10
09/2015
0

Hipertérugrás a radiológiában

Forrás: radiologia.hu

Szeptember 8-án kihirdették a KEOP 5.6.0. pályázat első fordulójának nyerteseit. Nagy változások jönnek a magyar képalkotó diagnosztikában. A következő években sokszor fogunk visszaemlékezni 2015-re, a magyar radiológia nagy évére. Reményeink szerint úgy, mint a nagy fejlődés, és nem úgy, mint az elbaltázott nagy lehetőségek évére.

Portálunk május közepén számolt be az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című, KEOP-5.6.0/E/15 számú uniós finanszírozású projekt társadalmi vitájáról. A Magyar Közlöny idei 125. számának 19341-19347. oldalán, szeptember 8-án jelent meg az a kormányhatározat, amely hozzájárult az intézmények kötelezettségvállalásához, ezzel elindulhat a projektek erőltetett ütemű megvalósítása.

A kettő között a nyilvánosság előtt csend, a háttérben viszont lázas munka folyt. Nem túlzás a szám: több százan dolgozták végig a nyarat az ország egészségügyi intézményeiben és képalkotó diagnosztikai szállító-fővállalkozó cégeinél annak érdekében, hogy a Magyar Közlönyben megjelent hét sovány oldal: a 1624/2015. (IX.8.) Korm.határozat létrejöhessen.

Fárasztó nyár

A társadalmi vitát követően ugyanis több mint 20 intézménynél indultak el a feltételes közbeszerzések, amelyekben nem csak az intézmény radiológus osztályvezetői, főigazgatói és gazdasági igazgatói vettek részt, hanem intézményenként jogászok, közbeszerzési szakemberek, gazdasági és adminisztratív munkatársak tucatjai próbálták meg először összeállítani a megfelelő specifikációt, majd kiértékelni a beérkezett pályázatokat.

A képalkotó diagnosztikai beszállító és technológiai fővállalkozó cégeknél mindenki végezte a dolgát, sőt sok esetben annál még többet is. A rutin viszont a korábbiaknál sokkal többet számított. Egyik informátorunk szerint „a tevékenység annyira rohanós volt, hogy a siker és kudarc között néha az döntött, hogy melyik beszállító munkatársai tudnak hiba nélkül összeállítani egy pályázati anyagot”. Augusztus elejére pedig már olyan méreteket öltött a munkatársak túlhajszoltsága, amelyet üzleti környezetben, versenykörülmények között sem lehet motiválni.

ct-vs-mri-case1.jpg

Menet közben a KEOP 5.6.0/E/15 projektet két ütemre bontották, és a keretösszeget megemelték. Az 1. ütemben, amelyet kizárólag CT- és MR-berendezések cseréjére lehet felhasználni, összesen 10 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre, erről hirdették ki szeptember 8-án a kormányhatározatot. A 2. ütemben a nagydiagnosztikai eszközökön túl digitális röntgenrendszerekkel és egyéb diagnosztikai eszközökkel is lehet pályázni, itt 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre, és a mostanihoz hasonló kormányhatározat a következő két hétben várható.

10 milliárd érkezik

A pályázat első ütemében összesen 9,95 milliárd forintot osztottak szét 20 intézmény között. Ebből finanszírozzák 14 darab CT, 7 darab 1,5T térerejű MR, 1 darab 3T térerejű MR, 1 darab PET/CT és 1 darab SPECT/CT beszerzését, a hozzá kapcsolódó kiegészítő technológiával együtt. A rendelkezésre álló források 38%-a a Dunától nyugatra, 31%-a Budapesten, 31%-a a Dunától keletre hasznosul. Több helyen fővállalkozóként a Euromedic Technology, az egészségügyben e téren új szereplőnek számító T-Systems, valamint a már rutinos Novelmedix adtak be nyertes pályázatot. Az új berendezések szállítók közötti elosztását vizsgálva kiderül: szinte minden esetben az a szállító nyert, aki a korábbi, lecserélendő gépet is gyártotta. Ez alól kivétel Szombathely, ahol a régi 1T térerejű MR helyett egy 1,5T térerejű Siemens MR érkezik, Sopron, ahová 1,5T Philips MR kerül, a Heim Pál Kórház, ahová Philips CT kerül, Szentes, ahová szintén Philips CT települ, valamint a Honvédkórház, ahová a II. telephely régi CT-je helyére egy új General Electric CT modell kerül.

Bár az egyes projektek költsége meglehetősen nagynak tűnik, több helyen 350-400 millió forintot fizetnek ki egy 128 szeletes CT-berendezésért, nem árt utána számolni a részleteknek. Egyrészt, a projekt kiírása szerint az öt éves korig számított teljes körű szerviz költségét is tartalmaznia kell a beruházási összegnek, másrészt a pályázati összegek bruttóban értendők. Az iparági ökölszabályok szerint egy nagydiagnosztikai eszköz éves szervizköltsége a nettó ár egytizede, így az öt éves fenntartási periódus alatt, a garanciaidőt is beszámítva, 40%-os ártöbblettel érdemes számolni. Az általános forgalmi adó 27%, ami szintén jelentős mértékben megnöveli a költségeket. További értéknövelő tételt jelentenek a gépekhez kapcsolódó másodpultok, munkaállomások, egyéb informatikai eszközök, valamint az új gépekhez minden esetben szinte kötelezően beszerzendő modern, kétfejes, megfelelő informatikai megoldással ellátott kontrasztanyag-injektorok. Így összességében az adott berendezés nettó ára a teljes bruttó pályázati összeg 40-55%-át éri el.

Ugrás a XXI. századba

A pályázati kiírásoknak megfelelően 2015. november 30-ig telepített és 2015. december 31-ig pénzügyileg rendezett fejlesztések eddig még sosem látott mértékben fogják megváltoztatni a magyar radiológia képét. A CT-berendezések jelenleg 5,8 éves átlagéletkora a jelenlegi pályázat és a most futó TIOP-pályázatok eredményeként, valamint egy-két magánfinanszírozású fejlesztés következtében, modellezésünk szerint, 3,75 évre csökken. Az MR-berendezések jelenleg 5,5 éves átlagéletkora 3,45 év lesz. A 2006 előtt gyártott, illetve 16 szeletesnél kisebb szeletszámú berendezések száma minimálisra csökken, és alig találunk majd az országban 2010 előtt forgalomba helyezett MR-t. Most már csak arról kellene gondoskodni, hogy legyen megfelelő mennyiségű és minőségű radiológus is, akik elvégzik a szükséges ügyeleti, leletezési és egyéb szakmai feladatokat. Illetve, az sem megkerülendő probléma, hogy honnan lesznek nagy tudású radiográfusok, operátorok e berendezések színvonalas kezeléséhez…

Ha minden jól megy, és a kórházak kitesznek magukért a most felmerülő tengernyi apró probléma gyors megoldásában, ha a szállítók képesnek lesznek a következő 3,5 hónapban a több mint 20 nagydiagnosztikai eszköz telepítésére, decemberben elmondhatjuk: mindenki nyer. Az adóhivatal nyer 2,1 milliárd forintnyi általános forgalmi adót. A szállítók nyernek közel 8 milliárd forintnyi megrendelést. A kórházak nyernek világszínvonalú gépeket: 14 új CT-t és 8 új MR-t. A radiológusok és radiográfusok nyernek európai munkakörnyezetet és valóban XXI. századi technikát. Sőt, a betegek is nyernek: gyorsabb vizsgálatot, alacsonyabb sugárterhelés, és jobb minőségű képeket.

Forrás: radiologia.hu

18
03/2015
0

Jó radiológia nélkül nincs jó kórház

Őrizzük meg önbecsülésünket, fordítsuk tekintetünket a klinikum felé és váljunk mi is klinikusokká – javasolja Palkó András professzor, aki a március eleji ECR Kongresszuson vette át az Európai Radiológiai Társaság aranyérmét.


Professzor úr, a bécsi ECR Kongresszuson átvehette az Európai Radiológiai Társaság aranyérmét. Mit jelent az Ön számára ez az elismerés?

