információs rendszerek képesek-e megfelelő technikai formátumban fogadni a riasztási üzeneteket, és megfelelő push értesítést kezdeményezni a beutaló orvosnak.
Az emberi tényezőktől függő manuális riasztási módszereket utolsó megoldásnak kell tekinteni, és sokkal hajlamosabbak a hibákra és az inkonzisztenciára. A hibabiztos kritikus riasztások, kézbesítési visszaigazolással és nyugtázással, összetett téma, amelyet a 2022-ben közzétett „Riasztások és képalkotó leletek értesítése: ajánlások” című útmutató is tárgyal.

1. A képalkotó diagnosztikai - radiológiai lelet
2. A jövő itt van
3. A mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt új képalkotó rendszerek csökkentik a radiológusok kiégését
4. Generációk a radiológiában
5. A radiológus szerepe az egészségügy változó világában
6. Állandósági vizsgálatok - röntgen
7. Esperanto - 2022
8. Szakmai protokollok I. Indikáció, feltett kérdés, megfelelő képalkotó módszer. Szakmai protokollok standardizálása. Technikai paraméterek kiválasztása. Képminőség, postprocessing.
9. EuroSafe Imaging. ALARA-elv. Páciens dózis. Dózis referencia szint. Hogyan, mikor kérjünk dózisterheléssel járó képalkotó módszert? Dózisterhelés a képalkotó diagnosztikában, értékek, számítása.
10. Képalkotó vizsgálatok alkalmazása COVID-19 megbetegedés különböző fázisaiban

Heathcote Ruthven, Christoph Agten:
Perspective: AI productivity will not benefit employed radiologists
European Journal of Radiology Artiϧcial Intelligence 3 (2025) 100033
https://doi.org/10.1016/j.ejrai.2025.100033

Philip Ward
Who will get rich out of radiology AI?
https://www.auntminnieeurope.com/
Jul 22, 2025

 A cikk szerint az AI-ból származó termelékenységnövekedés legnagyobb része a munkaadók, a beszállítók és a magántőke-társaságokhoz fog kerülni, nem pedig a foglalkoztatott radiológusokhoz.

– írta Heathcote Ruthven, az Agten Radiology (Egyesült Királyság) tartalom- és értékesítési stratégája, valamint Dr. Christoph Agten, mozgásszervi radiológus a cikkben, amelyet az European Journal of Radiology Artificial Intelligence július 18-án véglegesített.

A radiológusok nem tudják irányítani az AI fejlődésének ütemét, de készíthetnek egy világos „B tervet” – jegyezték meg.

A történelem azt mutatja, hogy az automatizálás növeli a hatékonyságot, miközben csökkenti a munkaerőnek a jövedelemből való részesedését – ma a munkaerő szűkös, de ha az AI-eszközök nagyságrendekkel növelik a termelékenységet, a rendelők kevesebb radiológust fognak alkalmazni, érveltek Ruthven és Agten. A radiológusok magas fizetései növelik az automatizálás iránti nyomást, és ha egyszer bevezetik, az automatizálás általában csökkenti a munkaerő részesedését az általa teremtett értékből.

A közgazdász és technológus James Bessen megállapította, hogy az automatizálás általában a munkaerőről a tőkére helyezi át az értéket. Fordított U-görbéje a munkaerő boom-bust ciklusát ábrázolja: emelkedő fázisban az alacsonyabb költségek megnyitják a piacokat és munkahelyeket teremtenek. Csökkenő fázisban a gépek felváltják a munkaerőt, és a munkaerőpiac zsugorodik. A Bessen U-görbe radiológiai alkalmazása megmutatja, hogy a termelékenység növekedése hogyan növelheti a munkahelyek számát, mielőtt csökkentené azokat. Az ábra Heathcote Ruthven, Dr. Christoph Agten és az European Journal of Radiology Artificial Intelligence jóvoltából készült.

Az AI-cégek és befektetők számára a radiológia továbbra is túl jó lehetőség ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják – folytatta a duó.

2024 decemberére az összes AI-alapú orvosi alkalmazás 76%-át engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA). Eközben az idősödő népesség, a krónikus betegségek számának növekedése és az olcsóbb képalkotás miatt megnőtt a képalkotási volumen, és túl kevés radiológus van a kereslet kielégítésére.

- mutattak rá.

