Minden ami képalkotás

2022. január 08. 08:34 - Bágyi Péter

Az Európai Radiológiai Társaság ultrahang albizottságának állásfoglalása és legjobb gyakorlatra vonatkozó ajánlásai az ultrahang képalkotás alkalmazásáról (2020)

Insights into Imaging, DOI: 10.1186/s13244-020-00919-x

2022-01-08_6-04-02.png

Ez a dokumentum összefoglalja az ultrahang orvosi képalkotó alkalmazásával kapcsolatos legjobb gyakorlatra vonatkozó európai ajánlásokat, amelyek az Európai Radiológiai Társaság (ESR) Ultrahang Albizottsága, az Európai Orvosszakértők Uniójának (UEMS) Radiológiai Szekciója és az Európai Orvosi és Biológiai Ultrahang Társaságok Szövetségének (European Federation of Societies for Ultrasound in Medicine and Biology) szakértői konszenzusát tükrözik. Ajánlásokat fogalmaz meg az oktatásra és képzésre, a berendezésekre és azok karbantartására, a dokumentációra, a higiéniára és a fertőzések megelőzésére, valamint az orvosi-jogi kérdésekre vonatkozóan.

Pácienseknek:
A radiológusoknak vezető szerepet kell vállalniuk az ultrahang klinikai gyakorlatban való alkalmazásának képzésében és irányításában. Az összes képalkotó eljárás biztonságos és hozzáértő használata a betegek érdekében a legfontosabb szempont. Az ultrahangvizsgálatok elvégzésére vonatkozó szabványoknak, jogszabályoknak és a legjobb gyakorlatra vonatkozó iránymutatásoknak azonosnak kell lenniük minden szakmai felhasználó számára: radiológusok és nem radiológusok számára egyaránt.
Az ultrahanggal kapcsolatos hivatalos, dokumentált, megfelelő és folyamatos képzés elengedhetetlen a vizsgálatok minőségének biztosításához. A hangsúlyt az oktatás, a képzés, a felszerelés és azok használatának szabványaira kell helyezni. Ennek magában kell foglalnia mind az alapelvekről szóló előadásokat, mind a gyakorlati készségek oktatását. Továbbá dokumentált eligazítást kell végezni egy megnevezett személy által az egyes eszközök biztonságos használatáról.
A képeket az eszközön kell tárolni, majd le kell tölteni egy képarchiváló és kommunikációs rendszerbe (PACS). A kezelőorvosnak az ultrahangvizsgálat indikációit és eredményeit hivatalos dokumentumban kell dokumentálnia, amely a beteg állandó orvosi dokumentációjának része és a képeknek könnyen visszakereshetőnek kell lenniük.
A fertőzés megelőzése és ellenőrzése érdekében fertőzésmegelőzési és -ellenőrzési intézkedéseket kell végrehajtani. Ez magában foglalja a kézhigiéniára vonatkozó szabályokat, az ultrahangkészülékek minden külső részének fertőtlenítését, a teljes ultrahangvizsgáló helyiség felületeinek és kiegészítő berendezéseinek rendszeres tisztítását.
Az ultrahangkészülékeket rendszeresen értékelni kell a képminőség szempontjából.

Főbb pontok:

  • A minőségi vizsgálatok elvégzéséhez elengedhetetlen a megfelelő és folyamatos ultrahangos képzés.
  • Biztosítani kell az ultrahangképek dokumentálását egy PACS-rendszerben.
  • Higiéniai intézkedéseket kell végrehajtani a szennyeződések megelőzése érdekében.
  • A radiológusoknak vezető szerepet kell vállalniuk az ultrahang klinikai gyakorlatban történő használatának képzésében és irányításában.

Bevezetés:
2010-ben az Európai Radiológiai Társaság (ESR) állásfoglalást tett közzé az ultrahangról, azzal a céllal, hogy meghatározza az ultrahang mint nem invazív képalkotási mód fontosságát a radiológiában. A dokumentum azt is bemutatta, hogy az ultrahang gyakran a betegek diagnosztikai vizsgálatainak kiindulópontja és kijelentette, hogy egy radiológiai osztályon a nap 24 órájában és 24 órában szakértői ultrahangot kell biztosítani.
A dokumentum rávilágított a radiológusok és a nem radiológusok közötti "területi harcokra", amelyeket a betegellátás és az ultrahang-szolgáltatások minőségének javítása érdekében le kell küzdeni a radiológián és más klinikai szakterületeken belül. Az együttműködésnek mindenekelőtt az ultrahangos képalkotásra vonatkozó képzési programok és irányelvek kidolgozására kell irányulnia, amelyek célja a vizsgálatok magas minőségi színvonalának és a szolgáltatásokhoz való megfelelő hozzáférés biztosítása. Jelenleg az ultrahangkészülékek nemcsak a hagyományos helyszíneken (radiológiai osztályokon), hanem számos más klinikai helyen is rendelkezésre állnak, ami az általános ultrahangvizsgálat klinikai osztályokra történő fokozatos decentralizációját jelzi. Az azonos irányelvek és működési szabványok (felszerelés, vizsgálati protokollok, leletkészítés és archiválás) betartása, függetlenül attól, hogy hol és ki végzi a vizsgálatokat, hozzájárul az átfogó és egységes szolgáltatás biztosításához.
Tíz évvel később, az ESR ultrahang albizottsága és az Európai Orvosszakértők Uniójának (UEMS) radiológiai szekciója közötti együttműködéssel úgy döntöttek, hogy aktualizálják ezt az állásfoglalást és egy olyan dokumentumot készítenek, amely megfelelő szabályokat javasol az ultrahang radiológiai használatára, különös tekintettel az oktatásra és képzésre, az ultrahangkészülékekre vonatkozó minimumkövetelményekre, az új eszközök hatására a napi gyakorlatban, az ultrahangvizsgálatok elvégzésének gyakorlati szempontjaira (beleértve a képfelvételt és -tárolást, a leletezést stb.), a berendezések karbantartására (beleértve a tisztítást és fertőtlenítést), valamint az orvosi-jogi kérdésekre. A cél egy olyan gyakorlati szabálykönyv létrehozása a radiológusok ultrahang-használatára vonatkozóan, amely iránymutatásként szolgálhat a nem radiológusok számára is.
Bár a radiológusok mélyen érintettek az ultrahang területén, ezt a modalitást számos más szakterület is széles körben használja; a szív-, szülészeti és nőgyógyászati ultrahangot túlnyomórészt nem radiológus szakemberek végzik. Egyre több szakorvos igényli az ultrahangot mindennapi munkája részeként és a radiológusnak az  ultrahangvizsgálat elvégzésében betöltött szerepe fokozatosan csökken, annak ellenére, hogy a radiológusok végzik a rutin ultrahangdiagnosztikai munka nagy részét. Továbbá a radiológusok nem hajlandóak az új ultrahangtechnikák és fejlesztések, pl. a kontrasztanyagos ultrahang, a szöveti elasztográfia befogadására, ami ahhoz vezetett, hogy ezeket a technikákat ma már szívesebben fogadják el a nem radiológus orvosok. A radiológusok újabb, fiatalabb generációja gyakran kevésbé tartja vonzónak az ultrahangot, mint a komputertomográfiát (CT) vagy a mágneses rezonanciás (MR) képalkotást, számos okból, többek között azért, mert az ultrahangot meghatározott ideig tartó, teljes figyelmet igénylő fizikai jelenlétre van szükség, közvetlen betegkontaktussal és nagyszámú beteggel.
Az ultrahang kulcsfontosságú a diagnosztikai gyakorlatban, gyakran a betegek első képalkotó vizsgálatát jelenti. Jelenleg, amikor a radiológia igyekszik a szakterületét megismertetni a nagyközönséggel is, a radiológus a közvetlen betegkontaktus lehetőségét hangsúlyozza és demonstrálja, hogy a diagnózist nem a gép, hanem a radiológus állítja fel.
Azzal lehet érvelni, hogy az ultrahangvizsgálatban jártas, nem radiológus orvos jobban össze tudja vetni az ultrahangleleteket a beteg klinikai tüneteivel és jeleivel. Azonban éppen a radiológus nagyobb képalkotó tapasztalata, a képalkotó anatómia és más képalkotó eljárások ismerete, kiegészítheti a diagnosztikai folyamatot, amely lehetővé teszi a pontosabb diagnózis felállítását és végül pontos választ ad a klinikai kérdésre. Teljes mértékben meg kell érteni, hogy a radiológus nem "technikus", hanem képalkotó szakértelemmel rendelkező klinikai szakorvos, aki tökéletesen képes a képeket a beteg klinikai képével korrelálni.
Ez a dokumentum a "célnak megfelelő" ultrahang-szolgáltatás biztosításához szükséges legjobb gyakorlatok ellenőrző listája. Az ultrahangvizsgálati módszerek és az egyes testtájakra vonatkozó leletek közötti növekvő eltérések, valamint a különböző operátorok által az ultrahangos képalkotás különböző szempontjainak tulajdonított eltérő hangsúlyok miatt szükségesnek tartották az ultrahangos képalkotás vizsgálati technikájának szabványosítását javasolni és meghatározni azokat a "standardokat", amelyeket a modalitást használóknak be kell tartaniuk.