Ha a hivatalos részét nézzük, idén három európai radiológus kapta meg az ESR aranyérmét. Amióta a Társaság fennáll, én vagyok a 30. ilyen kitüntetett. Az aranyérem a szakmai elismerésről és megtiszteltetésről szól, semmi többről. Az Európán kívüli radiológusoknak a tiszteletbeli tagság a legnagyobb elismerés, az ESR aranyérmét tudományos, szakmapolitikai és oktatási teljesítményért lehet odaítélni, egy hosszú és komplex szabályzat szerint, és minden évben az ECR Kongresszuson adják át. Idén a tübingeni Claus Claussen, a párizsi Yves Menu és jómagam kaptuk meg az érmet.

És ha nem hivatalosan nézzük?

Nevezzük ezt az elismerést a karácsonyfán a csúcsdísznek. Európai radiológus ennél magasabb szakmai kitüntetést nem kaphat. De sajnos nem jár vele pénz, mint a Kossuth-díjjal, így nem járhatok úgy, mint Noah Bertinus professzor A tizennégy karátos autóban. Jótétemény mindössze annyi jár hozzá, hogy jövőre nem kell az ECR Kongresszuson részvételi díjat fizetni.

11034317_10153100476886397_6206683495624589660_n.jpg

Ebből az európai nézőpontból szemlélve világunkat, mi a jövőképe a radiológiáról?

Egyértelműen látszik, hogy a radiológia, és az európai radiológia is, válaszúthoz érkezett. Elképesztő mértékben szubspecializálódik és a technikai fejlődés révén egyre komolyabb mértékben, nagyon elmélyült, szűk területű tudást igényel. Most már nem egyszerűen neuroradiológiáról, hanem lassan bal hipotalamusz radiológiáról beszélünk, aminek valaki a szakavatott ismerője lehet. Másrészt, ezzel párhuzamosan jelentős kihívásnak vagyunk kitéve a klinikum irányából, ugyanis ezek a nagyon szűk szakterületek akár klinikus barátaink által is uralhatóak. Ha létezik egy bal hipotalamusz klinikus, és van egy bal hipotalamusz vizsgáló gépe, amin kiváló képeket állít elő, nem biztos, hogy szüksége van az értékeléshez radiológusra.

Közben szűkebb világunk is rohamos mértékben tágul.

Valóban, irtózatos sebességgel fejlődik szakmánk olyan irányokban, amelyek kapcsán nem vagyunk kiképezve. A molekuláris képalkotás, a genetikai képalkotás olyan szépségek, amelyekhez fel kellene nőnünk, és meglévő, valamint jövőbeli eszközeinkkel képesnek kellene kezelni őket. Ezek az újdonságok egyszercsak találkoznak a radiológussal, aki az egyetemen harminc évvel ezelőtt arról tanult, hogyan hívja elő a röntgenfilmet a sötétkamrában. Ezt természetesen senki se vegye magára, csak beleéltem magam a külső nézőpontba…Azokkal az ismeretekkel, amelyeket holnap már igénybe kellene venni, az új technológiákkal, nem rendelkezünk – ellentétben bizonyos klinikusokkal és kutatókkal, akik a jövőben úgy fogják használni a képalkotó diagnosztikát, mint ma a labort. Rendelnek egy speciális tesztet, annak eredményét beillesztik integrált diagnosztikai tevékenységükbe, és nekünk annyi.

Hogyan lehet ez ellen védekezni?

Mindenki azt mondja, az ellen kell küzdeni, hogy a radiológia kereskedelmi termékké váljon. Ezt csak úgy lehet elhárítani, ha mi magunk is klinikussá válunk. Ám ehhez többnyire nem vagyunk eléggé jól képzettek. Ráadásul a felhő alapú informatika lehetővé teszi, hogy ne csak a képeink, hanem leleteink is adatbázisba tölthetőek legyenek, és ettől a ponttól, mivel a szakma algoritmizálható, egyre nagyobb a hajlam arra, hogy az egyes elemi eltérések megjelölésével automatizált differenciáldiagnosztikus sort kapjunk. De ne féljünk a kelleténél jobban, fontosak maradunk, hiszen mi tudjuk integrálni az eredményeket.

Van-e jelentős különbség az európai és a magyar radiológia között e tekintetben?

A magyar élvonal és európai átlag között nincs rettenetesen nagy különbség. Amivel itthon nem találkozunk, Európában viszont igen, az az európai élvonal. Persze vannak meghatározó, elmélyült klinikai ismeretekre fókuszáló műhelyek itthon is. Ilyen a Kaposvári Egyetem, a Pécsi Diagnosztikai Központ, illetve a SE MR Kutatóközpont, és még biztosan kifelejtettem egy-két intézetet, amelyek megmozdulásai európai színvonalúak. De az a munkamódszer alapvetően hiányzik itthon, amit Rotterdamban, Bécsben vagy Barcelonában látni. Ahol a folyosón egymás mellett álló hét MR-berendezéssel csak azt kutatják, ha egy szekvenciát módosítunk, akkor az hogyan változtatja a diagnosztikus eredményt. Nálunk az élvonalbeli kutatás nem jellemző – itt is tisztelet a kivételeknek. Emiatt a jövőkép és a vonzerő nagymértékben hiányzik. Nálunk a radiológia a szó legszorosabb értelmében vett kiszolgáló szakma, pont az, amiből a világ megpróbál kitörni. Ám nekünk nincs erre esélyünk, mert hiányzik a húzóerő, a mozdony, a világszínvonalú kutatóintézet. Ez persze a régió sajátja is, nincs ez másként Romániában vagy Csehországban.

Mit tud tanácsolni a jövő magyarországi radiológusainak?

Legyünk realisták. Ha megragadunk ezen a szinten, az is megélhetést biztosít sok-sok kollégának. De ha ki akarunk törni ebből a „mindenki lábtörlője” szerepből, azt kell tennünk, amit az okos nyugat-európai és amerikai radiológusok elkezdtek: nagyon meg kell tanulni a klinikumot. Pontosan és naprakészen érteni kell a klinikusokat. Nem az évtizedekkel ezelőtti egyetemi tanulmányaink szintjén, hanem lépést kell tartani a klinikum fejlődésével, a klinikai igényekkel, és oda kell tennünk magunkat a multidiszciplináris teamekben, hiszen csak így tudjuk elismertetni saját nélkülözhetetlenségünket és szaktudásunkat. Most még egy utolsó esélyt kaptunk arra, hogy orvosként létezzünk, Ha nem, akkor megmaradunk a betanított munkás szintjén, és azért megkapjuk a bennünket megillető tisztes jövedelmet.

Mivel biztatná a magyarországi radiológusokat, mire figyeljenek?

Őrizzük meg önbecsülésünket és fordítsuk tekintetünket a klinikum felé. Az a fajta kesergés, hogy rosszak a beutalók, jogosulatlan mindaddig, amíg fel nem vesszük a telefont és vissza nem kérdezünk. Ha nem becsüljük magunkat annyira, hogy elvárjuk az egyenlő elbánást, megérdemeljük, amit kapunk. Sok helyen azt látni, hogy a beérkező ostoba beutalókra átlagos vizsgálatokat végzünk, a kezünk közül kikerülő lelet pedig leginkább alibi, és nem valódi hozzájárulás a beteg sorsához. Ismét figyelmeztetek mindenkit, nagy-nagy tisztelet a kivételnek, de mindig van érvünk arra, hogy miért van ez így: kevés a pénz, kevés az ember, sok a munka, nagy a szervezetlenség. De valójában arról van szó, hogy történelmi okok miatt kisebbségi érzésünk van, amin önbecsüléssel változtatni kellene.

Az Európai Radiológiai Társaságban egyre nagyobb hangsúlyt kapó „quality control” módszertanok bevezethetők Magyarországon?

Természetesen bevezethetőek, és vannak is rá pozitív példák itthon. Egyrészt, sok kórház működtet ipari minőségirányítási rendszereket, amelyek jól-rosszul, de működnek. A munka minőségére fókuszáló klinikai audit a magándiagnosztikai ellátásban is felbukkan, ilyen például az Iconomix, ahol elkezdődött a „peer-reviewing” folyamat, és éppen ebbe az utcába kanyarodik az Affidea és magyar gyermeke, a Diagnoscan, többek között az én irányításommal. Folyik ilyen munka a Pécsi Diagnosztikai Központban, és mások is elkezdték ezt az utat járni. Az egészségügyi szolgáltatóipar sok-sok központot működtető nemzetközi szereplői sokkal előrébb járnak a standardok működtetésében és érvényesülésében, mint a hazai, egymástól izolált egységek. Ám most itt a lehetőség: egy fenntartó alá tartozik a legtöbb kórház. Nincs jobb pillanat arra, hogy az auditálás minden területen elkezdődjön.