Az amerikai praxisokban például 2012 és 2024 között a radiológusok tulajdonrésze 63%-ról 46%-ra csökkent, míg a magántőke tulajdonrésze 1%-ról 13%-ra nőtt. A radiológusoknak tisztában kell lenniük ezekkel a tendenciákkal, és adott esetben stratégiákat kell elfogadniuk az AI okozta zavarok leküzdésére, például a praxisukban való tulajdonszerzéssel, az automatizálásnak ellenálló területekre való szakosodással vagy alternatív karrierutakra való áttéréssel - állapították meg.

A kommentár itt olvasható.
A teljes cikk itt olvasható.

Labruto, Fausto
The radiology of happiness
European Journal of Radiology
10.1016/j.ejrad.2025.112288

A boldogság létfontosságú, de gyakran figyelmen kívül hagyott eleme a magas színvonalú, fenntartható radiológiai gyakorlatnak.
Évtizedekkel ezelőtt Bhután bevezette a "bruttó nemzeti boldogság" fogalmát, hangsúlyozva, hogy az igazi fejlődés túlmutat a gazdasági teljesítményen, és a jólétet is táplálnia kell.
Ez az elv az egészségügyben is érvényes.
A radiológiai teljesítmény hagyományos mérései nagymértékben a termelékenységre, a diagnosztikai sebességre és a költséghatékonyságra összpontosítanak, elhanyagolva maguknak a radiológusoknak a boldogságát.
A radiológusok jóléte azonban közvetlenül befolyásolja a figyelmet, az elkötelezettséget és a rugalmasságot, ezáltal csökkenti a hibákat és növeli a betegbiztonságot.
Napjaink radiológusaira nagy nyomás nehezedik, többek között a növekvő munkaterhelés, a munkaerőhiány, a munkafolyamatok megszakadása és a meghosszabbított munkaidő - mindezek a stressz és a kiégés jelentős okai. Ezeknek a problémáknak a kezelése többet igényel a rugalmassági tréningnél; olyan strukturális változtatásokat igényel, mint a kiegyensúlyozott személyi állomány, az egyszerűsített munkafolyamatok és a technológiák, például a mesterséges intelligencia gondos integrálása a további komplexitások elkerülése érdekében.
Ugyanilyen fontos a befogadó, tiszteletteljes környezet, amely elősegíti az összetartozást és a szakmai fejlődést, fenntartja a célt és védelmet nyújt a deperszonalizáció ellen.
A boldogság nyomon követése olyan közvetett mutatókon keresztül, mint a fluktuáció vagy a betegszabadság, vagy közvetlen, névtelen visszajelzéseken keresztül rávilágíthat az értelmes változtatásra szoruló területekre.

Végső soron a radiológusok boldogságába való befektetés nem pusztán etikai felelősség, hanem stratégiai szükségszerűség.
A jólétet értékelő kultúra javítja a minőséget, támogatja a betegek eredményeit, és biztosítja az osztály hosszú távú életképességét.
Azzal, hogy a boldogságot a siker egyik fő mutatójaként ismerjük el, a radiológia követheti Bhután leckéjét:
a valódi fejlődés nemcsak abban rejlik, amit elérünk, hanem abban is, hogy hogyan gondoskodunk azokról az emberekről, akik ezt az eredményt lehetővé teszik.

1. A boldogság és annak fontossága

1972-ben Bhután, a himalájai ország a világ figyelmét magára vonta a "bruttó nemzeti boldogság" fogalmának bevezetésével. Élesen ellentétben a bruttó nemzeti termékkel a Bruttó Nemzeti Boldogság a következőkre törekszik: a lakosság boldogságát és jólétét kívánja mérni. Ennek lényege, azon a meggyőződésen alapul, hogy az emberi fejlődést nem lehet gazdasági mutatókkal értékelni; a valódi fejlődésnek a humánerőforráson kell alapulnia, az emberek boldogságára és életminőségére kell építeni. Az elképzelés hullámokat keltett az egész
a világ minden táján; ötven évvel később ez a megközelítés még mindig támogatókat nyer azok körében, akik meg vannak győződve arról, hogy a sikert nem az igényes hanem a jobb inputok biztosításával lehet elérni.
Évtizedes kutatások azóta igazolták Bhután felismerését, és kimutatták, hogy ez az elv nem csak a nemzetek szintjén érvényes, hanem az egyes munkahelyeken belül is. Egy nemrégiben készült metaanalízis 33 országból származó tanulmányok alapján egyértelmű, pozitív kapcsolatot talált a munkavállalók munkahelyi boldogsága és termelékenysége között. Ez azt jelenti, hogy a boldogság ápolása nem pusztán egy jó érzésű törekvés - ez egy
stratégiai jelentőségű döntés.
Ráadásul a boldogság előnyei túlmutatnak a megnövekedett teljesítményen. Kiterjedt kutatások kimutatták, hogy a boldogabb alkalmazottak jobb minőségű munkát végeznek, nagyobb figyelmet fordítanak a részletekre, kreatívabbak, és problémamegoldó képességük fejlettebb.
Az egészségügyben ezek az eredmények még nagyobb súllyal esnek latba. Az ellátás minősége és végső soron a betegek eredményei nem csak a technológiai fejlődésen vagy a klinikai szakértelmen, hanem magukon az egészségügyi dolgozók jólétén is múlik.