Oktatás és képzés:
A radiológiai osztályon végzett ultrahangvizsgálat a különböző betegségek, szervek és erek széles skáláját öleli fel és különböző klinikai körülmények között, a sürgős, a rutin és a kontrollvizsgálatok készülnek. Ezenkívül a beavatkozások irányítására, az intraoperatív támogatásra és az intenzív osztályokon a betegek megfigyelésére is használják. Ezen túlmenően a legkülönbözőbb szakterületek orvosai, köztük a gyermekgyógyászat, a belgyógyászat, a kardiológia, a sürgősségi ellátás, a gasztroenterológia, a nőgyógyászat, az urológia és a gasztoenterológia, sebészet orvosai végeznek ultrahangvizsgálatokat.
A különböző európai országok egészségügyi rendszerei, betegellátási és képzési rendszerei között számos strukturális és működési különbség van. Az Európai Orvosi és Biológiai Ultrahang Társaságok Szövetsége (EFSUMB) 2004 óta számos, az ultrahanggal kapcsolatos iránymutatást, ajánlást és egyéb szakpolitikai dokumentumot tett közzé. Ez a dokumentum figyelembe veszi az európai egészségügyi rendszerek és demográfiai realitások sokféleségét.
Jelenleg az Európai Unió (EU) tagállamainak nemzeti jogszabályai szabályozzák az egyes országokon belüli szakmai tevékenységet. Ebben az összefüggésben fontos, hogy olyan átfogó ultrahang alaptantervet és képzési programot hozzunk létre, amely az egyes országokban az adott szervezetnek és törvényeknek megfelelően alkalmazható, és megfelel a jogszabályoknak. Az ultrahangos tantervnek egy egységes, minden európai ország által jóváhagyott képzési programot kell alkotnia, amely beépíthető a már meglévő nemzeti képzési programokba, vagy a nemzeti szabályozásoknak megfelelően új programok kidolgozásának alapjául szolgálhat.
Az újabb ultrahang-technológiai fejlesztések alkalmazása új klinikai alkalmazásokat nyitott meg. A legfontosabb pont az oktatás és ezt követően a felkészülés e megszerzett ultrahangos ismeretek frissítésére.
Számos európai orvosi egyetem tantervében az ultrahangos képalkotás már alaptantárgyként szerepel, amelyre akár 20 hetet is fordíthatnak. Több egyetem is támogatta, hogy az ultrahangot nemcsak a képalkotó diagnosztikai (radiológiai) oktatásban lehetne használni, hanem a graduális képzés előtti programokban is hatékonyan lehetne alkalmazni az orvosi anatómia és élettan oktatására.
A radiológusoknak szerepet kell vállalniuk az ultrahangos tanterv kialakításában, amint azt az Alliance of Medical School Educators in Radiology, AMSER is támogatja. 2011-ben Hoppmann és munkatársai részletezték az első 4 év tapasztalatait a Dél-Karolinai Egyetem orvosi karán, ahol az ultrahangot integrálták a tantervbe. Baltarowich és munkatársai 2014-ben egy kettős tantervet javasoltak, amely a következőképpen szerveződött:

  • Preklinikai: az ultrahang felhasználása a hallgatók anatómiai, fiziológiai és patológiai ismereteinek bővítésére
  • Klinikai: a hallgatók oktatása, hogyan használják hatékonyan az ultrahangot mint problémamegoldó eszközt a betegségek diagnosztizálásában

Németországban például az ultrahangos szakképesítéshez szükséges egészségügyi követelményeket különböző lehetőségek kombinációjával lehet megszerezni az alábbiak szerint:

  • A képzési előírásoknak megfelelő szakmai képesítésekkel
  • Teljes munkaidőben végzett 18 hónapos ultrahangos tevékenység során
  • ultrahangos tanfolyamokon való részvétel révén
  • Számítógéppel támogatott továbbképzés és ultrahang tanfolyamok révén.