Az ESR 2015 februárjában kiadott orvostanhallgatókra, rezidensekre és szakorvosjelöltekre érvényes tudás-gyakorlat-kompetencia javaslatainak érvényt lehet-e szerezni Magyarországon?

Európában sehol sem működik úgy a továbbképzés, ahogy az ESR felvázolta. Ez az anyag inkább egy olyan ideális állapotot ír le, ami felé jó lenne orientálódni. Egyébként a magyar szakorvos képzési rend nem tér el drámaian a megfogalmazottól, sőt, a fél éves klinikai képzéssel az átlagnál valamivel jobban megfelelünk a klinikai képzettség javítására irányuló elképzeléseknek. Nem ezzel, hanem a megvalósítás minőségével van itthon a probléma. A kifogások száma persze ezen a területen is végtelen, de a tény attól még tény marad: a magyar szakorvosjelöltek elméleti és gyakorlati képzése sem felel meg az európai elvárásoknak. Itt persze magamra is mutogatnom kell.

Meglátszik ez a nemzetközi összehasonlításokban is?

Szóbeli vizsgáztatást végzek a European Diploma in Radiology folyamatban, látom az ottani elméleti kérdéseket. Nem véletlen, hogy nagyon alacsony azok száma, akik a magyar szakképzés után európai diplomát szereztek, és ők sem itthonról futottak neki. Az európai elméleti képzettség sokkal magasabb, nálunk lényegében nincs ilyen és alig van elvárás. A tudás-gyakorlat-kompetencia háromszögében tudásban el vagyunk maradva, kompetenciában nem vagyunk rosszak, hiszen bedobjuk a rezidenseket a mélyvízbe, ezért nagy gyakorlati tudásra tesznek szert, ami persze CT és MR esetében már csak korlátozottan igaz, és a gyakorlat esetében is megfelelünk az európai átlagnak. Kifejezetten jók vagyunk viszont az orvostanhallgatók képzésében, hiszen sok európai egyetemen nincs formális radiológiai képzés a medikusok számára.

Mit tanácsol a vezetőknek a jelenleg a mindennapi rutinban nélkülözhetetlen szakorvosjelöltek kötelező gyakorlataival kapcsolatban?

Ennek a problémának nyilvánvalóan van egy objektív tényezője: mindenhol kevés az ember. A rezidenseket a lyukak betömésére használjuk, és olcsó munkaerőnek tartjuk őket, de ez azt jelenti, hogy nem invesztálunk a jövőbe. Ez talán megváltozik majd az új, központi képzési renddel, és az osztályvezetők be fogják látni, hogy a rezidens nem olcsó munkaerő, hanem kiképzendő szakember, akibe jelentős energiát kell fektetni, és megfelelően kezelni, hogy a szakvizsga megszerzése után maradjon is. Az új képzési rendszer elméletben ebben segíthet, de azt még nem látjuk, hogy a szakmák és munkahelyek között hogyan lehet majd szétosztani a rezidenseket. Ha az egyetemi klinikáknak lesz ebben szerepük, akkor mi jó színvonalú képzést tudunk garantálni, hogy aztán a szakvizsga után a kollégák szétspricceljenek – itthon vagy Norvégiában…

Ebben a környezetben lát-e lehetőséget Magyarországon a radiológia és nukleáris medicina szakmák közeledésére?

Ez a kérdés már csak Magyarországon az. A két szakma egy. Orvosi képalkotó diagnosztikának hívják, és a civilizált világban vagy soha nem vált külön a szakképzése, például az Egyesült Államokban, vagy újra összeolvadt, mint Olaszországban, Hollandiában, Németországban vagy Törökországban. Persze, nem érthet mindenki mindenhez, de a radiológiától a nukleáris medicina és a neuroradiológia nagyjából ugyanolyan távolságra van. Ebben a közeledésben egyébként partner a nukleáris medicina szakma, legalábbis a józanabb és fiatalabb képviselői. A jövő útjai ki vannak kövezve, annál is inkább, mert szűkebb szakmánkban az MR a funkcionális, adott esetben metabolikus képalkotási irányba tart, illetve kezdenek megjelenni azok a hiperpolarizált MR-kontrasztanyagok, amelyek különböző metabolitokhoz köthetőek, így a metabolikus képalkotás tisztán MR-rel is megvalósítható.

A tervezett egészségügyi átalakítás jelenlegi folyamatában miként kellene pozícionálni a képalkotó szakmákat?

Nagyon kell vigyáznunk, hogy ne mi legyünk az átalakítások vesztesei. A kórházakban a képalkotó diagnosztika jellemzően nem a kórházigazgatók kedvence. A külső megszorítások hatására a menedzsment kénytelen komoly lépéseket tenni, és nagyon könnyű elmenni a költségcsökkentés irányába, elhalasztani a vásárlásokat, a szakmai kérdéseket anyagi alapon eldönteni. Ez viszont nagyon rosszat tehet nekünk. Ha nem tudjuk meggyőzni a kórházmenedzsmentet, hogy jó radiológia nélkül nincs jó kórház, akkor vesztettünk, mert akkor rajtunk fognak spórolni. Márpedig lesz spórolás és az kőkemény lesz.

Ebben a környezetben mi lehet a szerepe a kiszervezett tevékenységeknek?

Ez egy politikai, egészségfilozófiai és egészségpolitikai döntés minden országban. A világban számtalan okból számtalan modell működik. Itthon a kiszervezett tevékenységet nyújtó szolgáltatók sok helyen bizonyították nélkülözhetetlenségüket. Lehet finnyáskodni a módszertanon és a minőségen, de az az igazság, hogy alternatívát nem kínál fel senki. Természetesen dönthet úgy a politika, hogy belerak a rendszerbe pár tízmilliárd forintot és megszünteti ezt a vegyes modellt. Ám nincs bizonyíték arra, hogy a nem kiszervezett, kórházi alkalmazottként dolgozó munkatársak magasabb színvonalon dolgoznának… Viszont sokkal kevésbé rugalmasak és sokkal jobban kiszolgáltatottak a helyi menedzsment döntéseinek és változásának.

Miben látja a teleradiológia szerepét?

Az ECR Kongresszuson az a megtiszteltetés ért, hogy erről a témáról adhattam elő a Professional Challenge szekcióban. Az előadásom vitaindító volt, utána tartottunk egy panelbeszélgetést és az volt a konklúziónk, hogy a teleradiológia technikai megoldás. Lehetőséget teremt a radiológiában meglévő fizikai és szervezési korlátok lebontására. Olyan, mint a kötél. Ha farönköket kötök vele össze a tutajhoz, akkor hasznos, ha akasztófának használom, akkor nem annyira.  Ha arra használjuk, amire való: földrajzi és tudásbeli egyenlőtlenségek kiegyenlítésére és korrekciójára, akkor hasznos. Ha a helyi radiológusok revolverezésére használja a menedzsment, akkor nem annyira. Nagyon kell hát figyelünk arra, hogy az adott esetben olcsóbb teleradiológiai szolgáltató a tömegtermelésnek köszönhetően nehogy kiszorítsa az egyébként hatékonyan dolgozó helyi radiológust – ami nem érdeke senkinek, mert a helyi radiológust szeretjük, jó és fontos.

Köszönjük a speciális nézőpontot, úgy tűnik, részletesen sikerült áttekintenünk a radiológia világát. Mi a következő lépése, most, hogy aranyérmes lett?

Lehet, hogy makaózom egy kicsit és nyerek még egy Nobel-díjat… A következő évek pályaképe szépen ki van jelölve. Három év múlva megszűnök tanszékvezető lenni, mert elérem a 65 éves korhatárt. Azt remélem, hogy utána még tudok dolgozni a szűken vett szakmában, de leginkább az oktatásban, amit nagyon szeretek. Természetesen részt veszek a szakmai közéletben, amennyire a szakma igényli, de úgy gondolom, a szakmapolitika világában nagyon határozott fiatalításra van szükség. Nem lenne jó, ha a korombeliek ennek útjába állnának. Egyik nagy elődöm nyomdokain járva, a bölcs visszavonulás útját járom. Eközben igyekszem nagyon jól érezni magam.

forrás: radiologia.hu

12
02/2015
0

Miből lesz a fizetés? 2.