2. Boldogság a radiológiában

A radiológiai osztályok sikerének mérése összetett feladat. Számos szakirodalom foglalkozik a legmegbízhatóbb mutatók azonosításával az osztályok teljesítményének értékeléséhez. Történelmileg a radiológia legtöbb mutatója a számszerűsíthető eredményekre összpontosított: a kezelt esetek száma, a leletek pontossága és időszerűsége (gyakran a pénzügyi ösztönzők elérése vagy a büntetések korlátozása céljából), az evidencián alapuló protokollok betartása, valamint a szigorú oktatási és képzési protkollok betartása. Ezek a paraméterek tagadhatatlanul elengedhetetlenek az egészségügyben, de túlnyomórészt a termelékenységet helyezik a radiológia sikerének elsődleges mércéjévé.
Az elmúlt években azonban az értékalapú radiológia térnyerése kezdte megváltoztatni ezt a szemléletet. Ahelyett, hogy kizárólag a mennyiségre és a teljesítményre koncentrálna, ez a megközelítés a jelentőségteljes eredményeket hangsúlyozza – a munkafolyamatok és irányelvek olyan változásait, amelyek javítják a betegek ellátását anélkül, hogy emelnék a költségeket. Ez a modell helyesen tartja fenn a betegközpontú
fókuszt, előtérbe helyezve a klinikai hatékonyságot és eredményességet.
Ezen előrelépések ellenére azonban mind a hagyományos termelékenységi mutatók, mind az újabb értékalapú keretrendszerek nagyrészt figyelmen kívül hagyják egy fontos dimenziót: a radiológusok saját boldogságát és jólétét. Bhután filozófiájával összhangban, miszerint a nemzeti jólétnek magában kell foglalnia polgárai jólétét, egyes kutatók azt állítják, hogy az egészségügyi szakemberek boldogsága döntő szerepet játszik az egészségügyi rendszerek egészének megerősítésében.
Javasoljuk, hogy a radiológusok boldogságának elősegítése ne csupán etikai kérdés legyen, hanem stratégiai kérdés is, amelynek egyértelmű következményei vannak a minőségre és a biztonságra nézve. A boldogabb radiológusok valószínűleg elkötelezettebbek, figyelmesebbek és rugalmasabbak, ami csökkenti a diagnosztikai hibák kockázatát és növeli a radiológiai szolgáltatások általános megbízhatóságát. A radiológusok jólétébe való befektetéssel az intézmények közvetetten javíthatják a betegek eredményeit és kézzelfogható értéket adhatnak az egészségügyi rendszerhez.
A boldogság elismerése a radiológiai szakma szakmai sikerének kulcsfontosságú elemeként egy szélesebb, holisztikusabb megközelítést igényel annak megértéséhez, hogy mit jelent egy valóban magas színvonalú osztály vezetése – amely nemcsak a működési célokat teljesíti, hanem azokat az embereket is támogatja, akik ezeket az eredményeket lehetővé teszik.