Például a hasi ultrahangra vonatkozó követelmények közé tartozik, hogy 6 hónapon belül 400 vizsgálatot végezzenek el.
Az ultrahangos képzést egymást követő modellben kell kínálni.
Az alaptanfolyamoknak:

  • alapvető fizikai-technikai ismereteket,
  • klinikai indikációkat
  • és az ultrahangvizsgálat alapismereteit kell tanítaniuk.

A haladó tanfolyamoknak az ultrahangdiagnosztika és a vizsgálati technika bővített ismereteit kell tanítaniuk. A haladó tanfolyamot fel lehet váltani egy legalább 4 hetes teljes idejű klinikai ultrahangos tevékenységgel, de azt képzett ultrahangos orvos felügyelete mellett kell végezni. A záró tanfolyamoknak ki kell egészíteniük az ismereteket és készségeket. A tanfolyam záróvizsgáján a megszerzett ultrahangvizsgálatokat mind az írásbeli, mind gyakorlati módszerekben vizsgálják.
Az alaptanfolyam interdiszciplináris kurzusként is elvégezhető.
A haladó és a zárótanfolyamnak a konkrét alkalmazási területekhez kell kapcsolódnia.
Az alap- és a zárótanfolyam között legalább 9 hónapnak kell eltelnie, amikor a hallgató rutinszerű ultrahang-vizsgálatokat végez.
Az előadások gyakran alkalmasak az ultrahang alapelveinek oktatására, de nem helyettesíthetik az alapvető gyakorlati képzést, amely kritikus fontosságú a transzducer kezeléséhez és a képek egyidejű felvételéhez szükséges készségek megszerzéséhez. A modern oktatási platformok és anyagok közé tartoznak a szimuláción alapuló gyakorlati képzés, e-könyvek, "alkalmazások", interaktív e-learning eszközök, vizsgálati technikákat bemutató videók, webináriumok és esettárházak (atlaszok). A kihívást ezen oktatási eszközök minőségének azonosítása és fenntartása jelenti, mivel jelentős a félretájékoztatás lehetősége, mint minden szabályozatlan online oktatási mód esetében.

Ultrahangkészülékek: általános szempontok, minimumkövetelmények és új eszközök
A berendezésekre vonatkozó követelmények:
A német szabályozás szerint az ultrahangoknak meg kell felelniük a berendezések biztonságára, biológiai biztonságára és műszaki teljesítményére vonatkozó követelményeknek. A minimumkövetelmények az alkalmazás szintjétől és osztályától függnek. Az üzembe helyezéstől számított 24 hónapnál hosszabb ideje használt ultrahangok esetében a követelmények teljesítése mellett karbantartási jegyzőkönyvnek is rendelkezésre kell állnia és be kell nyújtani. Ha a karbantartási jegyzőkönyv nem nyújtható be, a jóváhagyás megszerzéséhez képalapú átvételi vizsgálatot kell végezni. Az elfogadási vizsgálat részeként be kell nyújtani az aktuális képdokumentációt az ultrahang képminőségi műszaki teljesítményének értékelésére.
Minden egyes ultrahangkészülék használatához a gyakorló orvosnak részt kell vennie egy biztonságos használatra vonatkozó képzésen, amelyet olyan személy tart, aki ismeretei és gyakorlati tapasztalata alapján alkalmas az eszköz orvosi kezelésére vonatkozó oktatásra. Az eligazítást írásban kell dokumentálni, feltüntetve az eligazítást végző személy nevét.
A radiológiai berendezéseknek meghatározott élettartama van, ami az idő múlásával elkerülhetetlenül a képminőség csökkenését eredményezi, ami egy bizonyos idő után használhatatlanná teszi a berendezést. Az egyes rendszereket a jó minőségű technológiai szabványok előírásai és ajánlásai szerint kell használni - az ultrahangkészülékeket legfeljebb 8 évig kell aktívan használni, és utána le kell cserélni.
A szabályozási rendszerek és a felügyelet más országokban eltérő lesz, de ezek a német szabványok ésszerű áttekintést jelentenek, amelyek máshol iránymutatásként szolgálhatnak.

Az ultrahangvizsgálatok elvégzésének gyakorlati szempontjai
(beleértve a képtárolást és a videofelvételt, a speciális jelentéstételt)
Az Európai Radiológiai Társaság (ESR) ultrahanggal foglalkozó albizottsága elismeri, hogy az ultrahangvizsgálatokat és a jelentéseket nem mindig archiválják megfelelően a kórházi információs rendszerekben. Az ultrahangfelvételek és -jelentések archiválása technikailag megvalósítható, akár egy külön, kizárólag az ultrahangra szánt archívumban, akár ideális esetben a kórházi képarchiváló rendszeren (PACS) belül. Nehézségekbe ütközhet a hálózati kapcsolat biztosítása, ha az ultrahangvizsgálatokat az ágy mellett vagy sürgősségi ellátás keretében végzik és nagy szerverkapacitásra lehet szükség a nagy mennyiségű adat tárolásához, ha videót (videoklipeket vagy cine loopokat) kell rögzíteni. A vezeték nélküli kommunikációs lehetőségek használata és az archiválási technológia folyamatos fejlődése azonban várhatóan megoldja a jelenlegi problémákat. A legtöbb modern ultrahangkészülék rendelkezik elegendő memóriával ahhoz, hogy egy vizsgálat képeit a PACS-ba való feltöltésig tárolja.
Minden ultrahangkészüléknek DICOM-képesnek (kompatibilisnak) kell lennie. Ezen alapkövetelményeken túlmenően az összes felvett beteget regisztrálni kell egy DICOM-munkalistán vagy RIS-ben (Radiológiai Információs Rendszer), ahogyan minden radiológiai osztályon, lehetővé téve a vizsgálat dokumentálását (képanyag, szöveges információk, lelet). Ez biztosítja, hogy a vizsgálat egyértelműen hozzárendelhető legyen a beteghez és hogy semmilyen információ ne vesszen el.
Függetlenül attól, hogy az ultrahangvizsgálatot hol vagy ki végezte, az adatokat egy egységes szoftverplatformon kell archiválni. A megoldás azt jelenti, hogy az Enterprise Picture Archive (EPA) hosszú távú archiválásra kerül és a kórházban egységes DICOM-szabványt használnak. Ez a fajta szoftvermegoldás lehetővé teszi a képek intézményen belüli elérését, valamint szükség esetén az ultrahangképek újratöltését ultrahang- vagy más képalkotó berendezésekbe. Ezért az EPA klinikai munkahelyi rendszerintegrációján és az integrált dokumentumkezelő rendszeren keresztül a vizsgálati és leletadatoknak egységes hozzáférési útvonalon keresztül a beteg kezelésében részt vevő összes többi osztály számára elérhetőnek kell lenniük.
A vezeték nélküli LAN-alapú PACS-eszköz, amelyet először 10 évvel ezelőtt Lee és munkatársai írtak le, segíthet csökkenteni a képek tárolásához és a fő PACS-hez történő továbbításához szükséges időintervallumot, különösen a hordozható modalitással nyert képek továbbítása és tárolása esetén.
Bármely testrész ultrahangvizsgálatát lehetőség szerint rögzített séma (protokoll) szerint kell elvégezni, bár a szervek vizsgálatának sorrendje változhat; végül a vizsgálatnak nagyrészt teljesnek kell lennie, és összehasonlíthatónak kell lennie az ugyanazon terület korábbi vagy későbbi vizsgálataival. Adott esetben további color- vagy power Doppler ultrahangvizsgálatokat is lehet végezni. A vizsgálatot végző orvosnak hivatalos dokumentumban kell dokumentálnia az indikációt és az ultrahangvizsgálat eredményeit.

