10
01/2013
0

III. Ramszesz és a merénylet

III. Ramszesz halála már régóta vita tárgya. III. Ramszesz, a 20. dinasztia második fáraója, uralkodását Kr.e. 1186 – 1155 közé teszik. A felfedezett papirusz tekercsek szerint Kr.e. 1155-ben háremének tagjai egy puccs részeként az életére törtek. Az összeesküvést a fáraó két ismert feleségének egyike, Tiye, és annak fia, a trónörökös Pentawere herceg vezette, az azonban nem tisztázott, hogy tervük sikerült-e.

Az Albert Zink, olasz bolzanói Európai Akadémia Múmiák és Jégemberek Intézmény paleopatológusa és kutatócsapata vállalta III. Ramszesz és az „ismeretlen E férfi”, feltételezetten a fáraó fiának részletes antropológiai és a kriminalisztikai elemzését.

A CT vizsgálatokat egy teherautóba telepített Somatom Emotion 6 (Siemens Healthcare) rendszerrel végezték. Steril biopsziás tűvel csontmintát vettek a múmiák különböző testrészeiből (bal és jobb humerus, tibia és femur, medencecsontok), és azonnal steril csövekbe zárták. A csont mintavételezésre steril környezetben, a kairói Egyiptomi Múzeum egy különtermében került sor.

A mintavételezés során a személyzet valamennyi tagja védőruhát, steril kesztyűt, és arcmaszkot viselt, hogy elkerüljék az exogén fertőzést. DNS extrahálást és tisztítást végeztek az Egyiptomi Múzeum erre elkülönített laborjában, a replikációt pedig egy másik laborban, a Kairói Egyetem Általános Orvostudományi Karán végezték. A kutatók genetikai rokonság elemzést is végeztek, amely során III. Ramszesz és az „ismeretlen E férfi” közötti lehetséges családi kapcsolatot vizsgálták.

III. Ramszesz CT felvételei egy széles és mély vágást tártak fel a múmia torkán, melyet valószínűleg éles penge okozott. Ez minden bizonnyal a fáraó azonnali halálát okozta – mondták a szerzők. A sérülés nagyjából 70-mm széles és a csontokra is kiterjedt volt (V. – VII. nyakcsigolya), a nyak elülső részén a teljes lágyszöveti részt átszakították. A légcsövet egyértelműen keresztülvágták, proximális és disztális végeit körülbelül 30 mm-re elválasztva egymástól.  A VII. nyaki csigolya ventrális kontúrján egy kis, fokalis corticalis megszakadás volt látható az csigolyatest elülső felszínén.

A seb belsejében egy Hórusz-szem amulettet is találtak, melyet valószínűleg a balzsamozók helyeztek oda a mumifikálás folyamata során, a sebgyógyulás elősegítésére. A nyakat vastag lenvászon gallér borította.

Az „ismeretlen E férfi” vizsgálata során kiderült, hogy 18-20 éves lehetett, felfújt mellkasa és a nyak körüli sűrített bőrredők arra utaltak, hogy halálát erőszakos cselekmény, például fojtogatás okozhatta. Ezen túl, a test mumifikálása sem szokványos módon történt – egy „rituálisan tisztátalan” kecskebőr fedte, ez a nem királyi temetési eljárás értelmezhető akár büntetésként is.

A szerzők úgy vélik, hogy az „ismeretlen E férfi” akár Pentawere is lehet, de kiemelték, hogy halálának oka továbbra is csak feltevés. Emellett, a DNS-elemzés kimutatta, hogy a múmiák szülői vonala azonos, mely erősen azt sugallja, hogy ők apa és fia voltak.

A szerzők azt a következtetést vonták le, hogy III. Ramszeszt háreme tagjai egy összeesküvés során torka átvágásával gyilkolták meg. Hozzáfűzték, hogy III. Ramszesz genetikai kapcsolata az „ismeretlen E férfivel”, valamint szokatlan mumifikálásának módja – a test fedésére használt rituálisan tisztátalan kecskebőrt értve ez alatt – megfelelő jelöltté teszi arra, hogy ő volt Pentaware herceg.

forrás: radiologia.hu
képek forrása: auntminnieeurope.com

04
03/2012
0

Múmiákat vizsgálatunk IV. A CT vizsgálat

forrás: facebook: kenezyradiologia

03
03/2012
0

Múmiákat vizsgálatunk III. A CT vizsgálat

Kenézy Kórház RI. Eü. Szolg. Nonprofit Kft., Debrecen, 
Központi Radiológiai Diagnosztika,
(Osztályvezető: dr. Bágyi Péter)
http://www.kenezykorhaz.hu/kozponti-radiologiai-diagnosztika

03
03/2012
0

Múmiákat vizsgálunk II. A vizsgálatok.