3. A radiológia jelenlegi kihívásai

A radiológusok boldogságának egyik fő kihívása abból fakad, hogy az elmúlt évtizedekben a terület rendkívüli fejlődésen ment keresztül. Ma a modern egészségügyi ellátásban elengedhetetlen a képalkotó diagnosztika - kevés jelentős klinikai döntés születik anélkül. Ez ugyan aláhúzza a radiológia értékét, ugyanakkor a radiológusokat saját sikerük áldozatává is teszi. A képalkotó diagnosztika iránti kereslet növekedése meghaladta sok intézmény képességeit, ami megnövekedett munkaterhelést, fokozott felelősséget és bonyolultabb munkafolyamatokat eredményezett.
Számos tanulmány kimutatta, hogy a növekvő lemaradások, a tartós személyzeti hiány és a gyakran túlórákkal járó hosszú munkanapok miatt megnövekedett munkaterhelés jelentős stresszforrás a radiológusok számára. A stressz pedig jól dokumentált módon hozzájárul a radiológiai hibákhoz. Számos közegészségügyi rendszer küzd a széles körű kiégéssel és a csökkenő munkával való elégedettséggel, a diagnosztikai radiológusok pedig az összes orvosi szakterület átlagánál magasabb kiégési arányt jelentenek. Riasztó, hogy a kiégés, a depresszió és az érzelmi kimerültség gyakran jelentkezik a radiológiában, ami sok szakembert arra késztet, hogy elhagyja az állami szektort a magánszektor javára – ahol jobb fizetés és könnyebb munkaterhelés várja őket –, vagy párhuzamos iparágakban keressenek lehetőségeket, vagy akár más országba költözzenek.
Egyes tudósok szerint a reziliencia fejlesztése az a stratégia, amellyel a radiológusok jobban ellenállhatnak szakmájuk egyre növekvő nyomásának. A kutatások valóban kimutatták, hogy a reziliencia tréning segíthet enyhíteni a stressz radiológusokra gyakorolt hatását.
Mások azonban azt állítják, hogy a hangsúlyt nem csupán a stressz kezelésének megtanulására kell helyezni, hanem a stressz alapvető okainak kezelésére és csökkentésére is.
A pénzügyi megszorítások korában a fenntartható egészségügyi rendszereknek fel kell ismerniük a nem pénzügyi értékekbe való befektetés fontosságát – például a boldogság, a célok és a személyes fejlődés lehetőségeinek előmozdítását –, hogy vonzzák és megtartsák a képzett személyzetet. Ez a szemlélet különösen releváns az olyan országokban, ahol nemzeti egészségügyi rendszer működik, mint például Európában, ahol a pénzügyi források gyakran szűkösek.
De ez felvet egy fontos kérdést: mit jelent valójában a „boldogság megteremtése” a radiológusok körében? E kérdés megértése és megválaszolása alapvető fontosságú ahhoz, hogy olyan munkahelyeket hozzunk létre, ahol a radiológusok nemcsak a legjobb teljesítményt nyújtják, hanem valódi elégedettséget és jóllétet is találnak szakmai életükben.

4. Hogyan teremtsünk boldogságot a radiológiában?

A munkahelyi boldogság témája széles körű és sokrétű, azonban a legtöbb tudós egyetért abban, hogy alapvetően két pillérre épül: a munkahelyen tapasztalt pozitív érzelmekre és arra a meggyőződésre, hogy az ember munkája értelmes. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy csökkenteni kell a stresszt, irritációt vagy frusztrációt kiváltó tényezőket, miközben egyúttal olyan feltételeket kell teremteni, amelyeknek köszönhetően a radiológusok kellemesnek érzik környezetüket, és érdemesnek tartják szakmai hozzájárulásukat.
Az elkerülhető stresszfaktorok és hatékonysági hiányosságok csökkentése kritikus első lépés.
A munkafolyamat zavarai – például a sürgősségi leletezés során gyakori sürgős telefonhívások – empirikusan összefüggésbe hozhatók a radiológiai hibák számának növekedésével. Az ilyen zavarok enyhítésére irányuló intézkedések egyértelműen értékesek. A sürgősségi osztályok megfelelő számú radiológussal való ellátásának biztosítása, a munkafolyamatok optimalizálása a felesleges hívások minimalizálása érdekében, vagy a kommunikációs feladatokra szakosodott személyzet alkalmazása olyan gyakorlati intézkedések, amelyek bizonyítottan csökkentik a hibákat és támogatják a radiológusok koncentrációját. A radiológusok fáradtságának és kiégésének enyhítésére javasolták a munkafolyamat optimalizálását, beleértve a betegáramlás jobb kezelését (vizsgálatok ütemezése, regisztráció és bejelentkezés, betegek előkészítése). A kiszervezési stratégiák és a teleradiológia alkalmazása szintén elismert módszerek a munkaterhelés kezelésére az esetek újraelosztásával, ami segít megelőzni, hogy az egyes radiológusok túlterheltté váljanak.
A mesterséges intelligencia (AI) további lehetőségeket kínál a munkaterhelés kezelésére, segítve a képek osztályozását és kiemelve a kritikus eredményeket. Egy közelmúltbeli tanulmány azonban fontos figyelmeztetést fogalmaz meg: az AI fokozott használata paradox módon hozzájárulhat a kiégéshez. Az AI-eredmények értelmezésének kognitív igénye a hagyományos képelemzés mellett bonyolultabbá teszi a munkát, és arra kényszeríti a radiológusokat, hogy mindkét területen döntéseket hozzanak, ami inkább fokozhatja a mentális terhelést, mintsem enyhítené azt. Ezért az AI-t átgondoltan kell integrálni, gondosan figyelemmel kísérve, hogy milyen hatással van a kognitív terhelésre és a jólétre.