Az orvosi dokumentációnak tartalmaznia kell:

  1. a beteg személyazonossága (név és életkor)
  2. a vizsgáló azonosítása
  3. a vizsgálat időpontja 
  4. a vizsgálat indikációja
  5. a vizsgálat lehetséges korlátai a szkennelési feltételek stb. miatt.
  6. a leletek szervspecifikus leírása, kivéve a normális leletek esetében
  7. patológiai jellemzők
  8. (feltételezett) diagnózis
  9. diagnosztikai és/vagy terápiás következmények és/vagy egyéb vizsgálatokra vonatkozó javaslatok

Az ultrahangvizsgálat elvégzését, eredményeit és eredményét leíró dokumentációt (a vizsgálat leletét) a beteg állandó orvosi dokumentációjának hivatalos részeként kell iktatni és annak a beteg ellátásában részt vevő valamennyi jogosult szakember számára betekintésre rendelkezésre kell állnia.
Negatív lelet esetén (normál státusz, patológiás eltérés nélkül) az archivált képeken legalább egy vagy több megfelelő síkban kell ábrázolni a klinikai kérdés szempontjából releváns normális viszonyokat. Kóros leletek esetén az archivált képeknek ideális esetben két síkban, vagy ha ez nem lehetséges, egy síkban (csak B módban) egyértelműen kell ábrázolniuk a rendellenességeket. A videók használata javíthatja a patológia vizualizálását, de az archiválandó adatmennyiség növekedése árán.
A klinikai gyakorlatban gyakran felmerülő kérdés, hogy a radiológusnak közölnie kell-e az ultrahangvizsgálat eredményeit közvetlenül a beteggel. E kérdésre több lehetséges megközelítés létezik, amint azt a vonatkozó szakirodalom is tárgyalja. Bár a gyakorlat némi vitát okozhat és a gyakorlatban osztályonként eltérések vannak, a radiológusok számára felelősségteljes és tiszteletre méltó cselekedet, hogy szerepet játszanak a képalkotó eredmények betegekkel való közlésében, különösen tekintettel arra, hogy az ultrahangvizsgálat elvégzése esetén szemtől szemben fogunk velük találkozni. Az optimális betegkezelés biztosítása érdekében az ilyen kérdéseket előzetesen meg kell beszélni a beutaló orvosokkal és egységes álláspontot kell kialakítani.

Berendezések karbantartása:
A rendszeres karbantartás és a berendezések megbízható szervizelése fontos ahhoz, hogy egy kiváló minőségű digitális ultrahangrendszer továbbra is megfelelően működjön. A berendezések karbantartására általában két különböző modellt követnek.
Az egyik arra épül, hogy a kórház mérnöki személyzete (ha van ilyen) évente "házon belül" végez ellenőrzést. Ha ez a forgatókönyv nem áll rendelkezésre, a karbantartást az ultrahangkészülék szállítója vagy egy harmadik fél karbantartó cég szerződés alapján végezheti. Az ultrahang olyan orvosi berendezésnek minősül, amely több áramköri lapot, kiterjedt szervizdiagnosztikát és összetett működtető szoftvert tartalmaz; ajánlott, hogy csak képzett személyzet szervizelje a gépeket. Az eredeti berendezésgyártó (OEM) szervizmérnökei mellett számos ultrahanggyártó kínál szervizképzést mérnökök számára. Ajánlott a rendszer karbantartási költségeit figyelembe venni a működési költségvetésben; a szükséges összeg több változótól függ és esetleg magában foglalja a szoftverfrissítéseket és a transzducerek véletlenszerű sérülését is. A teljes szolgáltatás magában foglalja az alkatrészek cseréjét és a munkadíat egy fix díj ellenében, de sok forgalmazó különböző szolgáltatási szinteket kínál, a költségvetéshez és a kockázathoz igazítva.
Annak érdekében, hogy a szervizelők képzettek és hatékonyak legyenek, a szervizszolgáltatóknak ki kell képezniük a személyzetet és a forgalmazónak tanúsítania kell őket. A gyors reagálás és javítás biztosítása érdekében az ügyfeleknek meg kell vizsgálniuk a különböző szintű támogatási/segítségnyújtási szerződéseket a forgalmazóval. Ezek a karbantartási támogatási szerződések magukban foglalhatják a telefonos távoli támogatást, a hibaelhárítást, a pótalkatrészeket és a saját mérnökeik képességeinek kiegészítésére szolgáló képzést, hogy hatékonyabbak legyenek.

Az alapkarbantartásnak az alábbi témakörökre kell kiterjednie:

  1. Rendszer tisztítása
  2. Transzducer ellenőrzése
  3. Nyomtató és DVD ellenőrzése
  4. Szűrő tisztítás/csere
  5. Alapvető hibaelhárítás
  6. A rendszer tesztelése

A kiterjesztett karbantartás az alábbi témakörökre terjed ki:

  1. Rendszer szervíz
  2. Transzducer teszt
  3. Alkatrészek cseréje
  4. Szoftverfrissítés telepítése

Európában az ultrahang ellenőrzésére jelenleg az EN 60601-1 szabvány vonatkozik, amely a gyártó utasításai szerint a diagnózisra, kezelésre vagy betegmegfigyelésre szánt, áramforráshoz csatlakoztatott elektromos rendszerek alapvető biztonságára és alapvető teljesítményére vonatkozó általános követelményeket határozza meg. Ez a szabvány csak azokra az eszközökre és rendszerekre vonatkozik, amelyek a beteggel közvetlen fizikai vagy elektromos kapcsolatban vannak. A közeljövőben egységesebb szabályozást alkalmaznak majd, és az IEC 62353 fő célja az IEC 60601-1 (www.distler.de/en-62353, www.vde-verlag.de/normen/0700903/din-en-62353-vde-0751-1-2015-10.html) szabványok jelenlegi összetettségének csökkentése.