Radiológiai osztályokon járva-kelve néha leesik a tantusz, hogy nem mindenki van tisztában azzal, miből lesz a hónap végén fizetése. Megpróbáljuk sorozatban összefoglalni. 2. rész.

Sorozatunk első részében bemutattuk, hogyan termel bevételt a radiológiai osztály, amelyből aztán a hónap végén fizetés lesz. A második részben annak járunk utána, hogyan kapcsolódik a bevételhez a jövedelem.

when-you-have-money.jpg

A radiológiai osztályok költségvetésében 65-75%-ot képviselnek a személyi jellegű kiadások, ezt nevezzük bértömegnek. A bértömeg általában egyenlő arányban oszlik meg a doktor és non-doktor (radiográfus, adminisztrátor) munkatársak között – azzal a különbséggel, hogy az orvos munkatársak általában fele annyian vannak, mint a non-doktor munkatársak. A bértömeget az intézmények többségében az osztályon eltöltött idő, műszak, ügyelet, készenlét alapján osztják szét a munkatársak között, sok esetben súlyozva az intézményben eltöltött idő, közalkalmazotti jogviszony hossza, szakorvosi, főorvos, adjunktusi cím alapján.

Csupán néhány olyan intézményről tudni az országban, amely az eltöltött időn túl teljesítménykritériumokat is megfogalmaz – elsősorban a radiológus kollégák munkája kapcsán. Ebben jellemzően meghatároznak egy minimumelvárást, leletezési darabszámot, amit teljesíteni kell, és az ezen felül megvalósuló leletezési tevékenységért valamilyen bónusz illeti a szakembereket, illetve ha rendszeresen nem teljesítik a minimumelvárást, nem számíthatnak hosszú távú szerződésre.

Ám amikor összeáll a hóvégi bértömeg, és annak elosztása, még akkor sem tiszta a helyzet: kezdődik a bérszámfejtés. 2006 nyara óta létezik egy színlelt szerződésekre vonatkozó jogszabály, amely megtiltja, hogy a munkavállaló munkaszerződésében meghatározott tevékenységért munkáltatójától szerződéses jogviszonyban (egyéni vállalkozóként, vállalkozásként) is bért kapjon. Ettől függetlenül számtalan olyan legális szerződéses módszertan létezik, amelyben a többletjövedelmet az adózási szabályok messzemenő figyelembe vételével számlázhatja ki a radiológus egyéni vállalkozása vagy családi cége. A munkaviszony és a vállalkozói jogviszony között adózási szempontból csupán annyi a különbség, hogy munkaviszony esetén a munkáltatói költségek 50 százaléka a nettó jövedelem, vállalkozóként viszont ez 60-90 százalék közötti. Márpedig nem mindegy, hogy félmillió forintból 250 ezret vagy 450 ezret visz haza az ember…

A külföldre távozó magyar radiológusokkal folytatott (természetesen anonim) háttérbeszélgetésekben a távozás okaként nem elsősorban az anyagi jellegű problémákat, a bántóan alacsony jövedelmet – ami ma már nem is bántóan alacsony – jelölik meg a kollégák, sokkal inkább a szervezeti kilátástalanságot, az osztályon tapasztalható káoszt, a jövőkép, a fejlődés hiányát – nagyjából függetlenül attól, hogy mekkora jövedelmet visznek haza.

Sorozatunk következő, harmadik részében a teljesítményarányos bérezési modelleket mutatjuk be.

forrás: radiologia.hu

10
02/2015
0

Miből lesz a fizetés? 1.

Radiológiai osztályokon járva-kelve néha leesik a tantusz, hogy nem mindenki van tisztában azzal, miből lesz a hónap végén fizetése. Megpróbáljuk sorozatban összefoglalni. 1. rész.

A radiologia.hu az elmúlt években több cikkben foglalkozott a képalkotó diagnosztika finanszírozásával. EBBEN és EBBEN a cikkben bemutattuk, hogyan működik a radiológia finanszírozása, most megpróbáljuk összefoglalni, hogy lesz ebből fizetés.

292.jpg

A radiológiai osztályok és önálló radiológiai centrumok árbevételének döntő többsége (jellemzően több mint 90 százaléka) az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól származik. A maradék 10 százalék alatti rész térítéses betegellátásból, illetve klinikai vizsgálatok képalkotó diagnosztikai támogatásából származik. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól érkező bevétel két részre bontható: a járóbeteg-ellátási tevékenységért járó finanszírozás nagyjából az OEP-kifizetések 70%-a, a maradék 30% a fekvőbetegek vizsgálatáért jár.

Illetve járna – hiszen e fekvőbeteg ellátás során a Homogén Betegcsoport (HBCS) alapján történik a kifizetés a kórháznak, amit egy meghatározott betegség teljes ellátásáért kap az intézmény. Az már az intézmény belső döntése, hogy a képalkotó diagnosztika költségét a fekvőbeteg-ellátásban milyen módon téríti meg. Van, ahol az intézmény egyáltalán nem téríti meg a radiológiai osztálynak a vizsgálat költségét, van olyan intézmény, ahol bevételként nem számolják el, de a tevékenység költségét a fekvőbeteg-ellátó osztályok megtérítik, és van olyan hely is, ahol – mivel külső szolgáltató végzi a vizsgálatot – az OENO-pont értékén történik a fekvőbeteg-ellátáshoz kapcsolódó diagnosztikai vizsgálatok finanszírozása. Ebből a bevételi összegből gazdálkodnak a radiológiai osztályok, és kell fedezniük költségeiket.

A finanszírozási rendszer külön szépsége, hogy az OEP-pel közvetlenül szerződött intézményeknek (szakrendelők, képalkotó diagnosztikai központok, kórházak) teljesítmény-volumenkorlátot, felső finanszírozási korlátot állít fel az egészségbiztosító, ami miatt nem éri meg bizonyos teljesítmény felett betegellátást végezni, a keletkező költségek mellett ugyanis nem termelődik bevétel. Ez a korlát a radiológia világában tulajdonképpen csak a közvetlen OEP-szerződéssel rendelkező magánszolgáltatókat (Diagnoscan bizonyos központjai, HUNIKO, Raditec, Pécsi Diagnosztikai Központ) érinti direkt módon, a kórházakban közreműködőként dolgozó magánszolgáltatókat vagy a kórházi radiológiai osztályokat nem. Ugyanis ezekben a kórházak számára állapít meg az OEP járóbeteg-finanszírozási keretet (EMAFT, azaz Előre Meghatározott Alapdíjjal Finanszírozott Teljesítmény a hivatalos neve), amelynek belső felosztásáról az intézmény rendelkezik. Az is elképzelhető tehát, hogy a finanszírozás 99%-a megy a radiológiai osztály számára, 1% pedig a többi szakrendelésre.

Ám ahhoz, hogy ebből a bevételből fizetés legyen, még sok-sok folyamatnak kell megvalósulnia. Erről szól sorozatunk következő része.

forrás: radiologia.hu

11
12/2014
0

Dilemma - (Mi-Ki) mennyit ér?

no-vacancy.jpg

Egy álláshirdetés kapcsán támadtak dilemmái a radiologia.hu szerkesztőjének.
forrás: radiologia.hu

Történt, hogy ma délután, miközben éppen villanykörtét cseréltem az irodai létra tetején, azonosítás nélküli telefonszámról hívásom érkezett. Egy kellemes női hang jelentkezett az ország egyik legnagyobb kórházából és engem keresett. (Az intézmény neve lényegtelen, ne is találgassanak…) A kedves hölgy a munkaügyi osztályról hív, X. főorvos ajánlotta a radiologia.hu portált, egy radiológus álláshirdetést szeretne feladni – kezdett bele. – Milyen lehetőségek vannak? – kérdezte.