A munkafolyamatok és a munkaterhelés kezelésén túlmenően olyan fogalmak, mint a munka és a magánélet egyensúlya, valamint a munka és a magánélet összefonódása tükrözik a jólét modern megközelítését. A hagyományos munka és magánélet egyensúlya a világos határokra helyezi a hangsúlyt, biztosítva, hogy a személyes időt megvédjék a munkaterheléstől. Ezzel szemben a munka és a magánélet összefonódása elismeri, hogy a szakmai és személyes tevékenységek bizonyos mértékű összefonódása jobban megfelelhet a kortárs életmódnak és a technológia által lehetővé tett rugalmasságnak. A radiológusok támogatása a személyes igényeikhez igazított munkarend kialakításában – akár rugalmas munkaidő, távmunka lehetőségek, akár a különböző élethelyzetek elismerése révén – javíthatja az elégedettséget és az általános boldogságot.
A munkahelyi társadalmi kapcsolatok ugyanolyan fontosak. Még akkor is, ha a munkafolyamatok optimalizáltak és a munkaterhelés ésszerű marad, a mérgező vagy elszigetelő kultúra mélyen alááshatja a jólétet. A diszkrimináció, kirekesztés vagy ellenségeskedés által jellemzett osztályok komoly veszélyt jelentenek a boldogságra. Biztató, hogy ezeknek a kérdéseknek a tudatossága növekszik. A munkahelyi zaklatás, amely csökkenti a minőséget és a termelékenységet, ma már széles körben elítélt a radiológiában, akárcsak a nemi és faji alapú diszkrimináció. A zaklatástól és manipulációtól mentes, erős interperszonális támogatással rendelkező osztályok jobb mentális egészséget, összetartást és pozitív kultúrát ápolnak.
Azonban egyetlen szervezeti vagy kulturális kezdeményezés sem lehet teljes mértékben hatékony, ha a radiológusok elszigetelten dolgoznak, ami a modern radiológiában egyre nagyobb kockázatot jelent a szubszpecializáció és a távleletezési gyakorlatok miatt. Az interperszonális kapcsolatok hanyatlása deperszonalizációhoz vezet, ami nemcsak a teljesítményérzés csökkenésével jár, hanem a kiégés egyik kulcsfontosságú eleme is.

A boldogság fokozását célul kitűző osztályok ezért aktívan kerüljék a szeparációt, és inkább a közös cél iránti elkötelezettséget erősítsék.
A radiológiát „csapatjátékhoz” hasonlítják: a radiológiai osztályt olyan csapatként kell felfogni, amely közös cél érdekében dolgozik együtt. Az inkluzivitás erősíti ezt a csapatidentitást, és úgy vélik, hogy elősegíti az innovációt és javítja a hatékonyságot, ami a radiológiának is előnyös. Még jelentősebb változások is lehetségesek, ha a problémákat egy olyan csapatkeretben kezelik, amely előtérbe helyezi a nyílt, őszinte kommunikációt és ösztönzi a folyamatos fejlődést. A hierarchikus vezetésről a csapatorientált modellre való áttérés javasolt módszer a radiológia minőségének és a radiológusok jólétének javítására. Az ilyen vezetési stílusok elősegítik a közös felelősségvállalást, a kölcsönös tiszteletet és a kollektív problémamegoldást.
A minőség-ellenőrzési folyamatok, amelyeket gyakran szűken, megfelelési követelményekként tekintenek, más megközelítéssel szintén támogathatják a boldogságot. A peer review rendszerek, különösen azok, amelyek hangsúlyozzák a személyes interakciót, erre kiváló példát nyújtanak. Lehetővé teszik a radiológusok számára, hogy pszichológiailag biztonságos környezetben tanuljanak a hibákból, így a minőségbiztosítás
támogató, nem büntető jellegű folyamattá válik. Ez bizalmat épít és erősíti a kapcsolatokat, ellensúlyozva a hibáktól való félelmet, amely áthatja a kockázatos diagnosztikai munkát. Hasonlóképpen, a leletek kettős olvasása, amelyet egyes szerzők támogatnak, javítja az értelmezés pontosságát, miközben elősegíti az együttműködést és a kölcsönös tanulást: a radiológusok nem csak egymástól tanulhatnak, hanem egymásról is. Ezek a tevékenységek gazdagabb, emberibb oktatási élményt nyújtanak, mint a tisztán online modulokon keresztül történő folyamatos szakmai továbbképzési pontok gyűjtése, amely elszigetelődést és tranzakciós jelleget kölcsönözhet.

