10
09/2015
0

Hipertérugrás a radiológiában

Forrás: radiologia.hu

Szeptember 8-án kihirdették a KEOP 5.6.0. pályázat első fordulójának nyerteseit. Nagy változások jönnek a magyar képalkotó diagnosztikában. A következő években sokszor fogunk visszaemlékezni 2015-re, a magyar radiológia nagy évére. Reményeink szerint úgy, mint a nagy fejlődés, és nem úgy, mint az elbaltázott nagy lehetőségek évére.

Portálunk május közepén számolt be az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című, KEOP-5.6.0/E/15 számú uniós finanszírozású projekt társadalmi vitájáról. A Magyar Közlöny idei 125. számának 19341-19347. oldalán, szeptember 8-án jelent meg az a kormányhatározat, amely hozzájárult az intézmények kötelezettségvállalásához, ezzel elindulhat a projektek erőltetett ütemű megvalósítása.

A kettő között a nyilvánosság előtt csend, a háttérben viszont lázas munka folyt. Nem túlzás a szám: több százan dolgozták végig a nyarat az ország egészségügyi intézményeiben és képalkotó diagnosztikai szállító-fővállalkozó cégeinél annak érdekében, hogy a Magyar Közlönyben megjelent hét sovány oldal: a 1624/2015. (IX.8.) Korm.határozat létrejöhessen.

Fárasztó nyár

A társadalmi vitát követően ugyanis több mint 20 intézménynél indultak el a feltételes közbeszerzések, amelyekben nem csak az intézmény radiológus osztályvezetői, főigazgatói és gazdasági igazgatói vettek részt, hanem intézményenként jogászok, közbeszerzési szakemberek, gazdasági és adminisztratív munkatársak tucatjai próbálták meg először összeállítani a megfelelő specifikációt, majd kiértékelni a beérkezett pályázatokat.

A képalkotó diagnosztikai beszállító és technológiai fővállalkozó cégeknél mindenki végezte a dolgát, sőt sok esetben annál még többet is. A rutin viszont a korábbiaknál sokkal többet számított. Egyik informátorunk szerint „a tevékenység annyira rohanós volt, hogy a siker és kudarc között néha az döntött, hogy melyik beszállító munkatársai tudnak hiba nélkül összeállítani egy pályázati anyagot”. Augusztus elejére pedig már olyan méreteket öltött a munkatársak túlhajszoltsága, amelyet üzleti környezetben, versenykörülmények között sem lehet motiválni.

ct-vs-mri-case1.jpg

Menet közben a KEOP 5.6.0/E/15 projektet két ütemre bontották, és a keretösszeget megemelték. Az 1. ütemben, amelyet kizárólag CT- és MR-berendezések cseréjére lehet felhasználni, összesen 10 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre, erről hirdették ki szeptember 8-án a kormányhatározatot. A 2. ütemben a nagydiagnosztikai eszközökön túl digitális röntgenrendszerekkel és egyéb diagnosztikai eszközökkel is lehet pályázni, itt 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre, és a mostanihoz hasonló kormányhatározat a következő két hétben várható.

10 milliárd érkezik

A pályázat első ütemében összesen 9,95 milliárd forintot osztottak szét 20 intézmény között. Ebből finanszírozzák 14 darab CT, 7 darab 1,5T térerejű MR, 1 darab 3T térerejű MR, 1 darab PET/CT és 1 darab SPECT/CT beszerzését, a hozzá kapcsolódó kiegészítő technológiával együtt. A rendelkezésre álló források 38%-a a Dunától nyugatra, 31%-a Budapesten, 31%-a a Dunától keletre hasznosul. Több helyen fővállalkozóként a Euromedic Technology, az egészségügyben e téren új szereplőnek számító T-Systems, valamint a már rutinos Novelmedix adtak be nyertes pályázatot. Az új berendezések szállítók közötti elosztását vizsgálva kiderül: szinte minden esetben az a szállító nyert, aki a korábbi, lecserélendő gépet is gyártotta. Ez alól kivétel Szombathely, ahol a régi 1T térerejű MR helyett egy 1,5T térerejű Siemens MR érkezik, Sopron, ahová 1,5T Philips MR kerül, a Heim Pál Kórház, ahová Philips CT kerül, Szentes, ahová szintén Philips CT települ, valamint a Honvédkórház, ahová a II. telephely régi CT-je helyére egy új General Electric CT modell kerül.

Bár az egyes projektek költsége meglehetősen nagynak tűnik, több helyen 350-400 millió forintot fizetnek ki egy 128 szeletes CT-berendezésért, nem árt utána számolni a részleteknek. Egyrészt, a projekt kiírása szerint az öt éves korig számított teljes körű szerviz költségét is tartalmaznia kell a beruházási összegnek, másrészt a pályázati összegek bruttóban értendők. Az iparági ökölszabályok szerint egy nagydiagnosztikai eszköz éves szervizköltsége a nettó ár egytizede, így az öt éves fenntartási periódus alatt, a garanciaidőt is beszámítva, 40%-os ártöbblettel érdemes számolni. Az általános forgalmi adó 27%, ami szintén jelentős mértékben megnöveli a költségeket. További értéknövelő tételt jelentenek a gépekhez kapcsolódó másodpultok, munkaállomások, egyéb informatikai eszközök, valamint az új gépekhez minden esetben szinte kötelezően beszerzendő modern, kétfejes, megfelelő informatikai megoldással ellátott kontrasztanyag-injektorok. Így összességében az adott berendezés nettó ára a teljes bruttó pályázati összeg 40-55%-át éri el.

Ugrás a XXI. századba

A pályázati kiírásoknak megfelelően 2015. november 30-ig telepített és 2015. december 31-ig pénzügyileg rendezett fejlesztések eddig még sosem látott mértékben fogják megváltoztatni a magyar radiológia képét. A CT-berendezések jelenleg 5,8 éves átlagéletkora a jelenlegi pályázat és a most futó TIOP-pályázatok eredményeként, valamint egy-két magánfinanszírozású fejlesztés következtében, modellezésünk szerint, 3,75 évre csökken. Az MR-berendezések jelenleg 5,5 éves átlagéletkora 3,45 év lesz. A 2006 előtt gyártott, illetve 16 szeletesnél kisebb szeletszámú berendezések száma minimálisra csökken, és alig találunk majd az országban 2010 előtt forgalomba helyezett MR-t. Most már csak arról kellene gondoskodni, hogy legyen megfelelő mennyiségű és minőségű radiológus is, akik elvégzik a szükséges ügyeleti, leletezési és egyéb szakmai feladatokat. Illetve, az sem megkerülendő probléma, hogy honnan lesznek nagy tudású radiográfusok, operátorok e berendezések színvonalas kezeléséhez…

Ha minden jól megy, és a kórházak kitesznek magukért a most felmerülő tengernyi apró probléma gyors megoldásában, ha a szállítók képesnek lesznek a következő 3,5 hónapban a több mint 20 nagydiagnosztikai eszköz telepítésére, decemberben elmondhatjuk: mindenki nyer. Az adóhivatal nyer 2,1 milliárd forintnyi általános forgalmi adót. A szállítók nyernek közel 8 milliárd forintnyi megrendelést. A kórházak nyernek világszínvonalú gépeket: 14 új CT-t és 8 új MR-t. A radiológusok és radiográfusok nyernek európai munkakörnyezetet és valóban XXI. századi technikát. Sőt, a betegek is nyernek: gyorsabb vizsgálatot, alacsonyabb sugárterhelés, és jobb minőségű képeket.

Forrás: radiologia.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://radiologia.blog.hu/api/trackback/id/tr477775134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.