Higiénia és fertőzésmegelőzés
Minden klinikai környezetben, különösen nagy betegforgalom és nagy létszámú kezelőszemélyzet esetén, fontos a szigorú helyi higiéniai és fertőtlenítési protokollok kialakítása és végrehajtása. A betegbiztonság biztosítása érdekében minden ultrahangvizsgálat és ultrahangvezérelt beavatkozás esetében protokollokat kell fenntartani. Peres ügyekben szükség lehet az ilyen protokollok bemutatására.
Az ultrahangtranszducerek szennyeződése tagadhatatlanul mindenütt jelen van. Az ultrahangkészülékekből eredő keresztfertőzés kockázatát még soha nem értékelték szisztematikus kutatással és a becsült tényleges kockázatot vitatják. Csak nagyon korlátozott számú nemkívánatos eseményt publikáltak, de ez nem lehet megnyugtató.
A dekontaminációs eljárásokat szabályozó nemzeti útmutatók és jogszabályok Európa-szerte eltérőek. A European Society of Radiology ultrahang albizottsága (korábbi ultrahang munkacsoport) nagy eltéréseket talált az európai gyakorlatban és ennek eredményeképpen megpróbált a legjobb gyakorlatra vonatkozó ajánlásokat megfogalmazni, amelyek az alábbiakban röviden összefoglaljuk.

A higiéniai és dekontaminációs protokollokat a helyi- és klinikai környezethez kell igazítani. Ezeknek tartalmazniuk kell a kézhigiéniára vonatkozó szabályokat (a fertőzés átvitelének elsődleges forrása még mindig a kéz), az ultrahangkészülékek minden részének fertőtlenítését, a teljes ultrahangvizsgáló helyiség felületének rendszeres tisztítását, valamint az éles vagy hegyes eszközök és egyéb hulladékok megfelelő ártalmatlanítását.

A személyzet minden tagja egyre gyakrabban használ okostelefont, az új "intelligens" ultrahangtranszducerek forgalmazásával, amelyek a "telefonokhoz" csatlakoztathatók, már nincs szükség önálló ultrahangkészülékre, elengedhetetlen a mobiltelefonok fertőtlenítése vagy a használat korlátozására vonatkozó útmutatás.
A publikációk megerősítik a telefonok szennyezettségének aggasztó szintjét. Martina et al. szerint az érintőképernyők > 99%-án részben multirezisztens baktériumokat mutattak ki, és Simmonds et al. dokumentálta, hogy a személyzet 13% fertőtleníti rendszeresen a telefonjait.

A vírusos telefonszennyeződést nehezebb értékelni, de a tanulmányok szintén bizonyítják a vírusos kórokozókkal való kontaminációs kockázatot. Pillet a vizsgált mobiltelefonok közel 40%-ának vírusfertőzöttségét mutatta ki, főként a gyermekosztályok személyzeténél. A kórokozók hosszú ideig képesek túlélni a felületeken, így az érintőképernyők és más felületek hosszabb időre a fertőzés átvitelének forrásává válhatnak.

A fertőzésmegelőzési ajánlások, összefoglalva:

  • A vizsgáló kezét és a használt ultrahangos transzducereket az első és minden további pácienssel való érintkezés előtt és után meg kell tisztítani és fertőtleníteni kell.
    Ha ultrahanggél vagy más szennyeződés marad a transzducereken, a fertőtlenítőszer nem tud behatolni, és a fertőtlenítés nem teljes; ilyen körülmények között életképes kórokozók maradhatnak fenn. Már nem elfogadható, hogy az ultrahanggélt a betegek között egyszerűen letöröljük.
  • Az ultrahangtranszducerek kábeleit és az ultrahangkészülékek billentyűzeteit/érintőképernyőit (valamint minden más klinikai felületet) rendszeresen teljesen fertőtleníteni kell.
  • Az ultrahanggél-palackokat nem szabad nyitva és fejjel lefelé tartani, különösen nem az ultrahangos palackmelegítőkben.
    A kórokozók jelen lehetnek, ha a palack adagolófeje hozzáér a beteghez vagy más felületekhez, és a melegítők inkubátorokként működhetnek. Az egyszer használatos palackok előnyben részesítendők az újratölthető palackokkal szemben.
  • Ha a betegen sebek vagy egyéb bőrbetegségek (bármely nem érintetlen bőrfelület) vannak, az ultrahangtranszducer fedeleit steril géllel kell használni a fedeleken belül és kívül, mivel nem zárható ki a  mikroperforáció. Ez csökkenti a fertőzés lehetséges átvitelét a páciensre, valamint csökkenti a transzducer szennyeződését, megkönnyítve a sikeres fertőtlenítést. Nyilvánvaló, hogy minden ultrahangtranszducert teljes mértékben fertőtleníteni kell minden beteggel való érintkezés után, függetlenül attól, hogy transzducervédőt használnak-e vagy sem, a mikroperforációk és a fedelekt eltávolítása során fellépő magas kontaminációs arány miatt.
  • Alacsony kockázat: az ép bőrön végzett rutinszerű ultrahangvizsgálat után elegendő az ultrahangtranszducer tisztítása és az azt követő fertőtlenítés.
  • Közepes és magas kockázat: az endokavitális ultrahangvizsgálatokat, valamint az intervenciós eljárásokat (beleértve az ultrahangvezérelt mintavételeket) követően kötelező a magas szintű fertőtlenítés.
  • Minden biopsziás tűnek szigorúan egyszer használatosnak kell lennie és kerülni kell az újrafelhasználható tűvezetőket, mivel a vékony furat gyakran nem fertőtleníthető teljesen.
  • Az endokavitális ultrahangvizsgálathoz és minden beavatkozáshoz egyszer használatos, erre a célra szolgáló, tanúsított transzducerfedelet kell használni.
  • Az endo-cavitális és minden intervenciós beavatkozáshoz belső és külső steril gélt és transzducerfedelet kell használni.

Ezeket az ajánlásokat a tényleges klinikai körülményekhez kell igazítani és rendszeresen felül kell vizsgálni. A személyzet folyamatos képzése és a minőségbiztosítás elengedhetetlen. Az automatizált fertőtlenítő berendezésekkel kapcsolatos technikai fejlődés kétségtelenül segíteni fogja különösen a magas szintű fertőtlenítést és az ultrahangos transzducerek rendszeres tisztítását és a költségek remélhetőleg csökkennek. A cél az kell, hogy legyen, hogy minden beteg számára a legjobb minőségű ellátást nyújtsuk.
Az "Infekciómegelőzés és -ellenőrzés az ultrahangvizsgálatban - az Európai Radiológiai Társaság Ultrahang Munkacsoportjának legjobb gyakorlatra vonatkozó ajánlásai" című teljes szövegű kiadvány további részleteket, valamint a függelékben áttekintő folyamatábrákat tartalmaz.