Mindazonáltal még a legjobban szervezett, leginkluzívabb és leginkább támogató munkahelyek sem tudják garantálni a boldogságot, ha a radiológusok nem érzik munkájukat értelmesnek. Az értelmezés a kiégés elleni legfontosabb védő tényezőként azonosított. Egy 2017-es amerikai felmérés kimutatta, hogy a radiológusok kiégésének egyik fő oka a teljesülés hiánya volt. Végül is a munka értelme – az az érzés, hogy az ember erőfeszítései hatással vannak a betegekre és a társadalomra, vagy a személyes fejlődésre – központi szerepet játszik a munkahelyi boldogságban.
Az egészségügy eleve mély értéket képvisel a betegek és a társadalom számára. A radiológusok számára azonban a közvetlen hozzájárulás érzése elmosódhat. A korlátozott betegkapcsolat és a kezelési döntésekben való gyakran csak periférikus részvétel azt jelenti, hogy a radiológusok nagyobb kockázatnak vannak kitéve, hogy „csak a gépezet kis fogaskerekei”-nek tekintsék magukat. Az aktív gondozók helyett passzív szemlélőknek érezni magukat volt a második leggyakrabban említett oka a kiégésnek a radiológusok körében ugyanebben a felmérésben.
Ahogy Gunderman és Moneva találóan megfogalmazták: „Ha a radiológusok úgy érzik, hogy a munkát egyszerűen rájuk zúdítják, és alig van beleszólásuk abba, hogy hol, mikor, kivel, hogyan és miért dolgoznak, akkor a munkahelyi boldogságuk valószínűleg csorbát szenved”.
Ennek ellensúlyozásához meg kell erősíteni a radiológusok cselekvőképességét és integrációját a betegellátásba. Az aktív részvétel ösztönzése a multidiszciplináris csapatokban, a közvetlen klinikai hozzájárulást is magában foglaló esettanulmányok megvitatásának elősegítése és a beutaló orvosokkal való kommunikáció támogatása mind segít a radiológusoknak abban, hogy megértsék létfontosságú szerepüket a diagnosztikai és terápiás folyamatban.
A munkahelyi személyes fejlődés is jelentősen hozzájárul az értelmezéshez. Kimutatták, hogy a készségek bővítése, különösen vezetői lehetőségek révén, jelentősen javítja a jólétet, ami mind az egyes radiológusok, mind a csapatuk számára előnyös lehet. A strukturált mentori programok, az akadémiai tevékenységek számára biztosított idő és a vezetői fejlesztési kezdeményezések mind elősegíthetik a növekedés és a teljesítmény érzését.

Ezenkívül a társadalmi tevékenységek beépítése a részleg életébe – például közös étkezések, informális összejövetelek vagy csoportos wellness-kezdeményezések – erősíti a csapat kohézióját. Az ilyen tevékenységek elősegítik a bajtársiasság és a kölcsönös megértés kialakulását, ami támogatóbb napi munkakörnyezetet eredményez. Ezeket nem szabad alábecsülni: ezek a látszólag mellékes interakciók gyakran hozzák létre azt a kapcsolati köteléket, amely fenntartja a jóllétet.
Az ilyen átfogó stratégiák alkalmazásával a radiológiai osztályok Bhután felismerését tükrözik: az igazi haladás nem csak a termelékenységgel mérhető, hanem azzal is, hogy mennyire gondoskodunk azok jólétéről, akik az ellátást biztosítják. Ezzel biztosítják a radiológusok boldogságát, miközben javítják a betegellátás minőségét, biztonságát és fenntarthatóságát.