Feltettem a szokásos mosolygós hangú lemezt: „teljes álláshirdetési csomagot kínálunk, segítünk a szöveg megfogalmazásában, szeretnénk hozzá előnyös fotót kérni a radiológiai osztályról, illetve vonzó álláshirdetést javaslunk feladni. Az állás rovatban történő megjelenés mellett a csomag része egy hónapon keresztül nyolc alkalommal történő megjelenés a radiologia.hu hírlevélben, amely több mint 3000 radiológiával foglalkozó szakemberhez jut el. Regisztrált radiológus felhasználóink száma a ma Magyarországon leletezésre jogosult 1271 radiológusból 852 fő. Az álláshirdetési csomag díja 30.000 Ft + ÁFA, megrendelőt és számlát az álláshirdetés elhelyezése és elfogadása után küldünk.”

Heti-kétheti rendszerességgel kap portálunk hasonló megkereséseket, volt időm hát begyakorolni a szöveget, ám a vonal másik végén a munkaügyi munkatárstól érkező reakcióra még nem volt példa: „az a helyzet, hogy az intézményünk nagyon szegény, viszont nagyon szükségünk lenne radiológusra. Nem lehetne ingyen?”

Általában jó reakciókészséggel rendelkezem, de bevallom, egy pillanatra lefagytam. Lemásztam a létra tetejéről, megadtam az e-mail címemet, beszéltünk pár szót és gyorsan leraktam a telefont. Majd készítettem magamnak egy kávét és ráérősen elgondolkodtam.

Mire számíthat az a radiológus, akit ez az intézmény keres? Mennyivel komolytalanabb ez a toborzás, mint amit a nyugat-európai radiológus állások kapcsán tapasztalatunk? Jelzi-e a hozzáállás a radiológusok intézményen belüli értékét? Mennyire veszik komolyan a feladatot, ha nem képesek ennyi pénzt kiadni a minél szélesebb körű tájékoztatásért, a minél jobb radiológus megtalálásáért? Gyors fejszámolást végeztem. A megaintézmény éves költségvetése a 30.000 Ft-os álláshirdetési díj 800.000-szerese. Leírom betűvel is: nyolcszázezerszerese. Főigazgatója az ország egyik legsikeresebb intézményvezetője, aki a közelmúltban úgy jellemezte intézményét: egyensúlyban áll. A radiológiájáról csak azért nem írok semmit, mert akkor rögtön felismerhető lenne – amit félrevinné e jegyzet üzenetét.

Dilemmám abban rejlik, hogy hogyan árazzam be saját tudásunkat, a radiologia.hu hozzáadott értékét. Az elmúlt években több tucat radiológus jutott munkához, illetve ugyanennyi intézmény radiológushoz rajtunk keresztül. Azért dolgozunk, mind a kommunikáción, mind az álláshirdetések minőségén, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban lehessen szakembert találni – és a radiológusok is minél több lehetőség közül választhassanak.

Egy rutinos radiológus képes havonta akár 7-10 millió forintnyi bevételt is termelni intézményének. Ehhez képest a néhány tízezer forint nem tűnik nagy áldozatnak. Vagy mégis? Miért jobb hát ingyen radiológust keresni, mint egy MR-vizsgálat áráért minőségi szolgáltatást vásárolni?

22
04/2014
0

Balhé a svájci emlőszűrő program körül

A svájci egészségügyi hatóságok jelentése, mely szerint leállítanák az emlőszűrést az országban, Európa szerte nagy felháborodást keltett és radiológusok szerint a döntés hamis tudományos eredményeken alapul. A publikáció április 16-án jelent meg online formában a New England Journal of Medicine-ben (NEJM).

mammogram-516x350.jpg

A Swiss Medical Board által eredetileg 2014 februárjában publikált cikk azt vitatja, vajon a mammográfia nyújtotta előnyök felülmúlják-e annak hátrányait. Írásukban ugyan elismerik, hogy a mammográfia csökkenti az emlőrák okozta halálozási arányt (1000 szűrésen átesett nőből 1-2 nő élete menthető meg), azonban a szűrés fals pozitív eredmények mellett, szükségtelen beavatkozásokat is eredményez. Ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a mammográfia „nagyon kedvezőtlen” költséghatékonysági profillal rendelkezik, ezért nem indulnak új szűrési programok az országban. Sőt mi több, a jelenleg zajló programok befejezésére még határidőt is javasolt a bizottság.

Ez a jelentés elfogadhatatlan a szűrést támogató szakemberek számára – nevezetesen, hogy az általuk számos, alapjaiban hibásnak tartott klinikai tanulmány begyűrűzik a politikai életbe és hatással van az emlőszűrés jövőjére. Attól tartanak, hogy az ilyen írások és a döntéshozó szervek, mint például a Swiss Medical Board által elrendelt változtatások, női életeket sodorhatnak veszélybe.

A szóban forgó cikkben a szerzők valóban két, a szűrést támogató szakemberek által erősen vitatott cikkre hivatkoznak. Az egyik, egy február 11-én BMJ-ben megjelent (Miller et al) írás, mely egy kanadai nemzeti emlőszűrő tanulmányból származó következtetésekre hivatkozik, a másik pedig egy 2012. novemberében az NEJM-ben megjelent cikk (Bleyer et al), mely szerint a három évtizedes szűrő mammográfia csak kismértékben csökkentette a halálozási arányt az előrehaladott emlőrákban szenvedő nőknél. Mindkét tanulmányt a radiológusok és a képalkotók is erősen kritizálják. Az Európai Emlődiagnosztikai Társaság (EUSOBI) egy kulcsembere a napokban egy kemény hangvételű levélben arra kérte a NEJM-et, hogy vonja vissza a leközölt Bleyer cikket, ami azt sugallja, hogy a mammográfiai szűrés nagymértékben növeli a tévesen diagnosztizált korai szakaszban lévő emlődaganatok számát.

„A Swiss Medical Board elképesztő állítása egy 2012-ben megjelent NEJM cikkre utal, mely ellen tiltakozásul számos szakember küldött már levelet a folyóiratnak – beleértve engem is” – mondta dr. Forrai Gábor PhD, az EUSOBI alelnöke, valamint a MH Egészségügyi Központ radiológiai osztályának vezetője.

A cikkek megjelenése óta, számos radiológus írt már nemzeti újságoknak és orvosi folyóiratoknak is, rámutatva az ilyen információk terjesztésével járó káros hatásokra, melyek úgy vélik, tévesen befolyásolják a kormányzati egészségügyi politikát és lebeszélik a nőket a szűrésről, aminek következtében növekszik az emlődaganat okozta felesleges halálozások száma.

Továbbá az amerikai Emlőképalkotó Társaság (SBI) és az ACR által kibocsájtott közleményében –melyet az EUSOBI is támogat –, a kiadott cikket „hibásnak és félrevezetőnek” titulálja, és arra kéri az NEJM-et vonja vissza azt, mivel a benne szereplő következtetések nem tudományos adatokon alapulnak. A Svájci Radiológia Társaság is küldött egy nem baráti hangvételű levelet a bizottságnak, melyben vitatja a szűréssel kapcsolatban kialakult szemléletváltozást. „A Svájci Radiológiai Társaság és a Svájci Rákellenes Szövetség is kíváncsian figyelte a Swiss Medical Board jelentését és egyben elutasította azt. Figyelembe kell vennünk azonban azt is, hogy a bizottságnak egyetlen egy radiológus tagja sincs valamint, hogy nagyon sok szakértő kétségbe vonja a jelentés minőségét” – mondta dr. Stefan Duewella társaság elnöke.

Más svájci radiológusok szerint a mammográfiai vizsgálatok számának csökkenése Svájcban – csakúgy, mint minden európai országban – az egyre növekvő egészségügyi költségek és a fizetős vizsgálatok szelektív csökkentésére való törekvések miatt van.

Európa szerte más szűrést támogató szakértők is hozzászóltak a vitához. Dr. José Vilar a Dr. Peset University Hospital Radiológia Intézetének (Valencia) igazgatója és a Valenciai Emlődaganat Szűrő Program társalapítója is elutasítja a bizottság által közölt jelentésben leírtakat és úgy véli, hogy a szakmabeliek többsége is ugyanezen a véleményen van. Vilar azt is elmondta, hogy a már 20 éve futó valenciai szűrő program eredményei azt mutatják, hogy a mellrák okozta halálozások száma folyamatosan csökken. Továbbá hozzátette, „nagyon fontos megemlíteni, hogy mivel a korai stádiumban detektált daganatok kevésbé agresszív kezelést igényelnek, ezért a beteg számára is kisebb megterheléssel, és kevesebb költséggel járnak és a felépülési idő is rövidebb.” Ezek az eredmények tették szükségessé pár évvel ezelőtt a szűrési korhatár módosítását a korábbi 45-65 helyett 45-69 éves korra.