Orvosi-jogi kérdések
A modern képalkotás korában az ultrahanggal kapcsolatos orvosi-jogi kérdések egyre nyilvánvalóbbá válnak, mivel a radiológusokon kívül más szakemberek is gyakran használják az ultrahangot.
Az európai országok között a nem radiológusok által végzett ultrahangvizsgálat jogi keretei jelentősen eltérnek, a szigorú jogszabályoktól az irányelvek teljes hiányáig.
Az optimális szolgáltatásnyújtás biztosítása és ezáltal a műhibaperek és a szükségtelen beavatkozások elkerülése érdekében iránymutatásokat kell kidolgozni a megfelelő oktatásra és az ultrahangot alkalmazók teljesítményére vonatkozó előírásokra, azzal a céllal, hogy a különböző országokban közös irányelvek kerüljenek bevezetésre.
Más képalkotó eljárásokkal összehasonlítva az ultrahang orvosi alkalmazása nagymértékben függ a kezelőtől, és tele van diagnosztikai hibalehetőségekkel, amelyek lehetőségét felnagyítja a kifinomultabb, kibővített alkalmazási területekkel rendelkező berendezések folyamatos fejlesztése.
Az ultrahangos vizsgálatot végzők formális, dokumentált képzésének hiánya miatt a kórház/egészségügyi szervezet és az ultrahangot végző orvosok peres eljárásra számíthatnak, ha nem rendelkeznek megfelelő képzéssel.
Ehhez képest a radiológusok formális képzést kapnak az ultrahang elvégzésére, amit az ESR ultrahanggal foglalkozó munkacsoportjának 2013-as felmérése is mutat. Ez felmérte, hogy milyen eszközökkel gyakorolják a diagnosztikus ultrahangot és hogyan szervezik az ultrahanggal kapcsolatos képzést az európai kórházak radiológiai osztályain. A kérdések arra is irányultak, hogy értékeljék az ultrahang gyakorlatát mind a radiológiai, mind más kórházi osztályokon belül, hogy megértsék a különböző felhasználók közötti kapcsolatokat. Az eredmények (az oktató kórházakból származó válaszok 91%-a) rávilágítottak arra, hogy a képzés szükséges a vizsgálati technikák alapjainak elsajátításához, a szervorientált előadás a legjobb módja annak, hogy megtanulják, hogyan kell a diagnosztikus ultrahangot a klinikai kontextusba integrálni és más képalkotó technikákkal kombinálva is.
Az UEMS-Section of Radiology által 2019-ben a nemzeti küldöttek körében végzett felmérés "az ultrahang nem radiológusok általi végzése az európai nemzeti egészségügyi rendszerekben" címmel rávilágított az európai országok közötti különbségekre a jogszabályi eltérések és a teljesítési irányelvek tekintetében: A válaszadó 19 európai ország közül egyikben sem volt olyan konkrét jogszabály, amely szabályozta volna a radiológusok vagy nem radiológusok által végzett ultrahangvizsgálatot; továbbá a 19 országból 6-ban nem voltak konkrét oktatási követelmények vagy iránymutatások.
Ezek az aggasztó eredmények rávilágítanak arra, hogy a radiológusok és a nem radiológus szakorvosok ultrahangvizsgálatának elvégzésére vonatkozó specifikus jogszabályok és egységes iránymutatások elfogadására van szükség. Ezen túlmenően a frissített iránymutatásokat ki kell igazítani és gyakran felül kell vizsgálni, hogy azok tartalmazzák az új, speciális képalkotó technikákat, hogy biztosítsák az ultrahangvizsgálatok elvégzésének minimális minőségi követelményeit, a magas színvonalú képalkotó szolgáltatások megőrzése érdekében.
Összességében az ultrahang orvos felhasználóinak tisztában kell lenniük azzal, hogy szakmai tevékenységükért - beleértve az ultrahang-vizsgálatokról szóló dokumentációt is - minden körülmények között jogi felelősséggel tartoznak.

Több európai országban csak orvosok végezhetnek ultrahangvizsgálatokat (Kelet-Európa, Oroszország, Franciaország, Németország, Olaszország). Egyes skandináv országokban a radiológiai osztályokon ultrahangvizsgálatokat szonográfusok végezhetnek, a szülészeti ultrahangvizsgálatokat pedig szülésznők. Svájcban kettős megközelítés van érvényben: vagy a radiológusok által felügyelt ultrahangtechnikusok (az ország francia nyelvű részén), vagy maguk a radiológusok végzik az ultrahangvizsgálatot (az ország többi részén). Ezt úgy szabályozzák, hogy csak az orvosok által végzett ultrahangvizsgálatokat térítik meg. Olaszországban például az ultrahangos orvosi gyakorlat sztenderdizálásának igénye arra késztette a SIRM-et és a SIUMB-ot, hogy létrehozzanak egy munkacsoportot, amely egy "Atto medico Ecografico" nevű dokumentumot készített, amely meghatározza az előfeltételeket és a kötelező ismereteket és tevékenységeket minden ultrahangot végző orvos számára. Néhány államilag finanszírozott egészségügyi rendszerrel és fizetett alkalmazottakkal rendelkező ország (így egyéni tanulmányi költségtérítés nem merül fel) engedélyezi a nem orvos ultrahangvizsgálatokat is (formálisan képzett szonográfusok az Egyesült Királyságban, Izraelben, Írországban). Figyelembe véve azonban a vizsgálat módját és a vizsgálótól való függőséget az egyes klinikai környezetben, az ESR határozottan támogatja az ultrahang orvosok általi használatát, amely gyors és pontos diagnózist biztosít a radiológusok vagy más szakorvosok szakirányú képzésük során megszerzett készségeinek felhasználásával.

A hagyományos radiológiai osztályos ultrahang és a Point of Care Ultrasound (POCUS) között is lényeges különbség van. Számos klinikai indikációban az ultrahang világszerte a bevett első vonalbeli képalkotó modalitás. A hagyományos ultrahangot több mint négy évtizede végzik több szakterületen. Az alkalmazott berendezések általában kifinomultabbak, ezért drágábbak, és a képalkotó alkalmazások széles körében a transzducerek szélesebb választékát használják. Az ellátás helyén végzett ultrahangvizsgálat kevésbé kifinomult és olcsóbb berendezésekkel, gyakran hordozható vagy kézi eszközökkel végezhető. A point of care ultrahangot úgy tervezték, hogy konkrét, korlátozott klinikai kérdésekre adjon választ, és ilyen korlátozott felhasználásra vált elterjedté a különböző szakemberek körében, míg a diagnosztikai ultrahang a radiológiai gyakorlat kulcsfontosságú összetevőjeként átfogóbb és fejlettebb klinikai értelmezést tesz lehetővé.