Az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Tanszék a Debreceni Egyetem OEC Általános Orvostudományi Karának multidiszciplináris oktatással és kutatással foglalkozó egysége. A Tanszék keretein belül mód van a sejten belüli struktúrák elektron- és fénymikroszkópos megjelenítése mellett, a molekuláris genetikai kutatásokon keresztül a korszerű digitális képalkotó módszerek (komputer tomográf, mágneses rezonanciás tomográf) képeinek legkorszerűbb feldolgozására is. A széles spektrum a személyre szabott terápiás beavatkozások, ugyancsak személyre szabott diagnosztikai területeit öleli fel, a molekuláris képalkotásig bezárólag.

Az egyiptomi múmiák komplex vizsgálata jó lehetőséget biztosít arra, hogy a természettudományok iránt érdeklődő emberek számára a legkorszerűbb diagnosztikai lehetőségek fegyvertárát bemutassa.
A múmiákból nyert csont- és izom minták elektron- és fénymikroszkópos vizsgálata a subcelluláris világba enged bepillantani, míg reményeink szerint a fogpulpából izolált mitokondriális DNS speciális genetikai elemzésre is lehetőséget teremt. A komputer tomográfiával nyert több ezer CT felvétel 2D és 3D elemzése lehetővé teszi a teljes csontváz virtuális rekonstrukcióját, valamint azt, hogy esetleges betegségeket is felfedezhessünk, netán a halál okát is meghatározhassuk a közel 3000 éves múmiák esetében. A komputer tomográfiás felvételek a Kenézy Kórház Radiológiai Osztályán dr. Bágyi Péter főorvos vezetésével történnek, a genetikai elemzést dr. Fazakas Ferenc vezetésével az Orvos- és Egészségtudományi Centrum Igazságügyi Genetikai Laboratóriuma fogja végezni, míg az elektron- és fénymikroszkópos feldolgozás és a CT képek rekonstrukciója és elemzése az OLKD Tanszék keretei között, dr. Berényi Ervin tanszékvezető koordinálásával történik.

A két múmia komplex laboratóriumi és képalkotó vizsgálatának eredményeit kiállítás formájában tervezzük a nagyközönség számára nyilvánosságra hozni. Reményeink szerint a Déri Múzeum, a Debreceni Egyetem és a Kenézy Kórház közös vállalkozása jó példája lesz az összefogás szükségességére, értékeink korszerű megőrzésének érdekében.

02
03/2012
0

Múmiákat vizsgálunk I. A múmiák.

A múmiákról:

A vizsgálatok tárgyát képező két óegyiptomi múmia a Déri Múzeum legrégebbi, és legértékesebb műtárgyai közé tartozik.
A múzeumba való kerülésük története egészen Ferenc Ferdinándig, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének 1892-1893 között  megtett világkörüli útjáig nyúlik vissza. Az utazás egyik állomása ugyanis Egyiptom volt, ahol a fiatal főherceg megszerezte (valószínűleg ajándékba kapta) a szóban forgó múmiákat a szarkofágokkal együtt.
A két műtárgyat, az expedíció során szerzett több ezer más tárggyal együtt a Belvedere-ben állították ki, ahonnan később a Dorotheum aukciós házhoz kerültek. Itt vásárolta meg őket 1918-ban múzeumunk alapítója, Déri Frigyes.