Félő, hogy az ilyen kijelentések, mint például a svájci, a magyar hatóságokra is befolyással lesznek, ezért megelőző jelleggel a Magyar Radiológus Társaság tagjai, köztük Forrai Gábor is egy közleményben foglaltak állást a mammográfiai szűrés támogatása mellett. „Ebben továbbá jelezték, hogy a szóban forgó kanadai tanulmányt már korábban, 2002-ben szakmai körökben, minősége miatt semmisnek tekintettek, éppen ezért kizárt, hogy 12 évvel később azokra az adatokra támaszkodva egy új kutatás szülessen” – nyilatkozta Forrai Gábor az auntminnieeurope.com weboldalnak.

Forrás: radiologia.hu, auntminnieeurope.com

25
10/2013
0

A mammográfia fél évszázada Magyarországon 3.

3. rész: Hetven helyett negyven, húsz helyett tíz

Már több mint három évtized telt el a magyar professzor első emlődaganatról készült felvétele óta, amikor törvény is született arról, hogy a 45-65 év közötti nőknek térítésmentesen jár kétévente a mammográfiás készülékkel végzett röntgenvizsgálat, de az új évszázad úgy kezdődött, hogy még mindig nem indult el Magyarországon a szervezett szűrés. Végül 2001-ben a Mikola István vezette egészségpolitika 16 népegészségügyi programot hirdetett, ennek részeként eldöntötték, hogy a mammográfiai szűrést is bevezetik.

Az emlőszűréstől a nemzetközi tapasztalatok és a hazai becslések alapján azt várták, hogy a behívott nők 70 százaléka meg is jelenik a vizsgálatokon, és 5-7 év alatt a mellrák miatti halálozás 20 százalékkal csökken. Sőt, 2003-ban már azt tűzték ki célul, hogy a szűrés bevezetésének tizedik évfordulóján, 2012-ben 30 százalékkal kevesebben halnak meg majd emlődaganat miatt.

Hogy ezek a célok messze nem teljesültek, annak a szakértő szerint több oka is van. Ugyanis bár a döntés üdvözlendő volt, maga a megvalósítás tele volt hibákkal. Például, kiképzett szakemberekre lett volna szükség, tehát először a vizsgálatokat végzőknek meg kellett volna tanulniuk magát az eljárást. Ennek alapján célszerű lett volna fokozatosan bevezetni a szűréseket az országban, politikai nyomásra viszont 2002 januárjában egyszerre kezdték meg a kijelölt helyek a vizsgálatokat.

A felkért szakértők – köztük dr. Péntek Zoltán – a bevezetés előtt azt javasolták, hogy csak bizonyos szigorú feltételeknek megfelelő központokban lehessen mammográfiai vizsgálatokat végezni. A lehetőséggel viszont sokan kívántak élni, így a tervekben szereplő 27 centrum helyett 37 központban indultak el a vizsgálatok (jelenleg 43 helyen végeznek emlőszűrést az országban).

A központok kiválasztásánál nem vették figyelembe az egyenlő hozzáférést, a területi lefedettséget és a helyi morbiditási adatokat sem. A szakértő szerint ezzel az a probléma, hogy a minőségi vizsgálatokhoz egy központnak legalább évente 15 ezer szűrést kellene elvégeznie, ennyire lenne szükség a megfelelő gyakorlathoz.

Az Állami Számvevőszék 2008-ban jelentést készített az onkológiai szűrések hatékonyságáról (http://www.asz.hu/jelentes/0805/jelentes-az-egyes-onkologiai-szuresi-programokra-forditott-penzeszkozok-hasznosulasanak-ellenorzeserol/0805j000.pdf), és ebben meg is állapította: „A 15.000-es vizsgálatszámot egyik szűrőhely sem teljesítette. A szűrésre vonatkozó „szerződött” kapacitás kihasználtsága 2006. évben a mammográfiás munkahelyek többségénél 50% alatti…”

A hibák ellenére az első években úgy tűnt, eredményes lesz a szűrési program, mert a vizsgálatokon való részvétel a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt. Később viszont már kevesebben jöttek el, és a részvételi arány 70 százalék helyett 40 százalék körül állandósult. Ebben is szerepet játszhatott a hiányos előkészítés, hiszen az egyik legnagyobb motiváló erő a háziorvosok ajánlása, őket viszont nem ösztönözték, hogy ezt valóban megtegyék. Egyébként azokban a megyékben, ahol a háziorvosok és a védőnői hálózat is segítette a szervezést, magasabbak is lettek a részvételi arányok. Ilyen például Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol szinte mindig 60 százalék fölötti a vizsgálatra behívott és megjelent nők aránya.

Mivel a részvételi arány nem érte el a várt szintet, a halálozások csökkenése sem hozta azt az arányt, amit a szűrések bevezetésekor reméltek. Az ÁSZ jelentése szerint 2001-ben 2342 fő és 2006-ban 2081 fő halt meg emlőrákban, ami 11százalékos csökkenésnek felel meg. Ez azonban valószínűleg nem a szervezett szűrővizsgálatoknak köszönhető, hanem a statisztikai módszertan 2005. évi változásának tudható be.

Egyébként is, nehéz megbízható statisztikákat készíteni, ugyanis hiányosak az adatok. A szűrőcentrumok nem jelentenek pontosan, de van olyan is, amelyik egyáltalán nem jelent. A számok nagyságrendjét azért meg lehet tudni: a szűrőprogram beindítása után eltelt 10 évben körülbelül 6300 emlődaganatot szűrtek ki, az összes eset 52 százalékát. Nehéz egyébként nyomon követni a betegeket, ugyanis a műtétre javasolt esetek 30 százaléka nem jelenik meg, eltűnik a rendszerből.

A szakértő úgy véli, a legfontosabb jövőbeni teendő a sokkal jobb szervezés. Leginkább arra van szükség, hogy a kétévenkénti ellenőrzés valóban megtörténjen. Ugyanis átlagosan 1-2 év alatt fejlődik ki az emlődaganat, tehát ritkább szűrés esetén nem biztos, hogy időben el lehet csípni. Dr. Péntek Zoltán szerint fontos lenne a szúrés célcsoportjának tágítására is. Ha nem a 45-65, hanem a 40-70 év közötti nőket vizsgálnák, ki lehetne szűrni az emlődaganatok 70 százalékát. Szintén fontos lenne a vizsgálatokat végző szakemberek utánpótlás-képzése. Ez azonban egyre kilátástalanabb, már csak azért is, mert a betegek bűnbakkeresése miatt nem túl nagy a szakma megbecsültsége, sok a jogi herce-hurca.

Itthon nemcsak a szakmának, a lakosságnak is szüksége lenne képzésre, hogy saját érdekében megértse milyen fontos megjelenni az emlőszűréseken. A skandináv országokban, ahol hagyományosan egészségtudatosságra nevelik már a gyerekeket is, 80-90 százalékos az átszűrtség. Magyarországon, ha a szervezett szűrésekhez hozzáadjuk a diagnosztikai célból végzett vizsgálatokat, akkor is csak 50 százalék ez az arány.

Időközben Európában szinte mindenütt bevezették már a mammográfiai szűrőprogramot, a 27 uniós ország közül 22-ben már országosan szervezettek ezek a vizsgálatok. Többségében jobbak a részvételi adatok, és az eredmények is. Megállapítható, hogy habár a világelsők között indultunk a mammográfia felfedezésében, nem sikerült a többiekkel együtt haladni, az élen maradás helyett lemaradtunk...

forrás, teljes cikk: radiologia.hu

18
10/2013
0

A mammográfia fél évszázada Magyarországon 2.

2. rész A Dunai Vasműből kölcsönözték a filmet az első felvételekhez

Lányi Márton azokról a 40 év feletti nőkről készítette speciális felvételeit az új technikával, akiket már daganatos betegként vettek fel az intézetbe. Nem véletlen, hogy a magyar radiológus figyelmét egyből felkeltették az amerikai kutatásról szóló első hírek, mivel akkoriban az emlőrák halálozási aránya több mint 60 százalékos volt, főleg amiatt, mert csak későn tudták diagnosztizálni. Lányi megérezte, hogy mekkora lehetőség van abban, ha a még nem tapintható, 15 milliméter alatti csomókat is ki lehet mutatni, hiszen felfedezték: ezek még gyógyíthatóak.