Egy másik kérdés, hogy a radiológusnak kell-e diagnosztikus ultrahangvizsgálatokat és intervenciós eljárásokat végeznie azokon a betegeken, akik közvetlenül intézménybe irányítják magukat. Ez különösen gyakori egyes magánrendeléseken az olyan szubspecialitásokban, mint az MSK és az emlő UH, ahol a képalkotó leletek terápiás vagy diagnosztikai beavatkozás szükségességét sugallják. Bár az anyagi haszonszerzés céljából történő önbeutalás veszélye minden olyan forgatókönyvben fennáll, ahol az orvos hasznot húzhat abból, hogy olyan műveleteket kezdeményez, amelyekből jövedelemre tesz szert, ez nem korlátozódik a radiológiára. A legtöbb orvosi önbeutalási eset az orvos őszinte törekvéséből fakad, hogy a rendelkezésre álló eszközöket a lehető leghatékonyabban használja ki. Nincs okunk azt hinni, hogy a lelkiismeretes radiológusok másképp viselkednének az önreferálás tekintetében, mint más klinikai kollégák. Bármilyen javasolt szabálynak minden szakterületre vonatkoznia kell, vagy egyáltalán nem kell vonatkoznia, és szükségességüket bizonyítékokkal kell alátámasztani.

A következő orvosi-jogi kérdésekkel kell foglalkozni:

a. Képzési követelmények, tanúsítás, kompetencia és újbóli tanúsítás az ultrahang területén:

Nem radiológusok:

  • Meg kell határozni az adott szakterületen (pl. gasztroenterológia, belgyógyászat, sebészet, urológia) belüli minimumkövetelményeket és képzést.
  • Meg kell határozni a nem szakorvosokra vonatkozó minimumkövetelményeket és képzést (pl. a gyakorlati szint meghatározása, az elismert klinikai képzés és kompetencia stb. meghatározása).
  • Az orvosi szakterületüknek megfelelő anatómiai területekre vonatkozó tanterv
  • A képzés időtartama az ESR követelményeivel összhangban a radiológusoknak szóló ultrahangképzésre vonatkozóan: 3 és 8 hónap közötti képzési időszak, ezt követő rendszeres gyakorlati foglalkozásokkal, 250 és 2000 vizsgálat között 2 év alatt, vagy a gyakorlati képzésnek legalább heti egy ultrahangnapot kell tartalmaznia (10 vizsgálat) - az európai országok között eltérő előzetes minősítési követelmények.
  • Döntés arról, hogy milyen tanfolyamok, szemináriumok és ultrahangvizsgálatok szükségesek a megfelelő képzéshez, képzett oktatók felügyelete mellett.
  • Az intézményeknek és oktatóknak birtokában lévő képesítések meghatározása.
  • Összehangolt tesztek és gyakorlati vizsgákra való felkészítés.
  • Tanúsítványvizsgák.

Radiológusok:

A radiológusok az ultrahangos teljesítményt az ESR tantervén alapuló, legalább 8-12 hetes ultrahangos alapképzésből levezetett szakvizsgájuk megszerzésével tanúsítják, az ezt követő rendszeres, minden modulba és  gyakorlati képzésbe integrált gyakorlati foglalkozásokkal.
A radiológia területén belül meg kell határozni a minimális követelményeket és képzést azok számára, akik subspecialista jártasságot kívánnak szerezni, mint például: mozgásszervi, érrendszeri, neurológiai, gyermekgyógyászati (beleértve az agyat), endokrin, transzkraniális, újszülött, gasztrointesztinális, nőgyógyászati ultrahangvizsgálat, valamint a fejlett ultrahangvezérelt eljárások elvégzésének képessége. Ezek a követelmények magukban foglalhatják többek között a gyakorlati szint meghatározását, az elismert klinikai képzést és kompetenciát stb.

b. A képzési program akkreditációja - Oktatóintézmények:

  • A nemzeti szakmai engedélyező testületek, vagy ezek hiányában egy európai szövetség/társaság/szervezet (UEMS, ESR) általános programot kell, hogy biztosítson az oktatási intézmények akkreditálására. Ajánlott, hogy ez az akkreditációs folyamat korlátozott ideig legyen érvényes, és a nemzeti szabályozásoknak megfelelően rendszeresen megújuljon.
  • Az intézményi akkreditáció az ultrahangképzés jelöltképzésére csak akkor adható meg vagy újítható meg, ha a kérelmező programdokumentumok rendelkeznek az ultrahangképzés minimálisan előírt éves tevékenységével. Az akkreditáló hatóság minden egyes kérelmező intézmény esetében meghatározhat egy elfogadott köztes tevékenységi szintet.
  • Az oktatóprogramot egy intézményen belül vagy ilyen intézmények hálózatán belül kell létrehozni, ahol az összes megfelelő kapcsolódó szakterület képviselve van.
  • A képzési program vezetőjének a nemzeti előírásoknak megfelelően kell rendelkeznie tanúsítvánnyal, és lehet vezető egyetemi kinevezéssel vagy vezetői pozícióval egy nonprofit képzési intézményben.
  • Ultrahangos berendezések értékelése a képzési intézményekben.

c. A képzett oktatók és vizsgabizottságok kritériumainak meghatározása:

  • A képzést követően az ultrahangvizsgálat elvégzéséhez szükséges minősítéshez/engedélyhez szükséges vizsgabizottságot a szakterülettől függően az illetékes szakmai szervezetnek kell kiválasztania.
  • A vizsgabizottságnak legalább három tagból kell állnia, amely a megfelelő szakterület két, ultrahangvizsgálat végzésére engedéllyel rendelkező orvosából és egy másik hozzáértő személyből áll (ideális tag lenne egy ultrahangvizsgálatot végző radiológus).
  • A vizsgabizottságokban a képzési csoport vezetőinek is részt kell venniük.
  • Meg kell határozni a tanárokkal szemben támasztott alapvető követelményeket. Ez tükrözheti a klinikai subspecialitásban szerzett tapasztalatot egy olyan területen, amelyet csak tanítani fog (pl. gasztrointesztinális, mozgásszervi, érrendszeri, gyermekgyógyászati stb.). Ösztönözni kell a nem radiológus szakorvosok képzésében az ultrahangos szakismeretekkel rendelkező radiológusok részvételét.
  • Meg kell határozni az oktató által rendszeresen végzett ultrahangvizsgálatok számát és típusát, mind sürgősségi, mind fekvőbeteg-ellátásban. Ideális esetben az évente elvégzett esetek minimális száma szükséges kritérium a továbbképzés folytatásához.