67799_1202305083_320x240.jpg

A múmiák mindig kiemelt helyen álltak az 1930-ban megnyílt Déri Múzeum ókortörténeti kiállításaiban. A látogatók számára lehetővé tettük, hogy a nyitott szarkofágba bepillantva közelebbről is szemügyre vehessék a több, mint 2500 éves mumifikált testeket, valamint jelentős szerepet kaptak az iskolások számára tartott múzeumpedagógiai foglalkozásokon is.
A XXI. századi muzeológia és a muzeológusok számára mindig nagyszerű alkalom, ha az orvostudmány modern módszereit és eszközeit is felhasználhatják kutatásaik során. Így lehetőségük nyílik arra, hogy sokkal alaposabban, és sérülés okozása nélkül szemrevételezhessenek egy-egy műtárgyat.
A jelenlegi vizsgálatok, amelyek a Kenézy Kórház és a Debreceni Egyetem OEC ÁOK OLKD Tanszék szakértőinek a vezetésével folynak, számos ponton kiegészíthetik a Déri Múzeum múmiáinak történetét. Megismerhetjük a hajdan élt emberek esetleges betegségeit, a haláluk okát, valamint a CT felvételek alapján 3D-s felvételeket és arcrekonstrukciót is készíthetünk. Reményeink szerint a vizsgálatok számos eredményét fel fogjuk tudni használni az új állandó kiállításunkban, ahol így a látogatók még jobban megismerhetik az ókori Egyiptom halotti kultuszát.

Kovács József Dénes
muzeológus-történész
Déri Múzeum

Kenézy Kórház RI. Eü. Szolg. Nonprofit Kft., Debrecen, 
Központi Radiológiai Diagnosztika,
(Osztályvezető: dr. Bágyi Péter)
http://www.kenezykorhaz.hu/kozponti-radiologiai-diagnosztika

02
03/2012
0

Múmiákat fogunk vizsgálni

Előzmények:

Gyakran találkozhatunk olyan esettel, hogy egy új orvos-diagnosztikai eszközt, módszert, az eredeti elképzeléstől eltérő területen is felhasználnak. Így történt ez az orvosi képalkotás, és általában a diagnosztika egyik fő alappillérének tekinthető CT-vel is. Több más tudományág képviselői, kutatók és “érdeklődő műkedvelők” gondolták úgy, miért ne kukkanthatnának bele olyan dolgokba, amik kutatásuk, vagy érdeklődésük tárgyát képezik.

Mindközül talán a legérdekesebb terület a paleoantropológia, a múmiák vizsgálata. Az ókori Egyiptom kultúrája, misztikuma mindig is magával ragadta az embereket, jobban meg akarjuk ismerni az abban a korban élőket, így nem csoda, hogy az antropológusok, régészek lecsaptak a lehetőségre, hogy ezeket az igen sérülékeny leleteket sérülés okozása nélkül vizsgálhassák.

Már Röntgen felfedezése után alig pár hónappal, 1898-ban, Sir William Flinders Petrie felhasználta az “ismeretlen” sugárzást, és publikálta is eredményeit. Kezdetben a kutatások, a múmiák eredetiségére és “kincskeresésre” korlátozódtak, gyakoriak voltak ugyanis a hamisított múmiák, a nemesi származásúak mellé viszont néha értékes ékszerek is kerültek. A röntgen berendezések fejlődésével aztán egyre több mindenre fény derülhetett, és patológiai szempontból is vizsgálhatóvá váltak a múmiák, de sajnos értékelhető képek készítéséhez ki kellett azokat bontani, a gyolcskötegeket el kellett távolítani, esélyt adva a tetemek sérülésének. Információt nyerhettek a mumifikációs procedúra menetéről, a csontokat érintő patológiai elváltozásokról, következtetni tudtak az elhunyt nemére és korára.

1968-ban az egyiptomi Cairo Museum megrendelést adott az összes múmiájuk radiológiai feldolgozására, mely alapján készült publikációk és képanyagok jelentek meg a 80-as években, bemutatva azok történeteit. Később számos hasonló nagy összefoglaló vizsgálat is indult, és tart napjainkban is, persze felhasználva már, az azóta elérhető technikai eszközöket is.

Az igazán nagy lökést a múmiakutatásban a CT megjelenése adta.
A nagyobb térbeli- és kontrasztfelbontás, a fejlett posztprocesszálási technikák lehetővé tették a pontosabb megítélést, a lágyrészek vizsgálatát, és már nem szükséges a múmiák kibontása, sőt még akár a szarkofággal együtt is vizsgálhatók. Így derült fény például arra is, hogy a testüregeibe gyakran visszahelyezték a balzsamozási eljárással kezelt, és gyolcsba betekert szerveit az elhunytnak.