A magyar radiológusnak nem volt egyszerű dolga, ugyanis a felvételhez finom szemcsés filmre volt szükség, ezt pedig csak valutáért lehetett beszerezni. Valutához jutni viszont akkor, a ’60-as években Magyarországon szinte lehetetlen volt. A leleményes radiológus azonban megoldotta a problémát: a Dunai Vasműből szerzett ipari filmet, olyat, ami megfelelt az új technikához. Az évek során egyre több felvétel készült az emlődaganatokról, végül egy olyan 400 képből álló, minőségileg is tökéletes gyűjtemény állt össze, amely Európában is egyedülállónak számított.

Lányi Márton kísérletei eredményeit, felvételeit előadásokban, közleményekben megosztotta a szakmával. Így jutott el a megdöbbentő képek híre Bonyhádra is, dr. Péntek Zoltánhoz, a kórház akkori radiológusához. „1968-ban egy kollégám számolt be arról, hogy az OTKI-ban sokkoló röntgenfelvételeket látott, olyanokat, amelyek addig elképzelhetetlenek lettek volna.” Az új módszer annyira meggyőzőnek tűnt, hogy a radiológus elhatározta, indítanak a megyében egy kísérleti szűrőprogramot ezzel a technikával. Ehhez persze meg kellett nyerni támogatónak a megye politikai vezetőit. Ez nem volt túl nehéz, ugyanis miután meghallgatták a meghívott Lányi Márton előadását és megnézték a képeit, teljesen meg voltak győzve.

Tehát szabad utat – és a finom szemcsés filmhez valutát is – kapott a kísérleti szűrőprogram, amely 1968-71 között zajlott Tolna megyében. A védőnőket is bevonták, így három év alatt körülbelül háromezer nőt sikerült megvizsgálni az új módszerrel, köztük diagnosztizált emlőrákos betegeket és 40-70 év közötti tünetmenteseket is. Az új technikának köszönhetően az utóbbiak közül összesen 12 emlőrákost tudtak kiszűrni. A Tolna megyei program sikerét egyébként egy pécsi tudományos konferencián is le lehetett szűrni. Itt mutatták be ugyanis a program alatt készült diákat, amelyeken tökéletesen kivehetőek voltak a daganatok, míg a mások által, nem a megfelelő technikával készített röntgenfelvételeken szinte semmi sem látszott.

A program sikerén felbuzdulva az egész országban terjedni kezdett az új módszer. Sok megyeszékhelyen a 70-es-80-as években diagnosztikai módszerként alkalmazták, de szervezett szűrésre a tolnai program után több mint húsz évig nem került sor. Ennek egyik oka az volt, hogy az ipari filmhez óriási röntgendózis kellett, akkora, ami önmagában is rákot generálhatott. Igaz, már a hetvenes években olyan fejlődésen ment keresztül az új technika a világban, hogy az évtized végére a felvételhez már csak tized akkora sugáradagra volt szükség.

Közben a mammográfia magyar meghonosítója, Lányi Márton elhagyta az országot. 1969-ben Nyugat-Németországba költözött, ahol egy neves német radiológus professzorral dolgozott együtt. Közösen egy könyvet is kiadtak, amely sokáig a mammográfia alapművének számított. Később magánpraxist nyitott, itt folytatta az emlődiagnosztikai vizsgálatait. 2004-ben, 80 éves korában hunyt el.

Világszerte nemcsak az emlőrák diagnosztika technikája fejlődött, hanem Európában egyre meggyőzőbb eredmények is születtek arról, hogy az új módszerrel számos életet lehet megmenteni. Az 1. részben említett 1985-ös úttörő svédországi szűrőprogrammal szinte párhuzamosan Finnországban is megkezdték a szervezett vizsgálatokat. Néhány évvel később pedig már Angliában is országosan szűrtek, igaz, itt számos gyermekbetegsége volt még a programnak, például háromévente hívták csak be a vizsgálatokra a nőket.

Az európai eredmények és az Egészségügyi Világszervezet 1990-es évek elején deklarált kiállása a mammográfia mellett felgyorsította a magyarországi szűrési kezdeményezéseket is. Hozzájárult ehhez még a Világbank anyagi támogatásával, 1992-ben indult modellprogram is, amelynek keretében tíz magyarországi szűrési centrumot jelöltek ki, például Egerben, Szombathelyen, Szekszárdon, de Budapesten is több kórházban. Szintén lökést adott a szűréseknek az OEP 1995-ös szekszárdi pilóta programja, valamint ugyanebben az évben a Soros Alapítvány támogatása, amelyből svéd mintára szűrőbuszt lehetett venni.

709_9300_ANTSZ_emblema_120x89.jpgVégül is az országos szűrési program alapjait az 1997-es egészségügyi törvényben rakták le, miszerint minden 45-65 év közötti magyar nőnek kétévente térítésmentesen jár a mammográfiai vizsgálat. A jogszabály megszületésétől azonban még öt évig várni kellett, amíg hivatalosan valóban elindultak a szűrések.

forrás, teljes cikk: radiologia.hu

15
10/2013
0

A mammográfia fél évszázada Magyarországon 1.

1. rész: Nemzetközi kitekintés egy kis magyar ízesítéssel

Szinte egy időben az első, amerikai kutatásokkal Magyarországon elindultak a kísérletek, olyan röntgenfelvételt készíteni, amellyel az emlődaganatok többsége korai, még nem tapintható stádiumban kimutatható. Az első ilyen magyar felvételt 1963. szeptember 10-én Lányi Márton készítette el az Orvostovábbképző Intézetben. Ezt a napot tekintik a magyarországi mammográfia kezdetének. 

Az emlőrákot apácabetegségnek is nevezték, mivel a nemi életet mellőző nők, így az apácák körében gyakoribb volt. Az adatok alapján szintén az átlagot meghaladóan lettek rákosak a gyermektelen, illetve csak a későn és csak egy gyermeket szülő nők is. Az inaktív nemi élet, illetve a női szerepek megváltozása és az emlőrák összefüggését erősítette az ellenkező példa is: Japánban, ahol erősek a hagyományok és a nemi szerepek sem változtak át annyira, mint Európában, sokkal kevesebb az emlőrákos eset.

A modern társadalmakban, így például az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában viszont a múlt század közepére egyre nagyobb problémát okozott a mellrák, aminek ráadásul magas volt a halálozási aránya – az Egyesült Királyságban például a szervezett szűrések előtt már meghaladta a 40 százalékot. A magas halálozási arány oka főleg az volt, hogy a mellrákot más módszer híján csak tapintással tudták kimutatni, ez viszont már akkora tumort jelentett, hogy kisebb esély volt az eredményes terápiára.

a013777.jpg

Éppen ezért az Egyesült Államokban kutatni kezdték, hogyan lehetne időben felfedezni a még nem tapintható csomókat. A megtalált módszert, a speciális emlő-röntgenfelvételt, az 1960-as években elvégzett, HIP study néven híressé vált, 60 ezer amerikai nő bevonásával megvalósított több mint tíz éves kísérletben próbálták ki. A kísérletben a nőket két csoportra osztották, a mammográfiával folyamatosan ellenőrzött csoportra és azokra, akiket nem vizsgáltak. Az évek során a kutatók azt tapasztalták, hogy azoknak a nőknek a körében, akiket rendszeresen mammográfiával vizsgáltak, 25 százalékkal csökkent a mellrák miatti halálozás.

Az amerikai vizsgálat eredményeit a nemzetközi szaksajtó folyamatosan publikálta, így jutott el a mammográfiai, mint lehetséges emlőrák szűrési módszer híre Svédországba is. Nemcsak a szűk szakma, hanem a köztudottan egészségtudatos lakosság körében is elterjedt a híre az új technikának. A svéd nők erős érdekérvényesítő képessége előtt a hetvenes évek elején meghajolt a politika is, és egy nagyobb összeget mozgósított arra, hogy az észak-európai országban is teszteljék a módszert. Kiválasztottak két megyét, és mindkettőben 60-60 ezer 40-74 év közötti nőt, ők képezték a mammográfiával szűrt csoportot. Ugyanezekben a megyékben kijelöltek két, 30-30 ezres létszámú olyan kontrollcsoportot is, amelyekben a résztvevőket nem szűrték.Minden készen állt a program beindításához, de volt egy nagy probléma: senki nem vállalta a szakmai irányítást.