d. A gyakornokok értékelése, a képzési-vizsga időtartama és a tanúsítás

  • Az orvosoknak meg kell felelniük az eljárás mennyiségére vonatkozó követelményeknek az akkreditáció azon típus(ai)ra vonatkozóan, amelyre a praxis pályázik.
  • A program igazgatója a társigazgatókkal és a tanárokkal konzultálva értékeli minden egyes gyakornokjelölt képesítését és előrehaladását. Az értékelés magában foglalja a gyakornok ismereteinek, technikai készségeinek, attitűdjeinek és interperszonális kapcsolatainak, döntéshozatali készségeinek és klinikai irányítási készségeinek értékelését.
  • A programigazgató a társigazgatókkal egyetértésben tanúsítja a gyakornokok alkalmasságát a képzés befejezésekor.
  • Az ultrahangvizsgálat elvégzéséhez szükséges jogosítványt akkor adják ki, ha a jelölt sikeresen teljesítette a fent említett előkövetelményeket és a hivatalos vizsgát követően. A korlátozott számú előkövetelmények közé tartozik többek között a képzés szintje, a technikai és orvosi kompetencia, minimális számú ultrahangvizsgálat elvégzése stb.
  • Az értékelést egy hitelesített nemzeti bizottságnak kell jóváhagynia.

e. A kompetencia fenntartása - újbóli tanúsítás.

  • Az újbóli tanúsításnak az akkreditált intézmények/részlegek előre szervezett hálózatán kell alapulnia.
  • Az újbóli akkreditáció során minden orvosnak, aki korábban ultrahangvizsgálat végzésére engedélyt kapott, dokumentálnia kell a szakterületének megfelelő, előre meghatározott minimális számú ultrahangvizsgálatot.

f. Legjobb klinikai gyakorlatok (Best Clinical Practices) az ultrahangos vizsgálat során

  • A felszereléssel kapcsolatos követelmények;
  • Fertőzésmegelőzés és -ellenőrzés;
  • Az ultrahangképek archiválása és dokumentáció (azaz: a minimálisan szükséges képek és videók meghatározása és a hivatalos dokumentumok kiadása).

g. A nem radiológusok ultrahang-vizsgálatainak pénzügyi kompenzációja a nemzeti egészségügyi rendszerekben

  • Csak a fent említett kritériumoknak (hivatalos engedélyezés, meghatározott szakterületekre való korlátozás, hivatalos újraakkreditálás stb.) megfelelő személyek részesülhetnek anyagi kompenzációban az ultrahangvizsgálat alkalmazásával kapcsolatos orvosi tevékenységükért, az egyes országokban érvényes jogi és intézményi térítési formák függvényében.
  • Amennyiben ezek a kritériumok nem teljesülnek, a pénzügyi kompenzáció nem támogatható. Ilyen körülmények között az ultrahangvizsgálat csak a klinikai döntéshozatal és útmutatás kiegészítéseként használható. A pénzügyi kompenzáció előfeltételei a megfelelő képzés hajtóerejeként fognak működni, így biztosítva az ultrahangos képalkotás minimális minőségi ellátását.
  • A legtöbb nemzeti egészségügyi rendszerben dolgozó háziorvosok/orvosok jogosultak az ultrahang vizsgálatot a klinikai döntéshozatal és útmutatás kiegészítéseként használni, de általában nem kapnak pénzügyi kompenzációt az ultrahang használatáért.

Biztonság
A Brit Orvosi Ultrahang Társaság (BMUS) és a European Federation of Societies for Ultrasound in Medicine and Biology (EFSUMB) iránymutatásai szerint az ultrahangos alkalmazások biztonságosnak tekinthetők a betegek számára. Az alkalmazástól és a készüléktől függően azonban elméletileg hőhatások léphetnek fel a vizsgált szövetekben, különösen a Doppler-ultrahang esetében.

Az ultrahang oktatásnak tartalmaznia kell az ultrahang emberi szövetekre gyakorolt lehetséges hatásainak megvitatását, elsősorban a termikus és nem termikus (vagy mechanikus) mechanizmusok szerint. Ezek a szövetek felmelegedésére, kavitációra és mechanikai túlterhelésre vonatkoznak. Az ultrahang-oktatásnak a biztonság címszó alatt tartalmaznia kell a "lehető legalacsonyabb, ésszerűen elérhető" (ALARA) elvet a termikus index (TI) által leírt lehetséges termikus hatás és a mechanikus index (MI) által leírt mechanikus hatás tekintetében.

Záró megjegyzések
A legtöbb európai országban nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely az ultrahangvizsgálat végzését az orvosok egy meghatározott csoportjára, vagy akár általában az orvosokra korlátozná. Nem valószínű, hogy ez az álláspont a közeljövőben változni fog. Radiológusokként a betegek jóléte és az összes képalkotó eljárás biztonságos, hozzáértő alkalmazása a betegek érdekében a mi gondunk kell, hogy legyen. A hangsúlyt az oktatás, a képzés, a vizsgálatok elvégzésének és az ultrahangos gyakorlat egyéb, ebben a cikkben vázolt elemeinek szabványaira kell helyeznünk.

Az ultrahang képalkotó használatára alkalmazott szabványoknak azonosnak kell lenniük a modalitás minden felhasználója számára. Képalkotó szakemberekként a radiológusok integrált ismeretekkel rendelkeznek a különböző képalkotási módokról és technikákról, ami jól pozícionál minket ahhoz, hogy a helyes ultrahangos gyakorlat döntőbíróiként működjünk. Az ultrahangvizsgálatok elvégzésére vonatkozó jogszabályoknak és a legjobb gyakorlatra vonatkozó iránymutatásoknak azonosnak kell lennie mind a radiológusok, mind a nem radiológus orvosok számára. Az ultrahang-szabványok és -gyakorlatok harmonizálásának sikeréhez az összes érdekelt fél - köztük az UEMS, az ESR, az EFSUMB és más szakterületi társaságok - közötti együttműködésre van szükség; a konszenzusos álláspontokat ezután egységesen lehet javasolni és támogatni a jövőbeli jogi végrehajtás érdekében.

forrás:
European Society of Radiology (ESR).
Position statement and best practice recommendations on the imaging use of ultrasound from the European Society of Radiology ultrasound subcommittee
Insights Imaging 11, 115 (2020).
https://doi.org/10.1186/s13244-020-00919-x

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://radiologia.blog.hu/api/trackback/id/tr1916806860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Minden ami képalkotás
süti beállítások módosítása