A háromdimenziós rekonstrukciónak köszönhetően még szemléletesebbé tehetők a képek, akár laikusok számára is, így 2004-ben a British Museum létre is hozta a Silicon Graphics Center-ét, ahol a látogatók egy 22 perces virtuális túra alkalmával felfedezhetik maguknak egy XXII. dinasztiából származó múmia teljesen rekonstruált mását. A háromdimenziós képek segítségével akár az eredeti arc rekonstrukciója is elvégezhető. 2011 tavaszán a Szépművészeti Múzeum négy múmiáját is alávetették a CT-vizsgálatoknak.

dr. Rozgonyi Viktor, dr. Bágyi Péter
Kenézy Kórház RI. Eü. Szolg. Nonprofit Kft., Debrecen, 
Központi Radiológiai Diagnosztika,
(Osztályvezető: dr. Bágyi Péter)
http://www.kenezykorhaz.hu/kozponti-radiologiai-diagnosztika

források: 

  • P. Cosmacini and P. Piacentini: Notes on the history of the radiological study of Egyptian mummies: from X-rays to new imaging techniques.  Radiologia Medica (2008) Volume 113, Number 5, 615-626, DOI: 10.1007/s11547-008-0280-7
  • Gerhard van Kaick;Stefan Delorme: Computed tomography in various fields outside medicine. European Radiology Supplements (2005) 15 [Suppl 4]:D74–D81
  • A CT- és MR-vizsgálatok lehetőségei a szénhidrogén-kutatásban – Bogner P., Földes T., Závoda F., Repa I., - Magyar Radiológia 2003;77(5):231-237.
  • Dr. Weninger Csaba, Dr. Moró Zsuzsa: A CT nem orvosi alkalmazása. IME 2008;7(5): 43-46
  • Kristóf Lilla Alida, Pohárnok László, Kerényi Tibor, Tóth Vilmos, Istók Roland, Tóth Géza, Hargittai Péter, Fornet Béla, Pálfi György: Paleoradiológia és múmiakutatás. A nagycenki múmia interdiszciplináris vizsgálata és 3D koponyamásolatának nyomtatása CT-adatok alapján. Magyar Radiológia Online. 2010;4(2):6-16
  • Klaus M. Friedrich, Stefan Nemec, Christian Czerny, Helga Fischer, Sonja Plischke, André Gahleitner, Thomas Bence Viola, Herwig Imhof, Horst Seidler: The story of 12 Chachapoyan mummies through multidetector computed tomography. European Journal of Radiology, In Press, Corrected Proof, Available online 6 August 2009
  • Christian Jackowski, Stephan Bolliger, Michael J Thali: Scenes from the Past: Common and Unexpected Findings in Mummies from Ancient Egypt and South America as Revealed by CT - RadioGraphics 2008; 28:1477–1492
  • Mislav Cavka, Ivor Janković, Petra Rajić Sikanjić, Nino Ticinović, Stipe Rados, Gordana Ivanac, Boris Brkljacić: Insights into a Mummy: A Paleoradiological Analysis - Collegium Antropologicum 34 (2010) 3: 797–802
  • Federico Cesarani, Maria Cristina Martina, Andrea Ferraris, Renato Grilletto, Rosa Boano, Elisa Fiore Marochetti, Anna Maria Donadoni and Giovanni Gandini: Whole-Body Three-Dimensional Multidetector CT of 13 Egyptian Human Mummies - AJR 2003;180:597–606
  • Maria Cristina Martina, Federico Cesarani, Rosa Boano, Emma Rabino Massa, Claudio Carlo Venturi, Giovanni Gandini: Scenes from the Past: Multidetector CT of an Antillean Zemi Idol - RadioGraphics 2010; 30:1993–1999
  • Huppertz A, Wildung D, Kemp BJ, Nentwig T, Asbach P, Rasche FM, Hamm B.: Nondestructive Insights into Composition of the Sculpture of Egyptioan Queen Nefertiti with CT - Radiology; 2009 Apr;251(1):233-40
  • Ayaka Sakuma, Masuko Ishii, Seiji Yamamoto, Ryota Shimofusa, Kazuhiro Kobayashi, Hisako Motani, Mutsumi Hayakawa, Daisuke Yajima, Hisako Takeichi, Hirotaro Iwase: Application of Postmortem 3D-CT Facial Reconstruction for Personal Identification - Journal of Forensic Scienses, November 2010, Vol. 55, No. 6
  • http://radiologia.blog.hu/tags/múmia
23
01/2012
0

Múmia a CT-ben

Egy kétezer éves thébai múmia titkait próbálták felfedni az Edinburgh-i Egyetemen elvégzett CT-vizsgálatok.