5. Hogyan értékeljük a boldogságot a radiológiában?

A radiológiai osztályon belüli boldogság kialakításának útja ritkán egyszerű. Szilárd vezetés, támogató kultúra és annak felismerése szükséges, hogy a boldogság maga egy megfoghatatlan, gyakran elérhetetlen cél. Bár a boldogság meghatározása és számszerűsítése nehéznek tűnhet, a társadalom- és viselkedéstudományokból származó ismeretek praktikus stratégiákat kínálnak annak értelmes mérésére, lehetőséget teremtve a valódi javulásra.
Természetes kiindulási pont a munkahelyi boldogsághoz szorosan kapcsolódó közvetett mutatók vizsgálata. Például a betegszabadságok és a személyzet fluktuációjának aránya értékes helyettesítő mutatóként szolgálhat. A kutatások következetesen azt mutatják, hogy azokban a környezetekben, ahol a munkavállalók boldogtalanok vagy stresszesek, a betegségekkel kapcsolatos hiányzások jelentősen megnőnek. Másrészt a boldogabb munkahelyeken általában alacsonyabb a fluktuáció, mivel a munkavállalók inkább hajlamosak olyan pozíciókban maradni, amelyek teljesülést és pszichológiai biztonságot nyújtanak számukra. Ezeknek a mutatóknak az időbeli nyomon követésével az osztályok azonosíthatják azokat a tendenciákat, amelyek mélyebb problémákra utalhatnak – vagy a sikert jelezhetik.
Ezen közvetett mutatókon túl a pszichológia érdekes betekintést nyújt abba, hogy a boldogság hogyan alakítja mindennapi észlelésünket. Érdemes megjegyezni, hogy tanulmányok kimutatták, hogy az idő gyorsabban telik, amikor az emberek élvezetes, kielégítő tevékenységeket végeznek, míg a kellemetlen feladatok miatt az idő lassabban telik. Ezt a radiológiára alkalmazva, egyszerű pulzusfelmérések, amelyek azt kérdezik, hogy a munkanapok hosszúnak tűnnek-e, vagy hogy a személyzet örömmel jár-e dolgozni, meglepően hatékony pillanatképet adhatnak a jólétről. Ezek a kis, célzott kérdések könnyen megvalósíthatók, és rávilágíthatnak a munkahelyi élmény olyan aspektusaira, amelyek egyébként észrevétlenek maradnának.

A boldogság vagy a munkával való elégedettség közvetlen értékelése azonban nem mentes a bonyolultságtól. A munkával való elégedettség természeténél fogva dinamikus, és a munkaterhelés, a vezetés, a csapatdinamika vagy akár külső tényezők változásával együtt változik. Ráadásul a ma jelentett elégedettségi szint holnap már nem feltétlenül lesz ugyanaz. Az önkéntes alapú felmérések is torzítottak lehetnek, mivel a munkavállalók inkább azt válaszolják, amit elvárnak tőlük, vagy amit társadalmilag elfogadottnak tartanak, ahelyett, hogy őszintén megosztanák valódi érzése
Ezeknek a kihívásoknak a leküzdésére a radiológiai vezetők több bevált gyakorlatot is alkalmazhatnak. A rendszeres, strukturált értékelések segítenek a kiindulási pontok meghatározásában, és megkönnyítik a fokozatos változások vagy hirtelen eltolódások észlelését. A felmérések anonimitásának megőrzése elősegíti az őszinteséget és a bizalmat, ösztönözve a munkatársakat arra, hogy őszinte véleményüket osszák meg. A kérdőívek kiegészítése nyomon követő interjúk vagy informális beszélgetésekkel lehetővé teszi a vezetők számára, hogy az új témákat mélyebben vizsgálják, míg az érzékeny kérdések felvetésére szolgáló anonim csatornák biztosítja hogy a kritikus visszajelzések ne maradjanak elnyomva.
Mindenekelőtt a titoktartás védelme teremti meg az őszinte párbeszédhez szükséges bizalmat.
A valós példák rávilágítanak arra, hogy ezek a megközelítések hogyan alkalmazhatók a radiológiában. Kínában a kutatók a „Minnesota Job Satisfaction Questionnaire” (Minnesotai munkával való elégedettségi kérdőív) rövidített változatát adaptálták kifejezetten radiológusok számára, ami hasznos betekintést nyújtott a szakma egyedi szakmai kontextusába.
Hasonlóképpen Olaszországban Warr 17 tételből álló „Munkával való elégedettségi skáláját” alkalmazták a radiológusok munkahelyi tapasztalatairól szóló árnyalt információk gyűjtésére. Ezek a tanulmányok aláhúzzák, hogy a szabványosított, validált eszközök hatékonyan integrálhatók a gyakorlatba, és megbízható adatokat nyújtanak a jóléti kezdeményezések irányításához.

