06
12/2010
0

RadiKvíz 2010

A KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft. Központi Radiológiai Diagnosztikája a Kenézy Kórház valamennyi rezidense, szakorvos jelöltje számára versenyt indított 2010. szeptember 8-án.
 
A kéthetente jelentkező tesztekkel, illetve érdekes esetekhez kapcsolódó kérdésekkel a RadiKvíz alapját a Kórház Intranet-én elérhető, szerdánként a Központi Radiológiai Diagnosztika referálóin személyesen is meghallgatható anyagok adták.
A fordulók során érintett főbb témakörök voltak: mellkasi, hasi kórképek, felvétel technika, kontrasztanyag, CT vizsgálatok, emlődiagnosztika, emlőszűrés.
A Kvíz kérdéseinek összeállításában, a referálók anyagainak publikálásában nagy szerepet játszottak a Központi Radiológiai Diagnosztika rezidensei, szakorvos jelöltjei is, név szerint: dr. Bohátka Gábor, dr. Kézsmárki Zsolt, dr. Rozgonyi Viktor, dr. Székely András, dr. Vályi Éva.

2010. december 3-án volt az utolsó forduló, amely után a kialakult végleges eredmény:

I. helyezett:
dr. Varga Péter
Pulmonológiai Osztály
KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft.
osztályvezető főorvos: dr. Varga Imre

II. helyezettek:
dr. Kiss Edina
Neurológiai Osztály
KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft.
osztályvezető főorvos: dr. med. habil. Clemens Béla

dr. Dömötör Johanna
Neurológiai Osztály
KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft.
osztályvezető főorvos: dr. med. habil. Clemens Béla

III. helyezett:
dr. Bodnár Gabriella
Fül-Orr-Gége, Fej- és Nyaksebészeti Osztály
KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft.
osztályvezető főorvos: dr. Nagy Tibor

A Kórházban versenyzők jutalmai:

1. díj: LCD tv (BAYER HUNGÁRIA Kft.)
2. díj: 1-1 db digitális fényképezőgép (FUJIFILM Magyarország Kft.)
3. díj: digitális képkeret (FUJIFILM Magyarország Kft.)

A díjak átadására 2010. december 13-án kerül sor.

A RadiKvíz 2010 támogatói voltak:

A Kvíz a radiologia.hu olvasói számára is elérhető volt, a portál olvasóinak is értékes nyereményeket fog átadni.

dr. Bágyi Péter - radiologia.blog@gmail.com

27
07/2009
0

Kvíz

A radiologia.hu heti rendszerességgel frissülő kvízjáték célja az olvasók képalkotó diagnosztikai tudásának és kombinációs készségének fejlesztése. Hetente egy-egy kép kerül bemutatásra, amelyről ki kell találni, hogy mit ábrázol. A kvízjáték nem lenne eléggé izgalmas, ha különböző anatómiai képletek iránt érdeklődnének - bár néhány speciális felvételt is meg fognak osztani olvasóikkal.

A huszonharmadik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető link)

A huszonkettedik megfejtése: egér, CT, 3D

09
07/2009
0

Kvíz

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték célja az olvasók képalkotó diagnosztikai tudásának és kombinációs készségének fejlesztése. Hetente egy-egy kép kerül bemutatásra, amelyről ki kell találni, hogy mit ábrázol. A kvízjáték nem lenne eléggé izgalmas, ha különböző anatómiai képletek iránt érdeklődnének - bár néhány speciális felvételt is meg fognak osztani olvasóikkal.

A huszadik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető link)

A tizenkilencedik megfejtése: boxer, MR modalitás

03
06/2009
0

Kvíz

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték célja az olvasók képalkotó diagnosztikai tudásának és kombinációs készségének fejlesztése. Hetente egy-egy kép kerül bemutatásra, amelyről ki kell találni, hogy mit ábrázol. A kvízjáték nem lenne eléggé izgalmas, ha különböző anatómiai képletek iránt érdeklődnének - bár néhány speciális felvételt is meg fognak osztani olvasóikkal.
A tizenötödik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető link)

27
04/2009
0

Kvízjáték - radiologia.hu

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték célja az olvasók képalkotó diagnosztikai tudásának és kombinációs készségének fejlesztése. Hetente egy-egy kép kerül bemutatásra, amelyről ki kell találni, hogy mit ábrázol. A kvízjáték nem lenne eléggé izgalmas, ha különböző anatómiai képletek iránt érdeklődnének - bár néhány speciális felvételt is meg fognak osztani olvasóikkal.
A tizedik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető linkek)

07

A hetedik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető linkek)

Egy kis segítség:

A múlt heti megfejtés: axillaris nyirokcsomó, ultrahang

30
03/2009
0

Kvízjáték - radiologia.hu

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték célja az olvasók képalkotó diagnosztikai tudásának és kombinációs készségének fejlesztése. Hetente egy-egy kép kerül bemutatásra, amelyről ki kell találni, hogy mit ábrázol. A kvízjáték nem lenne eléggé izgalmas, ha különböző anatómiai képletek iránt érdeklődnének - bár néhány speciális felvételt is meg fognak osztani olvasóikkal.

Bővebben a kvíz-ről
A hatodik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető linkek)
A múlt heti megfejtés: kiwi, MRI

23
03/2009
0

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték a radiologia.hu-n

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték célja az olvasók képalkotó diagnosztikai tudásának és kombinációs készségének fejlesztése. Hetente egy-egy kép kerül bemutatásra, amelyről ki kell találni, hogy mit ábrázol. A kvízjáték nem lenne eléggé izgalmas, ha különböző anatómiai képletek iránt érdeklődnének - bár néhány speciális felvételt is meg fognak osztani olvasóikkal.
Bővebben a kvíz-ről
Az ötödik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető linkek)

Egy kis "segítség":

A harmadik
(regisztráció után az automatikus bejelentkezés funkcióval egyből elérhető linkek)
Az előző helyes megfejtése: az Austria Center és az IAEA közös épülete, Bécs. A 14 beérkezett megfejtésből 12 megfejtés volt helyes.

03
03/2009
0

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték a radiologia.hu-n

Heti rendszerességgel frissülő kvízjáték célja az olvasók képalkotó diagnosztikai tudásának és kombinációs készségének fejlesztése. Hetente egy-egy kép kerül bemutatásra, amelyről ki kell találni, hogy mit ábrázol. A kvízjáték nem lenne eléggé izgalmas, ha különböző anatómiai képletek iránt érdeklődnének - bár néhány speciális felvételt is meg fognak osztani olvasóikkal.

Bővebben a kvíz-ről
A második