A múmiát még 1857-ben adományozta a Skót Nemzeti Múzeumnak Alexander Rhind fiatal egyiptológus, aki az ősi Thébában, mai Luxorban végzett feltárásokat. Korábbi vizsgálatok során azt már kiderítették, hogy a múmiát borító pólyákat nem kátránnyal, hanem méhviasz és gyanta keverékével itatták át.A metal plate in the shape of a scarab, probably gold, was found in the skull of the 2,000-year-old

Az i.e. 10-ből származó Rhind-múmia CT-vizsgálatát az Edinburgh-i Egyetem radiológusai végezték el. A szakemberek fél milliméteres szeletekre "vágták" fel a kétezer éve élt thébai asszonyt, aki fiatalon, 25-29 éves korában távozott az élők sorából.

Jim Tate, a Skót Nemzeti Múzeum kutatási és konzerválási osztályának vezetője a vizsgálat eredményeinek egyik legérdekesebb pontjaként azt emelte ki, hogy semmilyen betegségre, vagy sérülésre, csonttörésre utaló jelet sem sikerült felfedezni. "Ha nem halottról lenne szó, azt mondhatnánk, hogy tökéletes egészségi állapotnak örvendett. Még a fogai is feltűnően egészségesek, bár vannak arra utaló apró jelek, hogy esetleg fogfájás kínozhatta."

Nagy valószínűséggel valamilyen banális fertőzés végezhetett az asszonnyal, például tüdőgyulladás - vélekedett a szakember, aki kizárta a tébécét vagy a szifiliszt, amelyek csontelváltozásokat okoznak.

Ha mást nem, a CT-vizsgálat azt kiderítette, hogy a pólyák alatt, koponyájára egy kiterjesztett szárnyú arany szkarabeuszt helyeztek a balzsamozók, a gyomrába pedig egy másik fémlemezt. Az elhunyt jobb kezében egy tekercset szorongat, amely esetleg a Halottak Könyve lehet, felkészítve a nőt a túlvilági megpróbáltatásokra, de előfordulhat, hogy a papiruszon fel van tüntetve a neve és családfája. A pólyák alatt több amulett is rejtőzik.

forrás: MTI/Archeology News Network

18
04/2010
0

A Pa-Ib múmia titkai

A Pa-Ib múmiát eredetileg 2006-ban vizsgálták 8 szeletes szkennerrel. Az akkori cél az volt, hogy megállapítsák a múmia egyiptomi származását. Ugyanis a Pa-Ib múmia a bridgeporti Barnum Múzeum fő látványossága, melyet állítólag P. T. Barnum felesége szerzett a múzeum számára az Egyiptomi Konzulátuson keresztül az 1890-es években. Az akkori vizsgálatok megerősítették, hogy a Pa-Ib származása hiteles, és nem pedig Barnum egyik jól kigondolt szélhámossága.

„Ezeket a múmiákat az teszi igazán fantasztikussá, hogy valójában olyan emberekről van szó, akik mintegy 3500 éve jártak a földön. Ez pedig lenyűgöző. A testben benne van az egykori élet minden titka. Az ember életének története valóban meg van írva a csontjaiban, és egy 64-szeletes CT segítségével ezeket a titkokat felszínre is tudjuk hozni. Olyan ez, mint egy 4000 oldalas könyv, ahol mi a nyomdahibákat keressük.”

forrás: radiologia.hu - A Pa-Ib múmia további titkait sikerült feltárni az új CT vizsgálatokkal (referáló - dr. Goda Zsolt, ingyenes regisztráció után elérhető tartalom)

Még múmia:


dr. Bágyi Péter - radiologia.blog@gmail.com

28
10/2009
0

A Chachapoya múmiák titka

A Chachapoya kultúrát - “a felhők népét” - jólét jellemezte. Az Amazonas őserdeiben virágzott a IX. Sz.-tól, míg az Inkák meg nem érkeztek az 1400-as évek végén, majd a spanyol hódítók az 1500-as években.
Bécsben a múmiákon egésztest CT vizsgálatokat végeztek, egy 64 szeletes MDCT készülékkel (Brilliance CT 64-szeletes, Philips), nagy felbontással a halántékcsontokról, fogakról, valamint három további temetkezési tárgyról, standard felbontásban. Virtuálisan még a múmiákat fedő kötszereket is sikerült eltávolítani.

További részletek:
radiologia.hu - Referáló (ingyenes regisztráció után elérhető tartalom)