Végül is, bár a boldogság nem egyszerűen számszerűsíthető, a radiológiai osztályok – közvetett mutatók, közvetlen felmérések és nyílt párbeszéd kombinációjával – gondosan mérve az elégedettséget és az elkötelezettséget befolyásoló tényezőket, azonosíthatják azokat a lehetőségeket, amelyekkel pozitívabb, kielégítőbb munkakörnyezetet teremthetnek. Ezzel nemcsak munkatársaik mindennapi életét javítják, hanem megalapozzák a jobb teljesítményt, az erősebb csapatmunkát és a jobb betegellátást is.

6. Következtetések

A kis himalájai királyság, Bhután tanulsága az, hogy az igazi emberi fejlődést nem csupán a termelékenység vagy a gazdasági növekedés alapján kell mérni. Ahogy Bhután filozófiája más nemzeteket is arra késztetett, hogy a boldogságot és a jólétet helyezzék politikájuk középpontjába, úgy a radiológusok boldogságába való befektetés is kulcsfontosságú lehet az értékalapú ellátás tartós javításában.
A radiológia területén végzett új kutatások alátámasztják ezt a megállapítást. A munkahelyi elégedetlenséget kiváltó tényezők kezelése, valamint a boldogság és az életcél tudatosítása jelentősen javíthatja a radiológusok munkájának minőségét és értékét. Ennek ellenére a boldogság továbbra is nagyrészt figyelmen kívül marad.

A tudományos társaságok ritkán veszik figyelembe a radiológusok jólétét irányelveikben; a kiszervezési szerződések ritkán jutalmazzák a szolgáltatókat a radiológusok boldogságának előtérbe helyezéséért; és a radiológia minőségéről szóló szélesebb körű diskurzus ritkán tartalmazza ezt a fontos dimenziót.
Ha a radiológiai közösség szeretné leküzdeni a jelenlegi kihívásokat, elengedhetetlen a fókusz megváltoztatása. Az intézményeknek először saját környezetüket kell értékelniük: mennyire tudják megtartani a radiológusokat? Milyen gyakran betegszenek meg vagy égnek ki a radiológusok a fenntarthatatlan munkaterhelés miatt, vagy frusztráltak-e a tökéletlen munkafolyamatok miatt? Úgy érzik-e a radiológusok, hogy nemtől, szolgálati időtől vagy háttértől függetlenül méltányosan bánnak velük? Érzik-e a radiológusok, hogy munkájukban eredményeket érnek el és fejlődnek, vagy csak úgy érzik, hogy egy gépezet fogaskerekei, és nincs lehetőségük sem a betegeik, sem saját maguk életén változtatni? Miután ezekre a kérdésekre választ adtunk, rengeteg szakirodalom kínál gyakorlati stratégiákat a hiányosságok orvoslására. A cikkben felsorolt beavatkozások közül sok a legalsó szinten kezdődik, de potenciálisan átalakító kezdeményezésekké nőhet, amelyek átalakíthatják a radiológiai osztályok kultúráját, méretüktől függetlenül.
Ráadásul a boldogság önmagát erősíti, mint egy lendkerék. A boldogabb radiológusok valószínűleg elkötelezettebbek, innovatívabbak és motiváltabbak a további fejlesztésekre, ami pozitív hatással van mind az orvosokra, mind a betegekre. Ha a cikkben vázolt előrejelzések beigazolódnak, akkor ez a nagyobb jólét felé vezető út egy pozitív körforgássá válik, amely jobb teljesítményhez és hozzáadott értékhez vezet az egészségügyi rendszerekben.

Ez a lehetőség - és felelősség - áll az intézmények előtt. A boldogság elérése a radiológiában azonban nem kizárólag szervezeti kérdés. Az egyes radiológusok is rendelkeznek mind a joggal, mind a lehetőségekkel ahhoz, hogy szakmai életükben teljesülést keressenek. Ha a munkahelyi boldogságot a siker egyik alapvető mutatójaként kezelik, a radiológusok olyan döntéseket hozhatnak, amelyek nemcsak saját jólétüket javítják, hanem a radiológiai közösség kultúráját és értékeit is alakítják.
Röviden: a boldogság legitim célként való elfogadásának - mind intézményi, mind egyéni szinten - elősegítheti a radiológia egészségesebb, fenntarthatóbb és végső soron hatékonyabb gyakorlását.
Antoine de Saint-Exupéry francia író szavait idézve, aki egyszer azt írta: „Csepegtess az emberek szívébe a vitorlások iránti szeretetet, és az vonzza majd minden lelkesedést a földjükön, és vitorlákká és kötélzetekké alakítja”, a radiológusok szakmai boldogságának és értelmes munkájának elősegítése javíthatja munkájuk minőségét, és értéket teremthet mind a betegek, mind pedig maguk számára.