Az amerikai eredményeket ugyanis számos tudományos kőr kritizálta, nem tartották hitelesnek. Ráadásul sok lobby érdeket is sértett, sérthetett az emlőrákok esetleges kiszűrése. Éppen ezért Svédországban, de a nemzetközi tudományos világban sem akadt sokáig olyan szakember, aki el merte vállalni ezt a programot. Végül nem máshol, mint Magyarországon találták meg azt az angolul kitűnően beszélő, mammográfiában már jártas, fiatal radiológust, dr. Tabár Lászlót, aki élére állt a svéd kutatási programnak.

A magyar szakember vezetésével 1978-1985 között hét évig tartott a monstre vizsgálat. Ekkor mutatkoztak először az eredmények: a szűrt csoportnál 31 százalékkal kisebb volt az emlőrák miatti halálozás, mint a kontrollcsoportnál. A programot egyébként azért sem lehetett folytatni, mert a kontrollcsoport fellázadt, azt mondták, nem akarnak tovább kísérleti nyulak lenni, ők is szeretnének a mammográfiai vizsgálat részesei lenni. A döntéshozók végül 1985-ben a pozitív eredmények láttán elhatároztak, hogy a szűrést fokozatosan kiterjesztik az egész országra, minden 40-70 éves nőre. Azóta a felvilágosult, már a gyermekkortól egészségtudatos nevelésben részesülő svéd nők 85 százaléka jár el rendszeresen a vizsgálatokra. Összehasonlításként a szűrésre behívott magyar nőknek átlagosan csupán 40 százaléka jelenik meg a vizsgálatokon.

A sikeres program magyar vezetője, Tabár László engedéllyel kinn maradt Svédországban. Idővel a professzor a mammográfiás szűrővizsgálatok módszertanának egyik világszerte elismert kidolgozója és meghonosítója lett. 1978-ban megírta kandidátusi dolgozatát „ A korai emlőrákok mammográfiás jelei”-ről. 1980-tól szervezője és előadója az európai mammográfiás tanfolyamoknak, de 1985-től észak-amerikai, dél-amerikai, ázsiai, afrikai, ausztráliai és új-zélandi mammográfiás tanfolyamokat is tart.

forrás, teljes cikk: radiologia.hu

14
10/2013
0

Teleradiológiai Fehér Könyv készül

A European Society of Radiology (ESR) egyik legizgalmasabb kezdeményezése a MIR (Management in Radiology) albizottság, amely évente október második hetében nemzetközi konferenciát szervez a radiológiai menedzsment aktuális helyzetéről.

A radiologia.hu portál a tavalyi milánói rendezvényhez hasonlóan idén is meghívást kapott a Barcelonában megrendezett kongresszusra, amelyen kiderült, a képalkotó diagnosztika az üzleti döntéstámogató rendszerekkel és az egészségügy más területén is alkalmazott menedzsment módszerekkel tehető igazán hatékonnyá. Ezt a tényt nemcsak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, hanem már Kelet-Közép-Európában is egyre több intézményben ismerik föl – azonban a radiológiai menedzsmenthez értő szakember az egész kontinensen ritka, mint a fehér holló…

  • a moszkvai Szergej Morozov bemutatta, hogy milyen problémák és izgalmak adódnak egy teljesen új kórház radiológiai osztályának megnyitásakor. Vicces és szomorú ellenállás, a kooperáció teljes hiánya, bármiféle változással szembeni ellenállás jellemzi a kezdeti időszakot, amit sok-sok türelemmel, szoros együttműködés szándékkal és erős kommunikációs készségekkel lehet áthidalni.
  • A belga Jan Bosmans a strukturált leletezés (SR = structured reporting) kérdéskörét feszegette, és úgy vélte, a kutatások is azt mutatják: a klinikusok számára sokkal jobban érthető a strukturált lelet, mint a szabad szöveges változat, ráadásul a strukturált lelet nagy mélységű adatbányászatot tesz lehetővé, így téve átláthatóvá a radiológiai tevékenységet. Az RSNA már kifejlesztette SR template-jeit, és az ESR is dolgozik ennek lefordításán, európaivá tételén, valamint több nyelvre történő implementálásán.
  • Több előadásban is szó esett a terápiás döntéstámogató rendszerekről, amelyek elsősorban az Egyesült Államokban hódítanak, hiszen mérhetővé teszik a terápiás kockázatot. A probléma abban rejlik, hogy a labordiagnosztikai és képalkotó diagnosztikai tesztek gyors fejlődése az orvosok számára nagymértékben megnehezíti a tudomány állása szerinti legoptimálisabb diagnosztikai módszer alkalmazását, hogy a lehető legjobb kezelést ajánlják a betegek számára. Ez felesleges kockázatokhoz vezet, például felesleges sugárterhelést, felesleges kontrasztanyag terhelést, fals pozitív és fals negatív diagnózist, túldiagnosztizálást és túlkezelést eredményez – ezzel is növeli az egészségügyi ellátórendszer terheit, hosszabb várólistákat és későbbi kezeléseket eredményezve. A – Magyarországon is – uralkodó módszer szerint szakmai protokollokkal próbálják meg kezelni ezt a problémát, amelyek azonban lassan már annyira bonyolultak, hogy kezdenek átláthatatlanná válni. Ezért jöttek létre azok a döntéstámogató rendszerek, amelyek informatikai keretek között próbálják segíteni a megfelelő diagnosztikai módszer kiválasztását, azonban a legnagyobb probléma, hogy ezeket a döntéstámogató rendszereket nagyon nehezen lehet az országos vagy regionális specialitásokra szabni. Ám az amerikai és holland tapasztalatok szerint, ha egy ilyen rendszer összeáll, nagymértékben segíteni a klinikai döntéshozatalt, és sokkal hatékonyabbá teheti a képalkotó diagnosztika alkalmazását is.
  • A kongresszus legérdekesebb előadását a holland Erik Ranschaert tartotta, aki bejelentette, hogy teleradiológiai Fehér Könyv (White Paper) készül. Az ESR teleradiológiai munkacsoportjának elnöke, a Fehér Könyv társszerzője szerint a teleradiológia nem csak egy technológiai megoldás, hanem integrált egészségügyi szolgáltatás, amely minőségének legalább olyan jónak kell lennie, mint a helyi radiológusok által nyújtott szolgáltatás. A Fehér Könyv megpróbálja több dimenzióban is áttekinteni a teleradiológia aktuális európai kérdéseit, és megnyugtató alapokat adni a helyi jogi, betegbiztonsági, szabályozási, kommunikációs, technológiai és minőségügyi kérdésekhez. Ranschaert szerint a teleradiológia kulcskérdése a megfelelő kommunikáció: a „teleradiológus” és a helyi klinikusok, beutaló orvosok és radiográfusok közötti nyílt és őszinte kommunikáció, amelyet megfeleően támogat a protokolláris háttér. A teleradiológiában dolgozó szolgáltatót, a „teleradiológust” ismernie kell a helyi klinikai csapatnak, hiszen rendszeres konzultációt kell nyújtania nekik – vélte Ranschaert. A téma különlegességét jelzi az is, hogy a Fehér Könyv nem egy statikus, kinyomtatott papírköteg lesz, hanem a könyv szerkesztésében részt vevő szakemberek által Google Drive-ban menedzselt, élő dokumentum. Jelenleg csak a szerzők számára hozzáférhető a Fehér Könyv, de a tervek szerint hamarosan már radiológusok számára is elérhetővé válik a teleradiológiával kapcsolatos legfrissebb tudáshalmaz.

Az október 11-12. között megrendezett Management in Radiology konferencia megmutatta, fontos, hogy strukturált formában, az üzleti fogalomtárban értelmezhető keretek között is beszéljünk a radiológiáról – talán egyszer itthon is lesz egy olyan kongresszus, szimpózium vagy kongresszusi szekcióülés, amely a radiológia menedzsment, hatékonysági és döntéshozatali kérdéseit vizsgálja… 

forrás, teljes cikk: radiologia.hu